Kajak-kenu, C1 500 m: kiesett a címvédő Andreas Dittmer!

Nagy meglepetésre kiesett a kenu egyesek 500 méteres versenyének első előfutamából a címvédő német Andreas Dittmer, aki a 19 esztendős kínai Csiang Li mögé szorult, a negyedik helyre, így nem jutott be a kilences fináléba..

Vereckei Ákos és Vajda Attila is magabiztosan jutott döntőbe

Mivel az 500 méteres férfi kajak egyesek előfutamából nem lehetett közvetlenül döntőbe kerülni, Vereckei Ákosnak a többi indulóhoz hasonlóan a középfutamból kellett magát a fináléba kvalifikálnia, és ezt sikeresen meg is tette. A 2000-ben és 2004-ben kajak négyesben olimpiai aranyérmet nyerő versenyzőnk a harmadik helyen végzett futamában, így tagja lesz a szombaton 9:30-kor kezdődő döntőnek. Vajda Attila féltávig együtt haladt a mezőny első felével, de azután robbantott, és biztosan nyerte meg futamát, így ő is a fináléba jutott.

Kajak-kenu: Josefa Idem Kovács Katalint is megverné

A sorozatban negyedik olimpiáján szereplő olasz Josefa Idem, miután második legjobb idővel jutott a női kajak 500 méteres döntőjébe (a német Wagner mögött és a magyar Kovács Kati előtt) már aranyálmairól beszélt a La Gazetta dello Sportnak.

Kovács Katalin egyesben és párosban is döntőbe jutott kedden

A magyar kajakosok és kenusok kedden folytatták szereplésüket a pekingi olimpián: mind a hat szám előfutamaiban indult magyar versenyző. Kovács Katalin a női kajak egyesek 500 méteres számában és Janics Natasával az oldalán a női K2–500 méteren, míg a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor páros a férfi kajak kettesek 500 méteres távján jutott automatikusan a döntőbe. Vereckei Ákos a férfi K1–500 méteres számában jutott könnyedén a középfutamba, míg Vajda Attila a férfi C1–500 méteren indulhat a középdöntőben. A fiatal Sáfrán testvérek a férfi C2–500 méteren jutottak tovább az előfutamból.

Női vízilabda-válogatottunk a döntőért küzd a hollandokkal

Ismét Sunjira érdemes figyelnünk, hiszen nagyüzem lesz a kajak-kenusoknál, míg délután a Madárfészekben talán sikerülhet pontot szereznie a diszkoszvező Fazekas Róbertnek. Az viszont már délelőtt eldől, hogy döntőbe jutnak-e a pólós lányok, és hogy küzdhetnek-e éremért a kézis hölgyek...

A rettenetesen elfáradó Vajda Attila taktikája bevált: nyert

Kajak-kenusaink elégedetten nyilatkoztak első színre lépésüket követően, ami érthető is, mivel remekül eveztek az előfutamok során. Vajda Attila rettentően elfáradt, mire az 1000 méter végére ért, de elmondása szerint bevált a taktikája, amelyet a fináléban is alkalmazni fog. Női kajak négyesünk egyik tagját, Szabó Gabriellát nagyon megnyugtatja, hogy két olimpiai bajnokkal ül egy hajóban, míg Kozmann György bízik benne, hogy Kiss Tamással javulni tudnak, és döntőbe jutnak.

A síkvízi kajak-kenu-versenyek első napján négy egységünk került döntőbe

Mind a hat versenyszámban rajthoz álltak a magyar kajak-kenusok a sportág síkvízi szakágának első versenynapján, és mindannyian a várakozásoknak megfelelően szerepeltek. A kenu egyesek 1000 méteres számában induló Vajda Attila futamgyőztesként döntőbe jutott, csakúgy, mint női kajak négyesünk és a Kammerer, Kucsera kajak kettes 1000 méteren. Férfi kajak négyesünket a németek ugyan megelőzték a futamukban, de a második hely is finálét ért. Benkő Zoltán és a Kozmann, Kiss kenu párosunk a középdöntőben folytathatja.

Kajak-kenusokból nemzeti hősökké evezték magukat a szlalompályán

Volt miről beszélni a kajak-kenusok szlalompályájának környékén: elképesztő izgalmak, hihetetlen történetek lengték be a párás levegőt. A sportág egyik legnagyobb alakja, Michal Martikán a negyedik olimpiáján a negyedik érmét szerezte 29 évesen... A kajakosok között a togói Benjamin Boukpeti örökre beírta magát a történelemkönyvbe: ő lett az afrikai ország első érmese. Mindezek mellett szinte mellékes történet, hogy megszületett a németek első olimpiai aranya Pekingben.

Blog: Pulai Imre tolta fel Martinekéket a teli buszra

Martinek János is beszámolt pekingi élményeiről a fanzone.hu-n olvasható blogjában. Az olimpiai bajnok öttusázó mai írásában véleményt alkot a magyarok mai szerepléséről, valamint beszámol kalandos útjukról a kajak-kenu szlalomversenyek helyszínére.

Kajak-kenu, szlalom: szlovák bajnok második olimpiai aranya

Michal Martikán nyerte a szlalomkenusok férfi egyes számát a pekingi olimpián.

Kajak-kenu, szlalom: togói bronzérem kajak egyesben

Német aranyérem született a szlalomkajakosok férfi egyesében, de ami talán ennél is nagyobb hír: togói versenyzőé lett a bronz az olimpián.

Peking 2008: megérkeztek a magyar kajakok és kenuk

Megérkeztek Pekingbe a magyar olimpiai kajak-kenu válogatott hajói.

Athén aranyérmesei Pekingben is bizonyítanák, hogy verhetetlenek

Négy esztendővel ezelőtt egymásnak feszültek a hegyek. Janics Natasa és Kovács Katalin megmérkőzött egyesben az athéni részvételért, s egy elképesztő csata végeredményeként a későbbi olimpiai bajnok Janics nyerte el az indulás jogát. Edzőjük, Fábiánné Rozsnyói Katalin nagy gondolatának köszönhetően a világklasszisok nem kioltották, hanem egyesítették erejüket, s így párosban is a dobogó tetejére állhattak Athénban. Pekingre a célok nem változtak – igaz a lányok kalandos „úton” jutottak el az olimpiáig.

Athén bronzérmese úgy érzi, a kezében van mindkét szám aranyérme

Az athéni olimpiára utazó csapatba 21 évesen került be. Abban az évben az U23-as Európabajnokságra készült, ám a párja megbetegedett, így egyesben állt rajthoz a viadalokon – az olimpiai válogatókon is. Vajda Attila aztán óriási meglepetésre bronzérmet nyert az olimpián, ma pedig ő a legnagyobb esélyese a kenu egyes küzdelmeinek ezer méteren. Sőt...

Már az első edzésen érezték, nagyon összeillő kettőst alkotnak

Sári Nándor döntése aranyat ér(he)t: 2005-ben a szakember javaslatára ült össze a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor kettős. A páratlanul sikeres páros augusztusban juthat ötről hatra: az eddig közösen begyűjtött két világ-, illetve három Európa-bajnoki elsőséghez Pekingben tehetnek hozzá egy olimpiait. Sőt kettőt is, de telhetetlenséggel senki sem vádolhatja a fiúkat: beérik egy arany- és egy ezüstéremmel…

Kajak-kenu: bevizsgált tapaszokat használt Kolonics György

Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke a mentősök vasárnapi nyílt levelére reagálva kijelentette, hogy a múlt kedden elhunyt Kolonics György testén olyan tapaszok voltak, melyeket előzetesen a Magyar Olimpiai Bizottság bevizsgáltatott, beszerzésüket támogatta.

Kajak-kenu: nyolc magyar érem 1000 méteren az U23-as Eb-n

Nyolc érmet – köztük öt aranyat – szereztek a magyarok az 1000 méteres döntők során az ifjúsági és U23-as kajakosok és kenusok szegedi Európa-bajnokságán.

Kajak-kenu: fegyelmi indul egy szolgálatos mentőtiszt ellen

Fegyelmi vizsgálat indult az ellen a mentésvezető ellen, aki szolgálatban volt, amikor Kolonics György kétszeres olimpiai bajnok kenus edzés közben meghalt – jelentette be Göndöcs Zsigmond, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója pénteken Budapesten.

Kajak-kenu: eredményes magyarok az ifjúsági és U23-as Eb-n

Az összes magyar egység sikerrel vette a második napi akadályokat az ifjúsági és U23-as kajakosok és kenusok szegedi Európa-bajnokságán.

Kozmann: Ezt a döntést sokan hoztuk meg, maga Koló is benne van

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség honlapja szerint nehéz körülmények között született meg a döntés a kétszeres olimpiai bajnok Kolonics György keddi halálát követően, ám az ötkarikás nevezési határidő sürgetett. Az MKKSZ vezetősége és Angyal Zoltán szövetségi kapitány a világbajnokra és edzőjére bízta a választást, jelezve, hogy bárhogyan is határoznak, elfogadják azt. Kozmann György és Ludasi Róbert is vállalta az olimpiai részvételt.