NB I: a ZTE-nek két „meccslabdája” is lesz, a DVTK-nak csoda kell

A labdarúgó NB I utolsó öt fordulója előtt elemeztük a bennmaradásért küzdő csapatok helyzetét, megvizsgáltuk, milyen meccsek várnak még rájuk. A Zalaegerszegnek két „meccslabdája” lesz, a Budafoktól bravúr kell, a DVTK-nak viszont kisebbfajta csodára lenne szüksége a bennmaradáshoz.

FTC: Szomorúan üldögéltünk a helyünkön – Laidouni

A tunéziai válogatottban bemutatkozó Aissa Laidouni lélektanilag fontos gólt lőtt a Puskás Akadémia ellen.

NB I: bajnokavatás szombaton? Már csak a Puskás Akadémia akadályozhatja meg

Bár még hat forduló hátravan a labdarúgó NB I-ből, már szombaton biztossá teheti bajnoki címét a Ferencváros, ha az Üllői úton legyőzi első számú üldözőjét, a Puskás Akadémiát. A péntek estétől vasárnapig tartó 28. forduló másik nagy érdeklődéssel várt találkozója az Újpest fehérvári vendégjátéka. A Vidi 50. győzelmét arathatja a lilák ellen, Szabics Imrének viszont ez lehet az első a vezetőedzői pályafutása során. 

NB I: a Honvéd megtörné az Újpest elleni rossz szériáját – még a Hidegkutiban

Háromhetes szünet után többek között Budapest Honvéd–Újpest FC „dél–észak” derbivel, valamint Zalaegerszeg–Diósgyőr kiesési helyosztóval folytatódik a labdarúgó NB I. Utóbbi találkozón a zalaiaknál Waltner Róbert személyében új vezetőedző debütál, akárcsak a Kisvárdán fellépő Fehérvárnál – Szabics Imre. Lássuk a 27. forduló történelmi-statisztikai hátterét!

Amikor a bajnoki cím sem volt elég Fehérváron

A tavaly tavasszal elindult sorozatunkban megvizsgáljuk, hogy a közelmúltbeli első osztályú labdarúgó-bajnokságokban milyen szerepet töltöttek be a sokszor emlegetett légiósok. Felelevenítünk remek játékosokat és olyan külföldieket is, akik csak átszállójegyet váltottak a magyar futballba, és méltán szőttek fátylat az illó évek az emlékükre. Ezúttal a 2014–2015-ös NB I-es idényt idézzük fel.

FTC: Laidouni fölényes győzelemmel debütált a válogatottban

Az Afrikai Nemzetek Kupája selejtezőjében Tunézia labdarúgó-válogatottja Líbiába látogatott, ahol a Ferencváros középpályása, Aissa Laidouni győztes meccsen mutatkozott be.

NB I: kedd este lesz az idény utolsó FTC–Újpest derbije

Elkészült az NB I 27. és 31. fordulók közötti menetrendje – derült ki a Magyar Labdarúgó-szövetség tájékoztatásából.

NB I: itt a legek fordulója, „ezüstrangadó” Felcsúton; bejön-e a 13-as a Kövesdnek?

A válogatott meccsek miatti háromhetes szünetet megelőző 26. kört a legek fordulójának is lehet nevezni a labdarúgó NB I-ben. A Ferencváros, a Honvéd és a Kisvárda is olyan csapattal találkozik a hétvégén, amely ellen egy meccsen a legtöbb gólt szerezte ebben a bajnokságban. A Groupama Arénában ráadásul az egyik leggólerősebb támadósor kerül szembe az egyik leggyengébb védelemmel, míg a Puskás Akadémia a Fehérvár ellen nagy lépést tehet a második hely megszerzése felé, és az is kiderül, sikerül-e a Mezőkövesdnek sorozatban a 13. bajnokiján is veretlennek maradnia.

FTC: „Ha nehéz kihívásnak tartanám, nem lennék itt” – Wingo megküzd Lovrencsicsékkel

Henry Wingo, az FTC amerikai légiósa imádja Kurt Cobain zenéjét, s Seattle-ben a híres kilátótorony tetején is járt néhányszor.

NB I: Beszélnünk kell a játékosokkal a könnyen kapott gólokról – Szerhij Rebrov

A Ferencváros csak egy pontot tudott elhozni Zalaegerszegről a labdarúgó NB I 25. fordulójában. Szerhij Rebrov nem volt túl boldog, míg Boér Gábor természetesen örült a 2–2-es döntetlennek.

NB I: 40. győzelmére hajt a Fradi a ZTE ellen; 12-es kövesdi veretlenségi sorozat?

Egy rövid szusszanás után újabb háromnapos forduló következik a labdarúgó NB I-ben. A 25. körben kiderül többek között, hogy az éllovas Ferencvárosnak sikerül-e begyűjtenie 40. győzelmét a ZTE ellen, mire jut egymással a két legjobb formában lévő csapat, a Puskás Akadémia és az Újpest, valamint hogy sorozatban 12. bajnokiján is veretlen marad-e a Mezőkövesd? A program a péntek esti DVTK–MTK meccsel kezdődik és vasárnap a Budafok–Mol Fehérvár találkozóval zárul.

FTC: „Nem lehet elégszer megnézni” – Dragóner nem felejti a derbin fejelt győztes gólt

A Kispest Honvédban kezdett el focizni, de a Ferencvárosban futott be emlékezetes karriert, s jelenleg a Soroksár SC ügyvezető igazgatója. Ha még nem találták volna ki, Dragóner Attiláról van szó, aki sok mindenről mesélt nekünk: többek közt a nagypapájáról, akinek köszönhetően vágya lett az FTC-ben játszani, az újpesti megkeresésről, arról, amikor Horváth Ferenccel ugyanabban a zakóban vettek át egy díjat, az első emlékeiről a ferencvárosi öltözőből és a derbin szerzett győztes fejes góljáról. Ha arra is kíváncsi, mit csinál Dragóner a szabadidejében vagy éppen hogyan képzeli el sportvezetői pályafutását 5 év múlva, keresse a Nemzeti Sport pénteki számának Sportkrém című mellékletét!

NB I: A szünet után már látszott a motiváció a fiúkon – Rebrov

A labdarúgó NB I 24. fordulójában a Ferencváros hazai pályán 1–0-ra legyőzte Diósgyőri VTK-t. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Ferencváros visszavágott a Diósgyőrnek

A labdarúgó NB I 24. fordulójában a Ferencváros hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Diósgyőri VTK-t, Franck Boli góljával.

NB I: mumusával játszik a Fehérvár, gólkirályok szemtől szemben

Újabb hétközi fordulóval folytatódik a labdarúgó NB I. A 24. körben többek között kiderül, hogy a Diósgyőrnek sikerül-e megismételnie januári bravúrját a Groupama Arénában a listavezető Ferencváros ellen, megtörik-e a Mezőkövesd tízmeccses veretlenségi sorozata, illetve, hogy továbbra is mumusa marad-e a Paks a Fehérvárnak. Üde színfolt lehet, hogy Böde Dánielnek egy másik korábbi gólkirály, Nikolics Nemanja ellen kell védekeznie. Három találkozót rendeznek kedden, hármat szerdán.

NB I: A BL-szereplés után nyilván a szurkolók is többet várnak – Rebrov

A labdarúgó NB I 23. fordulójának nagy rangadóján a Ferencváros hiába vezetett már két góllal is az MTK otthonában, a kék-fehérek 2–2-re egyenlíteni tudtak. Így értékelt a két vezetőedző.

Hiába vezetett két góllal az örökrangadón a Fradi, a vége iksz

A labdarúgó NB I 23. fordulójának nagy rangadóján a Ferencváros hiába vezetett már két góllal is az MTK otthonában, a kék-fehérek egyenlíteni tudtak. A mérkőzés 2–2-re végződött, a csereként beálló Róbert Mak büntetőjét kivédte a hajrára fordulva a hazai kapus, Milan Mijatovics, a ráadásban pedig Tokmac Nguen elképesztően nagy helyzetet puskázott el.

Nyerő lett a 21: ennyi légióssal bajnok a Győr!

A tavaly tavasszal elindult sorozatunkban megvizsgáljuk, hogy a közelmúltbeli első osztályú labdarúgó-bajnokságokban milyen szerepet töltöttek be a sokszor emlegetett légiósok. Felelevenítünk remek játékosokat és olyan külföldieket is, akik csak átszállójegyet váltottak a magyar futballba, és méltán szőttek fátylat az illó évek az emlékükre. Ezúttal a 2012–2013-as NB I-es idényt idézzük fel.

NB I: a(z egyik) leggólerősebb csatársor a leggyengébb védelem ellen

Érdekesnek ígérkező mérkőzésekkel kezdődik meg a harmadik kör a labdarúgó NB I-ben. A háromnapos 23. fordulóból kiderül például, hogy mire megy a bajnokság egyik legeredményesebb támadósora a mezőny leggólképesebb védelme ellen, ki lövi az örökrangadók jubileumi, 350. ferencvárosi gólját, vagy hogy a Honvéd képes-e véget vetni a Puskás Akadémia klubrekordot jelentő győzelmi sorozatának? A program a péntek esti Diósgyőr–Mezőkövesd borsodi rangadóval kezdődik és vasárnap a Fehérvár zalaegerszegi vendégjátékával zárul.