Női kézi: ezüst és bronz után már nyerne valamit a DAC

Elkezdte a felkészülést a következő idényre a HC Dunaszerdahely női kézilabdacsapata, amely az új kiírásra merészebb célokat fogalmazott meg, s bemutatta öt új igazolását is.

DAC: „Tudok jobban is játszani” – Szánthó Regő a gólja után

Nem nyilatkozott teljesen elégedetten Szánthó Regő, aki góllal kezdte meg az új idényt. A magyar játékos találatának is köszönhetően a Dunaszerdahely 2–1-re legyőzte a Cliftonville-t az Európa-konferencialiga selejtezőjének 1. fordulójában. A DAC tehát bizakodva tekinthet a jövő hét csütörtöki, északírországi visszavágóra.

Ekl: előnnyel utazik a visszavágóra a Dunaszerdahely

Az Európa-konferencialiga selejtezőjének első fordulójában a DAC hazai pályán fogadta az északír Cliftonville-t, és egygólos előnyt szerzett a visszavágóra. A dunaszerdahelyiek első gólját Szánthó Regő szerezte.

Szánthó betalált, egygólos előnyt szerzett a DAC az északírek ellen

A labdarúgó Európa-konferencialiga selejtezőjének első fordulójában a DAC hazai pályán fogadta az északír Cliftonville-t, és egygólos előnyt szerzett a visszavágóra. A dunaszerdahelyiek első gólját Szánthó Regő szerezte.

Dunaszerdahely: Kalmár Zsolt már a csapattal edz

Jó állapotban van Kalmár Zsolt műtött térde, az Ekl-selejtezőre készülő DAC magyar válogatott középpályása reméli, hogy július végén már tétmeccset játszhat.

DAC: a Duna hullámai ihlették az új mezt – videó

Bemutatta új, a 2022–23-as idényben használatos hazai mezét a szlovák élvonal (Fortuna Liga) legutóbbi kiírásában negyedik helyen végző Dunaszerdahely. Az új, sárga-kék szerelés mintázatát a Duna hullámai inspirálták, míg a mezszám felett az „Egy vérből valók vagyunk!” felirat is helyet kapott utalva az Ismerős Arcok Nélküled című szerzeményére.

DAC: hazaengedik a kórházból a meccsen összeesett játékost

A DAC Paks elleni felkészülési mérkőzésén (1–3) összeesett Sainey Njiét péntek délután hazaengedik a kórházból – közölte a Nemzeti Sporttal a csallóközi labdarúgóklub.

DAC: intenzíven kezelik a hőség miatt összeeső játékost

Ijesztő jelenetnek lehettek szemtanúi a nézők a DAC–Paks (1–3) felkészülési mérkőzés 40. percben: az óriási, közel negyvenfokos kánikulában a hazaiak gambiai középpályása, Sainey Njie összeesett a pályán.

Felkészülés: a Paks fordított, és nyert Dunaszerdahelyen

Utolsó felkészülési mérkőzésén 3–1-es vereséget szenvedett a DAC hazai pályán a Pakstól. Ugyan Waltner Róbert tanítványai az első félidőben veszélytelenek voltak a hazai kapura, a szünet után megtáltosodtak a zöld-fehérek.

Felkészülés: a DAC kapusa lehúzta a rolót a Slovan ellen

A DAC 0–0-s döntetlent játszott a pozsonyi Slovannal előkészületi mérkőzésen. A találkozót a MOL Akadémián rendezték, biztonsági okokból nézők nélkül.

DAC: az új tréner szerint a klubot inspirálhatja a magyar válogatott

A DAC új edzője, Adrián Gula és Kalmár Zsolt egyaránt úgy gondolja, hogy a magyar válogatott fantasztikus játékot mutatott az utóbbi négy Nemzetek Ligája-meccsen.

Ekl: a DAC északír ellenfelet kapott a sorsoláson

Az Európai Labdarúgó-szövetség kedden elkészítette az Európa-konferencialiga-selejtező első fordulójának párosítását. A dunaszerdahelyi DAC az északír Cliftonville-lel találkozik.

Fortuna Liga: egyre közelebb Adrián Gula a DAC-hoz

A DAC orvosi és erőnléti tesztekkel elkezdte a nyári felkészülést. Egyelőre vezetőedző nélkül.

DAC: Dárdai Pál, Adrián Gula és Nestor El Maestro is szóba került

Dárdai Pál, Adrián Gula, Nestor El Maestro? Dunaszerdahelyen még találgatják, hogy ki lesz a DAC új vezetőedzője.

Puskás–Suzuki-kupa: a Real jutott a döntőbe, a Puskás Akadémia a bronzért küzdhet

A Puskás Akadémia 1–0-ra kikapott a Real Madridtól a Felcsúton zajló U17-es nemzetközi utánpótlástorna, a Puskás–Suzuki-kupa vasárnapi játéknapján, így a felcsútiak a Flamengóval játszanak a bronzéremért. A Panathinaikosz a Budapest Honvéddal az ötödik, míg a Dunaszerdahely a Sportinggal a hetedik helyért lép pályára a hétfői helyosztón. A döntőbe elsőként a Dinamo Kijev jutott be, amely 3–2-re legyőzte a lisszaboniakat. 

Puskás–Suzuki-kupa: a Puskás Akadémia a ráadásban győzte le a DAC-ot

A házigazda Puskás Akadémia 2–1-re legyőzte a DAC-ot a Felcsúton zajló U17-es nemzetközi utánpótlástorna, a Puskás–Suzuki-kupa első, csütörtöki játéknapján az A-csoportban.

DAC: nem hosszabbítanak Joao Janeiro vezetőedzővel

Nem hosszabbít szerződést Joao Janeiróval a DAC labdarúgócsapatának vezetősége, így a portugál tréner fél év után távozik a dunaszerdahelyi klub vezetőedzői posztjáról.

DAC: a klub érvényesítette opcióját – Balogh Norbert marad

A szlovákiai labdarúgó-bajnokságban (Fortuna Liga) szereplő Dunaszerdahely a hivatalos honlapján jelentette be, hogy érvényesítette a 26 éves Balogh Norbertre vonatkozó opcióját; a játékos 2025-ig kötelezte el magát a DAC mellett – számolt be róla a klub hivatalos oldala.

DAC: Kellemetlen a koronavírus utóhatása – Szánthó Regő

A Dunaszerdahely a Liptószentmiklós 4–2-es legyőzése után pénteken ki-ki meccset játszik a Trencsén ellen a labdarúgó Európa-konferencialiga selejtezőjében való indulásért. Szánthó Regő a keddi találkozón került vissza a DAC kezdőcsapatába, de csak egy félidőt töltött a pályán.

Négy gólt lőtt a DAC, jöhet a Trencsén elleni döntő

Az Európa-konferencialiga-szereplésért vívott rájátszás elődöntőjében a DAC hazai pályán 4–2-re legyőzte az újonc Liptószentmiklóst. Pénteken a MOL Arénában a Dunaszerdahely a Trencsént fogadja, a győztes kijut az európai kupaporondra.


Kézilabda Eb: Tudta-e?