DAC: Az egyik szemem sír, a másik nevet – Csinger Márk

DUDUCZ TIBOR (Dunaszerdahely)DUDUCZ TIBOR (Dunaszerdahely)
Vágólapra másolva!
2023.10.22. 09:15
null
Csinger Márk gólt szerzett, de a DAC súlyos vereséget szenvedett (Fotó: DAC)
Az utóbbi évek egyik legsúlyosabb vereségét könyvelhette el a DAC szombaton, hiszen 5–1-re kikapott a Zsolna otthonában a Niké Liga 10. fordulójóban. A meccs után a gólt szerző magyar U-válogatott védő, Csinger Márk nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.  

 

Atalálkozó menetét nagyban befolyásolta akorai kiállítás, amely, mint kiderült, helytelenül volt megítélve. Ameccs úgy is kerül be akrónikába, hogy Csinger Márk megszerezte első gólját aDunaszerdahely mezében.

„Igen, megvan az első gólom. Mégpedig műfüvön amit nem szeretek. Jöttem ahosszún, akapus aláfutott,én csak beletettem atestemet. Amellkasomról pattant akapuba alabda. Fájó gól volt, mivel kellemetlenül ráestem aderekamra. Emellett sajnos ez atalálat nem sokat számított” – mondta aNemzeti Sportnak azsolnai találkozó után Csinger Márk.

Az összecsapás egyik fontos, stalán döntő ítélete, amely befolyásolta atalálkozó menetét, a12. percben történt. Ekkor egy hazai lövés agólvonalon álló Filip Kasát találta el. Ajátékvezető kezezés miatt kiállította avendégjátékost és büntetőt ítélt azsolnaiak számára, akik éltek is a lehetőséggel.

,,Egy biztos, acsapattársamnak le volt szorítva akeze. Őszintén, most nem tudom pontosan, hogy akezét, vagy amellkasát találta el alabda. Vissza kell néznem az esetet” – magyarázta amagyar játékos avitatott esetet.

Lapunk úgy tudja, hogy aDAC arra fizetett rá, hogy azsolnai meccsen nem volt VAR. Ajátékvezetők az ellenőrökkel afelvétel megtekintése után beismerték, hogy nem volt kéz, helytelenül lett megítélve a büntető és nem volt jogos Filip Kasa kiállítása.

„A kiegyenlített kezdet után jött akiállítás, amely teljesen megfordította ameccsnek az állását. Eggyel kevesebben voltunk, nehezebb volt védekezni. Abüntető után ugyan kiegyenlítettünk, de ezután fölényben játszottak ahazaiak, nem tudtuk őket kivédekezni. Sajnos, még afélidőig kétszer kapituláltunk. Aszünetről úgy jöttünk ki, hogy maximálisan odatesszük magunkat. Egy emberrel kevesebben voltunk, de megpróbáljuk őket lepresszingelni. Jól is alakult, voltak helyzeteink, amelyek kimaradtak. Ezután újabb gólt kaptunk és onnan úgymond már nem nagyon volt visszaút. Nagyon sajnáljuk, hogy ez így alakult.”

ADAC-nak nagyon gyorsan kell reagálni azsolnai zakóra, mivel már szerdán Szlovák Kupa-meccsen lép pályára.

SZLOVÁK NIKÉ LIGA
11. FORDULÓ
Zilina–DAC 5–1 (3–1)
Zsolna, Pod Dubnom Stadion, 2562 néző. Vezette: Peter Kralovic
Zilina: Belko – Leitner, Ndjeungoue, Minárik – Rusnák (Javorcek, 63.), Gidi (Kopas, 81.), Adang (Sauer, 63.), Bari – Bille, Jambor (Bikoula, 81.), Duris (Il'ko, 74.). Vezetőedző: Jaroslav Hynek
DAC: Popovics – Pinto (Mendez, a szünetben), Kasa, Csinger, Andzouana – Ramadan (Herc, a szünetben), Dimun, Kácer – Trusa (Veselovsky, 79.), Gouré (Niarhosz, 67.), Cermák (Brunetti, 35.).
Vezetőedző: Adrián Gula
Gólszerző: Jambor (15. – 11-esből), Leitner (23.), Duris (41., 73.), Rusnák (62.), ill. Csinger (20.)
Kiállítva: Kasa (15.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik