NB II: a DAC-tól kapott kölcsön fiatal védőt az ETO

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.16. 21:48
null
Urblík Norbert kölcsönben ismét az ETO-ban folytatja (Fotó: eto.hu)
A dunaszerdahelyi DAC játékosa, Urblík Norbert a tavaszi idényre kölcsönbe visszatér anyaegyesületéhez, a labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győrhöz – számolt be róla a klub honlapja.

 

A 19 esztendős Urblík Norbert 2017-ben csatlakozott az ETO-hoz, amelyben a ranglétrát végigjárta, s a 2022–2023-as idényben bemutatkozott a felnőttek között. Ebben az időszakban olyan teljesítményt nyújtott, amivel felkeltette a DAC figyelmét, s tavaly nyáron le is igazolták. A fiatal védő Dunaszerdahelyen azonban nem tudott kiteljesedni, mivel egy térdsérülés hátráltatta. Felépülése után most visszatér nevelőegyesületébe, ahol nagy szerepe lehet a célok elérésében.

„Nagyon örülök, hogy visszatérhettem a nevelőegyesületembe – mondta Urblík. – Az elmúlt fél év nem úgy sikerült, ahogy terveztem, de boldog vagyok, hogy most újra az ETO-ban bizonyíthatok. Egyértelműen az a célom, hogy rendszeres játéklehetőséghez jussak, amit jó játékkal akarok meghálálni. Ezért mindent meg fogok tenni, és bízom benne, hogy a végén sikerül elérni a kitűzött célt.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC GYŐRNÉL
Érkezők: Nenad Lukics (szerb – Csancsung Jataj, kínai), Urblík Norbert (DAC – kölcsönbe)
Távozók: Nicolas Morínigo (paraguayi-magyar – kazincbarcikai kölcsön után Tacuary FBC, paraguayi?)

Legfrissebb hírek

Redzic Damir ismét villogott – irány a bosnyák válogatott?

Minden más foci
2025.10.20. 11:59

A futballt gólra játsszák: hiába a DAC öt kapufája, a Zsolnáé lett a három pont

Minden más foci
2025.10.19. 20:10

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Hiába vezetett két góllal az Újpest, a DAC nyerte meg a felkészülési mérkőzést

Labdarúgó NB I
2025.10.09. 18:13

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

Bősze Levente: Van esélyem bemutatkozni a Serie A-ban

Légiósok
2025.10.07. 07:31
Ezek is érdekelhetik