Ötven évig turkált a magyar múltban

„ Az ifimérkőzés lejátszása után felültem a tribün kakasülésére, várva a nagyok játékát. A mérkőzés megkezdésének ideje közelgett, amikor egyszer csak megjelent a játékoskifutó rácsozatánál Malaky János jól megtermett alakja. Felkiáltott a tribünre: Hol vagy, Béla? Gyere az öltözőbe! Lementem, és elhangzott a parancs, azonnal és gyorsan öltözni. Schlosser összeveszett a vezetőséggel, nem játszik, helyette te leszel a balösszekötő! Megilletődve tekintettem az öltöző padjára kikészített Slózi-trikóra. De nem volt idő, és máris a kifutó nagyságok között találtam magam, és kint álltam a középvonalnál. Emlékszem, a mérkőzésen valahogyan a Törekvés kapuja elé kerültem, és annak híres kapusával álltam egyedül szemben. Egy pár méterről nagy erővel beledurrantottam a labdába, az azonban a kapufa éléről visszapattanva Dürr ölében kötött ki. Persze volt ordítás, hajtépés a Fradi-drukkerek között, a pokolnál is rosszabb helyre küldtek. Talán joggal, mert ha emlékezetem nem csal, a mérkőzést a Törekvés nyerte meg 1:0 arányban. Hamarosan Fiumébe kerültem a Tengerészeti Akadémiára, a futball itt sem szűnt meg számomra, a csapat kapitánya voltam.”     

Amikor az FTC fennállása hetvenötödik évéhez ért, a vele szinte napra pontosan egyidős Balassa Béla Amerikából levelet küldött az Üllői útra, mellékelve hozzá egy régi belépőjegyet és egy fotográfiát, amelyen poharát emelve köszönti a zöld-fehéreket. A fenti sorokat is ebből a küldeményből idéztük, Nagy Béla klubkrónikás – mint szinte minden FTC-hez köthető iratot, dokumentumot – ezt is megőrizte. Balassa állítása szerint 1914-ben került a Ferencvároshoz, annak is az ifjúsági csapatába, s mivel még középiskolába járt, kénytelen volt álnéven, Balázs Bélaként szerepelni. Az ominózus, Törekvés elleni váratlan antrét sem a saját nevén teljesítette…

Balassa valószínűtlen életutat járt be – földrajzi és egzisztenciális értelemben egyaránt. Budapesten született, hosszabban időzött Fiumében, Konstantinápolyban (Isztambul), Faenzában, New Yorkban, Párizsban – közben mindig visszatért Budapestre –, aztán ismét a Nagy Almában, a keleti parton; majd különböző floridai városokban élt, s Boca Ratonban hunyt el kilencvenegy éves korában. Volt tengerésztiszt, diplomata, DP (displaced person), azaz hontalan személy, könyvtáros, szerző, egyszersmind emigráns. Mondhatnánk, hogy világpolgár volt, de inkább nem az: egész életében fontos volt neki a magyarsága, a fradizmusa. Állhatatos levelezőként a magyar nyelvet haláláig használva írt haza meg az emigráns lapokba.

Íme, Balassa Béla tömör felnőttkori életrajza a főbb állomáshelyekkel.

Fiume. A Magyar Királyi Állami Tengerészeti Akadémia 1916–1917-os értesítője szerint Balassa a II. osztályba járt a vonatkozó évben, és „1917. évi márczius hó 10-én katonai szolgálatra vonult be”. Az elveszített világháború ellenére az utolsó mohikánok egyikeként sikerült oklevelet szereznie; az 1919. június 19-én véget érő iskolaév után magyar és olasz nyelvű bizonyítványt is kapott, utóbbit Fiume városállam nevében.

Konstantinápoly. Magyar tengerészként nehezen tudott elhelyezkedni, kezdetben egy angol gőzösön dolgozott, eljutott a Fekete-tengerre is, mígnem sok hányattatás után végre tiszti minőségben felkerült a Levante magyar hajótársaság egyik kereskedelmi hajójára. Szűkebb pátriája lett a Boszporusz, Konstantinápoly, ahol – „sportolni akarván” – belépett a Galatasarayba. S milyen a sors, az FTC a török futballcsapatban figyelt fel rá (újra) 1921 októberében, midőn a Galata, hazafelé tartva európai turnéjáról, néhány meccset játszott Budapesten.

Ferencváros. 1922 elején – már Fradi-játékosként – meggondolta magát, és a VII. kerületi SC-hez kérte igazolását, ám az MLSZ a kérelmét elutasította. Úgyhogy maradt a IX. kerületben, igaz, keveset játszott az első csapatban: második ferencvárosi korszakában 14 díjmérkőzésen 5 gólt szerzett 1924 októberéig bezárólag.

Faenza. Miután a szövetség játékengedélyt adott neki, Olaszországba távozott Kemál – ez a becenév ragadt rá a Ferencvárosnál. A csatár olyannyira jó kapcsolatot ápolt a zöld-fehérek futballvezérével, Szigeti Imrével, hogy ő a teljes útiköltségét fedezte neki (1925-ben pedig az esküvői tanúja volt Budapesten). Három idényt töltött el Faenzában, majd 1927 nyarán visszaigazolt az FTC-hez, vagyis nem az időközben profivá lett Ferencvároshoz tért haza, hanem az Üllői útiak amatőr együtteséhez.

New York, Párizs, Budapest. 1927-től külügyi szolgálatban állt. 1929-től 1931-ig a New York-i magyar főkonzulátuson, 1935-től 1941-ig a párizsi magyar követségen dolgozott, majd a minisztériumba került. Az 1944-es tiszti névtár szerint a Külügyminisztérium Gazdaságpolitikai osztályára volt beosztva. A harmincas években, amikor idehaza tartózkodott, be-beugrott egy-egy meccsre az amatőrökhöz, sőt 1933-tól a profi Ferencvárosban is pályára lépett edzőmeccseken.

New York. A második világháború végén Nyugatra menekült, innen került külügyi segítséggel az Egyesült Államokba. 1947-ben már ő köszöntötte a mexikói túrája végén New Yorkba is ellátogató Fradit a csapat tiszteletére rendezett hivatalos banketten. „Kedves Sporttársaim, hivatali beosztásom, munkám alatt elfut előttem sok-sok magyar sors. Vannak itt sokan olyanok, akik hiába néznek át, tekintetük hozzátartozóikra már nem akad. Sokan gyászolnak itt! Alig van magyar, aki ne gyászolna… Van a Ferencvárosnak is hősi halottja, Tóth Potya István és Kertész Géza, akik nekem játékostársaim voltak. Amikor róluk emlékezünk, tiszteljük meg emléküket néma felállással, és ugyanakkor emlékezzünk meg úgy a magyar zsidóság ártatlan áldozatairól, mint a magyar keresztény háborús áldozatokról” – idézte szavait a Magyar Jövő.

New Brunswick. Mivel finoman fogalmazva sem rokonszenveztek a Rákosi-rendszerrel, a „Mindszenty hercegprímás ellen, összetákolt vádak alapján hozott ítélet elleni tiltakozásuk jeléül a mai magyar kormány 9, Amerikában levő külképviseleti embere lemondott állásáról, s megtagadta a vörösek szolgálatát. A lemondottak élén Balassa Béla, a New York-i magyar konzulátus vezetője, címzetes konzul áll” (Híradó). Hősünk a következő évben, 1950-ben beiratkozott a tekintélyes New Jersey-i Rutgers Egyetemre, ahol könyvtárosi diplomát szerzett, ezt követően pedig a haderő, majd a földművelési minisztérium könyvtárában dolgozott egészen 1969-ig.

Florida. Hosszú élete utolsó évtizedeit a napfényes államban töltötte, de ekkor sem feledkezett meg az óhazáról, amelynek múltjában – mint egyik olvasói levelében írta – „vagy ötven éve turkálok”. De még mennyire turkált! Bizonyságul álljon itt az 1954-ben Münchenben kiadott orvostörténeti kötetének a címe: A Kossuth-idők hazafias orvosai.