NFL: a liga legjobb elkapói hiányozhatnak vasárnap

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.11. 15:09
null
A. J. Green lábujja miatt újra a partvonalon kívülre kerülhet (Fotó: Action Images)
Több sztárjátékos is megsérült a hétvégi mérkőzések előtt, így játékuk kérdésessé vált csapatuk vasárnapi összecsapásán. Calvin Johnson, A. J. Green, csak hogy néhányat említsünk a nagy nevek közül. Sérülésfigyelő az NSO-n!

 

ElsőkéntCalvin Johnsont kell kiemelnünk, aki még a Bills elleni 17–14-re elszenvedett mérkőzésen sérült meg. Mint kiderült,sérült bokájaazóta sem javul kellően, így szinte biztosan kihagyja a Lions Minnesota elleni csoportmérkőzését. Kiesése annak ellenére is hatalmas érvágás, hogy Golden Tate, a Detroit második számú elkapója parádésan játszott a Bills ellen.

Reggie Bushsérüléséről már írtunk. Bushfájó bokájamiatt azóta kihagyta az edzéseket is, és habár a hírek szerint közvetlenül mérkőzés előtt dönti el az edzői stáb, engedik-e játszani, ám a szakértők azt mondják, pihenni fog a hétvégén.

A Cincinnati Bengals klasszis elkapója,A. J. Greenügyében sem túl bizakodóak az orvosok. A 26 éves sztár még a szerdai edzésen sérült rá arra alábujjára, ami a második héten a Falcons elleni mérkőzésről is oldalvonal mellé kényszerítette. A hivatalos álláspont szerint Green státusza „kérdéses” a Minnesota ellen, de a csapathoz közeli információk azt mondják, hogy szinte biztosan kihagyja a találkozót.

Michael Roos, a Tennesse Titans vakoldali tackle-jetérdműtételőtt áll, ami miatt a szezon további részét ki kell hagynia. A 32 éves játékosnak az újonc Taylor Lewan személyében megvan már a helyettese, de jó eséllyel nem így szerette volna befejezni nashville-i karrierjét. Szerződése ugyanis év végén lejár, kora miatt pedig szinte semmi esélye annak, hogy a Titans újraigazolja az idény után. Roost még a 2005-ös játékosbörzén választotta ki a Tennessee, karrierje során mind a 127 mérkőzését a Titánoknál játszotta, ezalatt háromszor választották az év legjobb csapatába (All-Pro).

A Panthers továbbra sem számíthat futójára,DeAngelo Williamsre. Williams néhány hete szenvedett bokasérülést, a rehabilitációja viszont nem halad jól, egyelőre nem tudni, mikor léphet pályára, de a hírek szerint a Bengals ellen még biztosan pihenteti a csapat.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2014-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Jermon Bushrod, a Bears vakoldali tackle-je már a Carolina ellen sem játszott, és a Falcons ellen sem fog. Jó hír viszont, hogy a héten már edzésbe állt, így remélhetőleg őt is hamarosan pályán láthatjuk.

A Bears veterán linebackere,Lance Briggsbordasérülésmiatt szintén kihagyja az Atlanta elleni találkozót, kiesése hatalmas csapás az egyébként is gyengélkedő chicagói védelemnek.
ACardinalsnál zajló sérüléshullámról is írtunk már korábban. A helyzet közben csak fokozódik, miutánCarson Palmerválla továbbra sem javul megfelelő mértékben,Drew Stantonagyrázkódásaután az ő játéka is kérdéses, így könnyen lehet, hogy azújonc Logan Thomasszal fut ki a Cardinals kezdőcsapatával.

Az Eagles belső linebackere,Mychal Kendricksvádlija még a Colts ellen sérült meg, s habár a héten már edzésbe állt, a csapat edzői stábja még nem meri megkockáztatni játékát a Giants elleni csoportmérkőzésen.

A New York Jets elkapója,Eric Deckeraz idény eleje óta folyamatoscomhajlítóizom-sérüléssel bajlódik – ami miatt csak limitáltan edzhet –, játéka állandó aggodalommal tölti el Rex Ryan vezetőedzőt.

Mike Evanslátszólag felgyógyultágyéksérüléséből. A Buccaneers idei első körös újonca a Steelers ellen sérült meg az utolsó pillanatokban, a Saints elleni rangadót ki is hagyta, de a várakozásokkal ellentétben már a hétvégi, Ravens elleni mérkőzésen is játszhat, amennyiben csapata megkockáztatja azt.

Joe Hadenviszont rendben van, a héten már edzett is, így a Browns 25 éves tehetsége minden bizonnyal pályára lép a Steelers elleni rangadón.

A Raiders újonnan kinevezett ideiglenes edzője, Tony Sparano szerint az újoncDerek Carrmeggyógyult és rögtön kezdeni is fog a Chargers ellen.

NFL 2014, ALAPSZAKASZ
6. FORDULÓ
2014. 10. 10. 2.25 Houston Texans–Indianapolis Colts 28–33
2014. 10. 12. 19.00 Atlanta Falcons–Chicago Bears
2014. 10. 12. 19.00 Buffalo Bills–New England Patriots
2014. 10. 12. 19.00 Cincinnati Bengals–Carolina Panthers
2014. 10. 12. 19.00 Cleveland Browns–Pittsburgh Steelers
2014. 10. 12. 19.00 Tennessee Titans–Jacksonville Jaguars
2014. 10. 12. 19.00 Miami Dolphins–Green Bay Packers
2014. 10. 12. 19.00 Minnesota Vikings–Detroit Lions Tv: C8 (20.00-tól)
2014. 10. 12. 19.00 New York Jets–Denver Broncos
2014. 10. 12. 19.00 Tampa Bay Buccaneers–Baltimore Ravens
2014. 10. 12. 22.05 Oakland Raiders–San Diego Chargers
2014. 10. 12. 22.25 Arizona Cardinals–Washington Redskins
2014. 10. 12. 22.25 Seattle Seahawks–Dallas Cowboys Tv: Sport2 (22.45-től)
2014. 10. 13. 2.30 Philadelphia Eagles–New York Giants
2014. 10. 14. 2.30 St. Louis Rams–San Francisco 49ers Tv: Sport2
Szabadnapos. Kansas City Chiefs, New Orleans Saints

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik