NCAA: Florida State-Auburn nagydöntőt rendeznek - program

VASS ÁDÁM (BOWL.HU)VASS ÁDÁM (BOWL.HU)
Vágólapra másolva!
2013.12.09. 03:27
null
A Nemzeti Sport Online szakmai <br />együttműködő partnere a<a href="http://bowl.hu/"><strong> Bowl.hu</strong></a>
A tengerentúli egyetemi amerikaifutball-bajnokság (NCAA) BCS-korszak utolsó nagydöntőjét a Florida State és az Auburn vívja egymással.
ACC-döntőben aratott győzelmének köszönhetően a Seminoles – az országban egyedüliként – hibátlan mérleggel abszolválta az alapszakaszt, míg a Tigers nemzeti döntős részvételéhez kellett egyrészt, hogy az előző szezont 3–9-es mutatóval záró gárda szenzációs meneteléssel elhódította az SEC bajnoki címét, valamint hogy a Big Ten fináléjában az Ohio State drámai körülmények közepette – sorozatban megnyert 24 mérkőzés után – elszenvedte első vereségét az Urban Meyer-érában. Az SEC zsinórban nyolcadik éve delegál csapatot a nemzeti döntőbe (2010-ben az Auburn lett a bajnok), míg a Florida State több mint egy évtized után próbálhatja meg ismét elfoglalni az egyetemi futball trónját.

Az egyetemi liga teljes utószezonprogramját ide kattintva érheti el!
Legfrissebb hírek

Magyar kosaras vezette győzelemre csapatát az Egyesült Államokban – videó

Kosárlabda
2025.02.21. 10:04

Amerikaifutball: a Super Bowl árnyékában a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
2025.02.13. 18:12

Kós Hubert remekelt az első idei egyetemi versenyén

Úszás
2025.01.26. 13:51

NCAA: az Ohio State nyerte meg az első 12 csapatos rájátszást

Amerikai sportok
2025.01.21. 08:20

Nyolc csapat maradt – négy pikáns Super Bowl-párosítás

Amerikai sportok
2025.01.14. 16:08

Papp Marcell az MLS-be draftolt első magyar szeretne lenni

Légiósok
2025.01.06. 17:41

NFL: őrült izgalmak után, hosszabbításban győzött a Carolina az Arizona ellen

Amerikai sportok
2024.12.22. 22:55

Két meccsen 12 touchdown – Josh Allen megállíthatatlan

Amerikai sportok
2024.12.17. 12:52
Ezek is érdekelhetik