NFL: Burress kidőlt, Charles és Floyd is ráijesztett edzőire

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.13. 11:52
Még el sem kezdődött, máris véget ért az NFL-ben szereplő Pittsburgh Steelersben játszó Plaxico Burress szezonja. A balhés elkapó, aki Super Bowlt nyert a New York Giantscel, mielőtt börtönbe került tiltott fegyverhasználat miatt, vállműtéten esett át.

A Steelersben tavaly négy mérkőzésen játszó Burress még a múlt héten edzés közben esett rosszul,az orvosok néhány napot vártak, mielőtt hétfőn úgy döntöttek, meg kell műteni a 36 éves játékos vállát.

A Kansas City Chiefs hétfői edzésén Jamaal Charles futó miatt izgultak a társak, a támadóegység egyik ásza ugyanis platós kiskocsin hagyta el az edzést. Az alapos vizsgálatok kimutatták, szerencsére semmije sem szakadt vagy tört el, sőt Andfy Reid vezetőedző azt mondta, Charles pénteken akár játszhat is a csapat előidénybeli mérkőzésén a San Francisco ellen.

A csoportrivális San Diegónál Malcolm Floyd térdszalagjai húzódtak meg a hétfői edzésen, majdnem egy héttel azt követően, hogy a csapat másik fontos elkapója, Danario Alexander súlyosabb térdsérülést szenvedett, és a teljes szezonra kidőlt. A klub Floyd sérüléséről nem közölt részleteket.

Buffalóban újra edzésbe állt Kevin Kolb irányító, akit tavasszal kezdőnek szerződtettek, de az Indianapolis elleni felkészülési meccsen remekül játszó újonc EJ Manuel mögé szorult a rangsorban.

Legfrissebb hírek

15 pontos hátrányból felállva Josh Allen és a Bills nyerte az elmúlt két év MVP-jének csatáját

Amerikai sportok
2025.09.08. 05:41

60 yardos mezőnygóllal nyert a Steelers a Jets otthonában; szoros meccsen hozta a kötelezőt a Bengals

Amerikai sportok
2025.09.07. 23:20

Amerikából jöttem: széteshet a Chiefs? AFC-szezonfelvezető Kovács Bálinttal

Amerikai sportok
2025.09.06. 12:53

Super Bowl visszavágó, AFC-s rangadók és visszatérések – 13 kihagyhatatlan meccs az NFL alapszakaszából

Amerikai sportok
2025.08.29. 16:30

Megvan a négyszeres MVP Aaron Rodgers következő csapata – hivatalos

Amerikai sportok
2025.06.06. 19:00

Visszavonult minden idők egyik legjobb elkapója, Julio Jones

Amerikai sportok
2025.04.07. 10:01

NFL: rekordösszegért hosszabbít a címvédő Eagles Barkley-val; klasszist enged el a Chiefs – hivatalos

Amerikai sportok
2025.03.05. 16:57

Számtalan visszautasítás után végre a csúcson – az MVP Josh Allen portréja

Amerikai sportok
2025.02.16. 13:43
Ezek is érdekelhetik