Az egyensúly problematikája

Ha valamelyest mélyrehatóbban követjük a két milánói alakulat szezonrajtját, akkor hasonló folyamatokat vélünk felfedezni. Mindkét csapat jelentős átalakuláson, játékosexoduson és játékosinvázión van túl. A szezon mostani szakaszában ez majdnem mindenre mentség is. Viszont az egyik félnél egyértelműen a gyengülés jellemezte a keretet, a másik oldalon elméletben erősödött, de mindenképp frissült a játékosállomány, és ami talán a legfontosabb: egy adott szakmai koncepció határozta meg a változásokat.Ha valamelyest mélyrehatóbban követjük a két milánói alakulat szezonrajtját, akkor hasonló folyamatokat vélünk felfedezni. Mindkét csapat jelentős átalakuláson, játékosexoduson és játékosinvázión van túl. A szezon mostani szakaszában ez majdnem mindenre mentség is. Viszont az egyik félnél egyértelműen a gyengülés jellemezte a keretet, a másik oldalon elméletben erősödött, de mindenképp frissült a játékosállomány, és ami talán a legfontosabb: egy adott szakmai koncepció határozta meg a változásokat.

Mindkét csapat egyébiránt leszázalékolt már egy felállást, véletlen egybeesés, hogy mindkét oldalon ugyanarról a szerkezetről beszélünk. Viszont a kiváltó okok mindkét esetben mások. A Milannál Allegri ultra defenzív felfogásban talált rombusza sokszor Ibrával is döcögött, viszont a svéd nélkül - ne szépítsük - úgy, ahogy van megdöglött. Allegri próbálkozott bizonytalan lépésekkel a 4-3-3 irányába, de semmilyen előrelépés nem mutatkozott, így egy önmagához képest radikális változtatás mellett döntött. Egyértelmű volt, hogy a támadó potenciált növelni kell, és mivel hasonló szerkezetben ezt semmilyen szinten nem sikerült elérni, nem volt mást tenni, a támadásban résztvevők létszámát növelte meg. Így jutottunk el a 4-2-3-1-hez a Milannál, ami már eléggé a kétségbeesés jeleit mutatja. Ugyanis, ehhez a felálláshoz szélsők kellenének, és legalább egy kreatív ember, vagy egy árnyékék. Tehát magának a felállásnak a jellegzetességeit és erősségeit a Milan saját keretéből nem tudja résmentesen kiaknázni. Nocerino jobbszélső támadóként új értelmezésbe helyezte a Kuyt-poszt fogalmát, Boateng pedig megszűnt létezni, mióta neki kellene vezényelni.

Továbbá a Milan problémája ezzel a felállással az egyensúly totális elvesztése. A Milan az első pármeccses brutálisan súlytalan támadójátéka után most már gólhelyzeteket dolgoz ki, és hosszabb periódusokra rettenetesen beragad. Főleg előnyben látványosan elveszti a kontrollt a csapat. Részben igaz, hogy ezzel a felállással, mert már a Cagliari ellen is ez volt a helyzet, de akkor még 4-3-3-al próbálkozott Allegri. Boateng hánykolódása az eddigi legnagyobb csalódás, a mi tippünk az lenne, hogy őt kellene centerben játszatni. Egyrészről megszabadulnának Pazzinitől, és a 40 kilós Krkic és a center fogalmának összeegyeztethetetlenségétől. Krkic Nocerino helyett értékelhetőbb megoldás a szélen, megoldódna a center kérdést, és Robinho vagy a fellépő Montolivo pedig sokkal alkalmasabb az összjátékra és az utolsó passzok kiosztására, mint Boateng. Persze ettől nem lenne varázsütésre jobb a Milan, minden bizonnyal, de a posztok kívánalmainak talán jobban meg tudnának felelni a játékosok.

Az Internél más okokból kötött ki a kukában a rombusz/karácsonyfa a 3 középpályásos területfelosztós védekezés. Strama egyszerűen nem tudta megszervezni, kellően fegyelmezetté tenni, a problémákat kiszűrni. Erre a 3 védős rendszerrel reagált. Aminek a lényege az, hogy a nem létező középpálya mögött ne 2 ember legyen középen, ha simán átjutnak rajta, hanem több, lehetőség szerint 3. Illetve, hogy az ellenfél támadásában több ember legyen ellenőrzés alatt, összjáték-keresésekor követő ember fogással. (Értsd: Fiorentina ellen két támadó Jovetics- Ranocchia, Juan - Ljajics, második félidőben a trequartistát játszó Matiasszal Samuel lépett vissza a mezőnybe, illetve a két wingback a szélen fellépő emberekre figyel. Természetesen ez területfelosztás szempontjából változhat, ha Matias Juan területére téved és az ő ember máshol caflat, akkor ő lép ki.) Lényegében egy placebo hatással találkozunk, ugyanis az emberekkel fellépegető középhátvédek miatt a középpályás jelenlét olyan intenzitással van meg, mint ahogy a 3 középpályásos rendszerben kellene. Ehhez jön, hogy adott esetben akár hárman is járőrözhetnek a védelem előtt, ami alapvetően viszont már mindenképpen túlzás. A lényeg, hogy az egyensúly az Inter játékában sincs meg igazán, mert ha a védekezés nem is döcög annyira, maga a kontroll, és a játék irányítása távolról sincs meg a felállásban.

Tehát két variáció van a holnapi estére taktikai szempontból: hogy 5 3 vagy 5 2 védekező embert akar Strama pályára tenni. Az 5 3 egy világklasszis formában játszó Guarín esetében ajánlott, egyébként pazarlás. Másik verzió, ami átmenetként nem lenne rossz, az Alvarezzel Coutinho helyén, aki azért a támadásokat is tudja támogatni, viszont értékelhető szinten tud védekezni is. Nálunk egyedüli kérdés az, hogy óvatosan kezdünk, vagy bátrabban, tehát bevállaljuk Coutinhót, vagy Alvarezt vagy jön a 3 labdaszerző középen. A Milannál az egyedüli veszélyforrás a kis Fáraó, a többi lényegében részletkérdés, hiszen alapvetően egyik formációban sincs olyan elem, amit ne kellene tudnunk papíron megoldani. Tehát alapvetően mindegy, hogy Krkic vagy Pazzini lesz a csatár, Emanuelson vagy Nocerino az egyik futó. (Alvarez megsérült, a keretben sincs, úgyhogy ez a variáció kiesett, viszont lesz Palacio, aki kezdőként biztos nem, Cassano helyére viszont annál valószínűbb, hogy érkezni fog.)

El Shaarawy általában balodalon játszik, tehát a mi jobb oldalunkon. Ezáltal Ranocchiával biztos, és a Zanetti, Nagatomo kettős valamelyikével fog találkozni. Nagatomót rágyorsítással, lendületből nem fogja tudni megverni, ezért fontos lenne a kis kamikaze fegyelmezett játéka, ugyanis Ranót annál inkább. A center(Pazzini/Krkic) Samuellel fog találkozni, a visszavont ember (Robinho, Boateng) pedig Gargano-Guarín/Cambiasso kettős között fog őrlődni, vagy esetleg a Zanetti - Gargano - Guarín/Cambiasso hármas között. Juan kapja Emanuelsont, esetleg Nocerinót. A támadójátékban Cassano valószínűleg a jobboldal felé fog labdaszerzésnél kihúzódni, a sprintben érkező Nagatomóval, és ha lesz, a trequartistával fogja keresni a játékot. (A Fiorentina ellen baloldalra mozgott ki, Nagatomo miatt, ugyanis jobb oldalon Zanetti játszott, akinek nem erőssége a támadások támogatása ellenben a japán haverunkkal.)

Ez lehet a fegyverünk, a szélre kihúzódó Cassano által megtartott, a lendületből érkezőknek továbbított tempólabdák, amiket szörnyű nehéz a mozgásban lévő ellenfelek miatt lekövetni. Ami egyébként a Milan játéka volt Ibrával és Cassanóval, amiért Boateng, Nocerino és valamelyest Muntari is szórta a gólokat. Ezekből minden bizonnyal lesz több is, ugyanis Cassano átlagban kettőt kiszokott osztani, amíg le nem merül, kérdés, hogy tudunk vele sáfárkodni. A Fiorentina ellen a rossz helyzetkihasználás miatt nem volt 3 vagy 4 a két csapat között a félidőben.

A Fiorentina elleni taktika és felállás a jelenlegi körülmények között ideális lehetne, gyors, váratlan ellen csapásokra játszani. Hiába nincs túl jó formában a Milan, mi sem lettünk egy félelmetesen jó csapat az elmúlt meccsek biztatóbb produkciója ellenére, és ne feledjük, idegenben is játszunk. A Strama-performansz szerint pedig most egy csalódást keltő eredménynek kellene következnie. Nálunk pillanatok alatt elromolhat minden, és a helyreállítása nem szokott ilyen gyorsan menni. Alapvetően nem lenne tragédia egy X sem, valamelyest esélyesebbek vagyunk, de óriási hiba lenne lebecsülni a Milant.

Most sem egyszerű tippelni, de a 0-0, 1-0, 0-1, 1-1, 1-2 eredmények között mozog a jelenlegi várható, életszerű végeredmény. Győztes tippel nem merjük elkiabálni a meccset, úgyhogy ezt most kihagyjuk.