Legalább Katit meghúztuk

A rendszerváltást követően valóságos offenzívát indítottak Bécsbe láncaiktól megszabadult honfitársaink Gorenje termékeket beszerezni. Az ezredforduló után a sporttelevíziók térnyerésének köszönhetően egyre népszerűbbek lettek itthon az olasz nagycsapatok és ma már nem nagy kunszt élőben a helyszínen megtekinteni egy bajnoki mérkőzést. Udine a legközelebbi olyan itáliai város, ahol első osztályú csapat székel, így ami 1990-ben Gorenje hűtőláda volt az egyszeri magyarnak, az 2011-ben Serie A-bajnoki a Friuliban a futballturistának. (Tovább után helyszíni beszámoló a vasárnapi bajnokiról)A rendszerváltást követően valóságos offenzívát indítottak Bécsbe láncaiktól megszabadult honfitársaink Gorenje termékeket beszerezni. Az ezredforduló után a sporttelevíziók térnyerésének köszönhetően egyre népszerűbbek lettek itthon az olasz nagycsapatok és ma már nem nagy kunszt élőben a helyszínen megtekinteni egy bajnoki mérkőzést. Udine a legközelebbi olyan itáliai város, ahol első osztályú csapat székel, így ami 1990-ben Gorenje hűtőláda volt az egyszeri magyarnak, az 2011-ben Serie A-bajnoki a Friuliban a futballturistának. (Tovább után helyszíni beszámoló a vasárnapi bajnokiról)

Reggel fél öt körül a festői Blaha Lujza téren álldogálva vártam útitársaimra a mínusz sok fokos hidegben és közben figyeltem az éjszakai buszra várakozó bulizással végzett fiatalokat. Akadt olyan leányzó, amelyik harisnya nélkül, miniszoknyában tetszelgett az ellenkező nemnek - rajtam két pulcsi, ugyanennyi póló és egy kabát próbált segíteni a reszketés ellen vívott küzdelemben. (Hideg-csabinter 2-0).

Negyedik pajtásunk kocsiba pattanása után jó hat órányi száguldással a fenekünkben Szlovénián át érkeztünk meg az észak-olasz kisvárosba, első utunk a stadion vendégszurkolóknak fenntartott parkolójában található jegypénztárához vezetett. Mivel a meccs-előtt-majd-veszünk-jegyet nem tartozik a tíz kedvenc mondatom közé, ezért sokkal jobban tartottam attól, hogy valami gebasz lesz a tiketvásárlással, minthogy Misi sofőrünk vezetés közben legurított pár Heinekent. Végül a meglehetősen puritán jegypénztárban gond nélkül jutottunk hozzá a bilétákhoz (fejenként 25 euró), amit rögvest megünnepeltünk Misi otthonról hozott szatmári szilvájával. Útközben a Való Világ aktualitásai persze a zrikák és a labdarúgás kimeríthetetlen tárházának témája mellett teljesen véletlenül szóba kerültek az új szintetikus drogok (pl. Kati), ezért a szeszes csemege megkapta a Szatmári Kati becenevet. Megkínáltunk vele pár helyi tifosit is, de eléggé fintorogtak a kis nyápicok.

Udine, 3 fok, napsütés

Sándor barátunk azok közé tartozik, akik mindig, minden körülmények között szemrebbenés nélkül szóba elegyednek bármilyen élethelyzetben bárkivel, ennél fogva a sorban állás alatt valamennyi körülöttünk állóval vígan elbeszélgetett és mutogatta a nekik Milan-címert a telefonján. Ja, igen, ő Milan-drukker. Joggal merülhet fel a kérdés, mi a bánatért vállalta a pénzt és energiát nem kímélő túrát, melyen a nagy ellenséget láthatja? A válasz egyszerű: őt az Udinese győzelme motiválja.

Bizonyára sokan jártak már futballmérkőzésen/koncerten a Puskás Ferenc Stadionban, ahol esettanulmányt lehetne írni a szurkolók/nézők beléptetésének rendszeréről. Azt hittük, hogy Olaszországban profi(bb) módon oldják meg a bejutás (és kiengedés) módfelett bonyolult feladatát. Tévedtünk. A napsütéses időt kihasználva jó órával Morganti kezdést jelző sípszava előtt szerettünk volna egy kört tenni a Stadio Friuli körül, ám a hatóság két tagja megakadályozott minket ebben. Nem baj, ledöntöttük megint Katit és irány az aréna. A bejáratnál feltorlódott több száz főnyi tömeget - nem vicc - egy darab 46 centi széles "kapun" engedték be a marcona biztonságiak. Egy seedorfi orrszerkezettel bíró sárga mellényes fekete ember közölte - gondolom -, hogy ne türelmetlenkedjünk, mindenki bejut előbb-utóbb. Miután még kb. négy ellenőrző ponton átverekedtük magunkat (motozás volt, Lórival ellentétben engem csak felül tapiztak) máris elénk tárult a helyes kis stadion és háttérben az Alpok látványa.

Dél körül jött ki melegíteni az Inter, kihasználva a lelátó alsó sorainak ürességét lemásztam fotózni. Egy másik fekete rendes ember megengedte, hogy a szektoromat elhagyva a lehető legközelebb férkőzzem Lucioékhoz, cserébe megígértem neki, hogy pár perc és visszasunnyogok a helyemre. Utoljára akkor voltam ilyen közel kedvenc csapatom valamelyik tagjához, amikor Luis Figo dedikálta nekem ásványvizes sajtótájékoztatóján Misur Tamás Internazionale c. könyvét. A gyakorlatokat egyébként Baresi felügyelte, Leonardot nem láttam sehol. Valószínűleg a rőzsét lőtte be az öltözőben.

Maicon észrevette, hogy őt figyeltem

A meccs kezdetére sajnálatomra egyáltalán nem telt meg a vendégszektor; lehettünk jóindulattal 1500-an. Üleppihentetés céljából állva néztük volna végig a kilencven percet, de egy mögöttünk helyet foglaló úr a kabátomat ráncigálva tudtunkra adta, hogy újratervezésre van szükség. Lóri szerint fiatalok vagyunk még az inkontinenciához, ezért felfázás ellenes trükköket kellett eszközölni: sál nyakból ki, popsi alá be és talán megússzuk. Második kívánságunk egy Inter-gól volt, ami elég hamar teljesült Dejan Sztankovicsnak hála. Sanyit kivéve felugrottunk.

Néhány perc elteltével viszont ő nyugtázta széles vigyorral a nap bölcsességét. Zapata, és a Friuli Illés Bélájának gólja után közölte, hogy ma két dolog dőlt el: 1) az Udinese stadionja a kedvence, 2) a bajnokság. Csapatunk játéka - hogy is mondjam - akadozott. Maicon akkora gyertyát rúgott a tizenhatoson belül, hogy Castellazzinak védenie (!) kellett, Chivut Alekosz Alexis Sánchez oly könnyedén verte át, mint Nagy Kaméleon Ervin a gazdag picsákat, Pandev hetek óta tartó értékelhetetlen produkciójával ajándékozott meg ismét minket, a többiek pedig benítezi önmagukat hozták. A Monty Python-idézetet kölcsönvéve megpróbáltuk a dolgok jó oldalát nézni: most legalább kiderülhet valami abból, milyen edző Leonardo.

Nem tudom, mi ez, de magától megy

Lóriék beszéltek egy arab fazonnal a szünetben, aki szerint Moratti meggondolta magát és mégis vesznek januárban csatárt. Juhéj. Remélem, a Sánchez gyerek fürcsi után már az Inter buszában hagyta el a stadiont. A harmadik Udinese-gólt követően sem voltunk hajlandóak azonban feladni. Külföldi meccsnézésben többek között az a jó, hogy anyanyelvünkön ordíthatunk mindenféle szégyenérzet nélkül 18 decibeles hangerővel válogatott káromkodásokat az épp hulladékul játszó célszemély felé. A macedón Máris szomszéd anyukáját még egyszer üdvözöljük.

Pont jó helyen állt az oszlop!

Durva ám, hogy a 36 éves második számú kapuson múlt egyedül, hogy csak a hármas szám virított a hazai gólok számánál az eredményjelzőn. Több megalázó pillanatot éltünk meg a végén, az ismeretlen színesbőrű udinei balbunkó simán szétfutotta a világ egykori (?) legjobb jobbhátvédjét, a kisvárosi világsztár prototípusaként elhíresült Di Natale (rohadjon meg az is) akkor is ünneplést kapott, amikor lesre futott, az utolsó percekben meg 30 ezer hazai ollézott egyszerre a zebramezesek valamennyi passza alkalmával. Na de hogy kellemes élménnyel zártuk a milánói szempontból minősíthetetlen második játékrészt, arról Mario (nem Balotelli) gondoskodott. Ő egy Budapesten élő olasz Inter-szurkoló fiatalember, akinek egy kávézója van, ahol gyakran megfordulunk mi is, ha a 27 magyar sportcsatornából egy sem adja Zanettiék aktuális meccsét. Hirtelen a semmiből ránk (pontosabban Sanyira) köszönt, nagy volt a meglepetés.

Lassan el kéne gondolkodonom, érdemes-e nekem többszáz kilométert utazni az Interért. A vasárnapi volt az ötödik alkalom, hogy a helyszínen drukkolhattam (először idegenben) 19 éve választott örök szerelmemnek, a mérleg már nem éri el az ötven százalékot (2 diadal, 3 zacskó).

Rövid értékelés az oszlop mögül:

Castellazzi - Másfél kapott gólt írtunk a számlájára és még így is a csapat egyik legjobbja volt. Kemény, mi? (6)

Maicon - Szólt neki valaki, hogy Benítez már otthon növeszti a pocit? Lehet menni nyugodtan előre, kedves Douglas! (5)
Córdoba - Valószínűleg azért kezdett ő Ranocchia helyett, mert a kicsi, gyors hazai támadók ellen használhatóbb. Téves a gondolatmenet. (5)
Lucio - Gyönyörű szép színes cipőjének fénye visszaverődött az orcámra, mikor megvilágította a szikrázó udinei nap sugara. Sokat láthattam a második félidőben, hisz a saját kapuja előtt húzogatott vele. (5.5)
Chivu - Reméljük, tavasztól max. edzésen csinál belőle hülyét Sánchez. (5)

Zanetti - Nehéz elmarasztalni az imádott Kapitányt, de muszáj: alibizett. (5.5)
Thiago Motta - Ki kellett volna küldeni a francba a faultjánál. Észre se vesszük, ha nem játszik tovább. (5)
Cambiasso - Szegénykém az igyekezetéért cserébe akkora kötényt kapott, hogy a kapu mögül is láttuk. (5.5)
Sztankovics - Riogatta a másik jugoszlávot rendesen. Egyedül ő dicsérhető. (6)

Eto'o - A második 45 percben végig a balszélen álldogált. Leo, hm? (5)
Pandev - Két nagy büdös pofon talán észhez térítené. (4)
*
Biabiany - Mondd, testvér, merre visz az utad? (-)
Santon - Hamarabb... (-)

"Szép-volt-fiúk! Gyer-tek-ide!" - skandáltuk gúnyosan. Érezték az iróniát a srácok, úgy eltűntek pár perc alatt az öltözőben, mint Farkas Péter ítélethirdetés előtt a bíróságról. Közben a hangosbemondó felszólította a vendégszurkolókat, hogy addig nem hagyhatjuk el a stadiont, amíg a helyi érzelmű szimpatizánsok nem távoznak. Még ez is. (Az megvan, hogy állítólag egyszer a nyíregyházi strandon bemondták, hogy Szappanos János habozás nélkül fáradjon a kijárathoz?) Mintegy 40 percet várakoztunk, mire kegyeskedtek kinyitni a kaput. Amúgy néhány bekiabálástól eltekintve meglehetősen békésén türték az emberek az ideiglenes fogságot.

Búcsúzóul betértünk egy közeli ristorantéba. Nyilván az összes tévén a délutáni bajnoki találkozók mentek, drukkoltunk ezerrel a Sampdoriának. Az olasz konyha specialitásaiból választottunk, nekem egy buszkormánykerék méretű (43 centi átmérővel, lemértem) pizzát hoztak ki - rendeléstől számítva négy percen belül. A hazafelé úton mi mással, mint órákon át tartó tostaózással gyilkoltuk egymás idegrendszerét. Felkészültségünkre jellemző, hogy amikor M-betűvel kezdődő focistát kellett mondani, Lóri kb. a 16. körben nyögte be Messi nevét.

Ilyen tehát egy klasszik udinei zsíroskenyér-túra, a kedvet kapók kedvéért a hozzávalók:

- útiköltség 4 fő részére (pályamatricával): kb. 10 ezer ft/fő

- belépő: 25 euro (vendégszektor, kapu mögé)

- utazás időtartama oda-vissza, három-négy pihenővel: 12 óra

- margharita pizza grande kóla szervízdíj: 12 euro

- kis édesség a családnak, kollégáknak: 5 euro

- La Gazzetta dello Sport: 1 euro

Megéri? Naná!