Amikor Ali tényleg a legnagyobb lett

Sonny Liston a regnáló világbajnok, Floyd Patterson legyőzésével 1962. szeptember 25-én hódította el a vb-övet, az 1963. július 22-i visszavágón sem adott esélyt honfitársának: az első mérkőzés két perc hat másodpercig tartott, a revanshoz két perc tíz másodperc kellett… Cassius Clay-nek addig két neves ellenfele volt, 1962-ben az amerikai Archie Moore, 1963-ban a brit Henry Cooper. Veretlen maradt, az utóbbi volt a 19. ellenfele, és nagyon várta már, hogy összemérhesse erejét Listonnal, aki a Patterson elleni visszavágó előtt azt nyilatkozta: „Attól sem félnék, ha Pattersonnal és Cassius Clay-jel egy szorítóban találkoznék.” A nagyszájú zseni ott lebzselt a nyilvános edzésen is, és nem fogta vissza magát, így kritizálta a címvédőt: „A lábmunkája nulla! Tetű lassú. Mint egy lúdtalpas medve. Olyan sok balkezest kap majd tőlem, hogy könyörögni fog, adjak már egyet jobbal is. Amilyen ronda, nem is tudom, agyoncsapjam vagy ketrecbe zárjam.” Aztán szokásához híven rímbe szedve kritizálta ellenfelét: „Megjósolhatom bizton, pénzetek elviszi Liston!” A meccs előtt ott termett a szorítóban is, igaz, még nem kesztyűben. Csinált egy kis műsort, majd miután a Vén kőpofa – ez volt Liston beceneve – lecsapta ellenfelét, Clay visszamászott és dumálni kezdett a ringmikrofonba: „A küzdelem aljasság volt. Aljasság. (…) Én vagyok a bajnok. Én akarom elkapni ezt a ronda nagy medvét. Listonnak meg kell verekednie velem. (…) Ha jól viseli magát, a nyolcadik menetig állva hagyom. De nem, csak hatot engedélyezek neki.” Sokak szerint nem a két mérkőző fél, hanem Clay volt az est sztárja, olyannyira, hogy Liston belement kettejük mérkőzésébe: „Ennek a Clay gyereknek adunk egymillió dollárt, és én még örökbe is fogadom, nehogy megszökjön. Két menetig tart majd a mérkőzés. Másfél menet, amíg elcsípem, és fél menet, amíg végzek vele.”

Cassius Clay színre lépése a reveláció erejével hatott. A profi boksz szinte tragikus helyzetben volt abból a szempontból, hogy a sportágat a maffia uralta. A mérkőzéseken az ökölvívók közepes summákért bundáztak, hogy a fogadásokon a gengszterek nagyot kaszáljanak. Ha egy bokszoló nem parírozott, megnézhette, lesz-e mérkőzése. A nehézsúlyú Ernie Terrell alvilági kapcsolatai nyilvánvalók voltak, a középsúlyú Jake LaMottáról is elterjedt, hogy volt olyan mérkőzése, amelyen nem küzdött teljes erőbedobással, de a rovott múltú Sonny Liston – két fegyveres rablás mellett 19-szer tartóztatták le, és tulajdonképpen a börtönben tanult meg bunyózni, 1956 márciusa és 1958 januárja között nem is bokszolhatott – gengszterkapcsolatai olyannyira közismertek voltak, hogy a maffiózókhoz fűződő perekben is kihallgatták. Vizsgálatot indítottak ellene, mert olyan cápák, mint Frankie Carbo, Johnny Vitale, Frank Palermo, Joseph Barone nyomására előre megegyezett a mérkőzések kimenetelében. Sonnynak olyan „csókosa” volt, mint Las Vegas egyik nagymenője, Moe Dalitz, aki nem mellesleg az alvilág kezében lévő szakszervezetek egyik atyaúristene volt. „A nehézsúlyú bajnokság meglehetősen szennyes hivatal” – írta Murray Kempton, a New York Post újságírója. Estes Kefauver szenátor ki is jelentette a hatvanas évek elején: „Ha Liston elnyerné a világbajnokságot, azzal az ocsmány lehetőséggel nézünk szembe, hogy olyan bajnokunk van, akit a maffia szabadon irányít.” Éppen egy louisville-i – Ali ebben a városban született – újság írta: „Ami Liston rovott múltját illeti, beleértve kapcsolatait az alvilággal, nem ő az egyetlen profi öklöző, aki ilyen háttérrel tör előre. A profi boksz ilyen üzlet.” Ellenfelei – Floyd Patterson is – tartottak tőle, arra hivatkoztak, hogy rosszat tesz az ökölvívásnak, ha kiállnak a rovott múltú Liston ellen. Sokáig szóba sem kerülhetett, hogy vb-címért bunyózhat, ám Patterson Fehér ház-i látogatása során maga J. F. Kennedy elnök kérdezett rá, mikor áll ki Liston ellen.

Más kérdés, hogy amikor Clay színre lépett, az alvilág királyai sitten – de legalábbis az ügyészek vizsgálódásainak fókuszában – voltak, ergo behálózása gyakorlati nehézségekbe ütközött volna. David Remnick a „Muhammad Ali, a világ királya” című könyvében azt írja. „Clay kellett ahhoz, hogy a nehézsúlyú bunyó kiszakítsa magát a szervezett bűnözés markából. Az ő számára a fekete muzulmánok jelentették ezt a fajta védelmet.” A bunyós éppen a Liston elleni két mérkőzése között vette fel az iszlám vallást, onnantól hívták Muhammad Alinak.

Sonny Liston ellen 1964. február 25-én nyerte meg a vb-címet Miamiben. A mérlegelés előtt cirkuszolt, neki akart menni Listonnak, aki 7:1 arányban állt a fogadóirodáknál. A ringben viszont hideg fejjel dolgozott: lebegett, mint egy lepke és döfött, mint egy méh. Az első négy menetben a címvédő szinte meg sem tudta ütni, mázsás pofonjai elől meg szinte ellibbent. Az ötödik szakaszban viszont adott neki a bajnok, alaposan megdolgozta Clayt, benne volt a meccsben a fordulat, ám Liston passzívvá vált, a hetedik körre nem is jött ki, ülve maradt a szorítósarkában. Menedzsere, Jack Nilon adta fel a meccset, mert Sonny képtelen volt megemelni a bal karját. Az újdonsült világbajnok eközben ugrált a ring közepén és kiabált: „Én vagyok a legnagyobb! Én vagyok a király!” Utóbb kiderült, a vesztes bicepsze beszakadt, nyaktól könyékig érzéketlenné vált a karja. Nemcsak a furcsa befejezés vetett árnyékot a mérkőzés tisztaságára, hanem az is, hogy Clay 50 ezer dolláros szerződést kötött az Intercontinental Promotionsszel a következő összecsapása rendezéséről (amely éppen a visszavágó lett). Csakhogy a cég 47 százaléka Liston tulajdonában állt… A maffiózókhoz ezer szállal kötődő Listonról még azt is rebesgették, hogy Ali elleni első meccsén 720 ezer dolláros fellépti díját feltette ellenfele győzelmére. Ez nem bizonyosodott be. 

Az viszont igen, hogy Ali a jobb, mert a visszavágón az első menetben elintézte Listont. Eredetileg 1964. november 16-ra írták ki a revansot Bostonba, de Ali – aki megkövetelte, hogy a muzulmán hit felvétele után ezen a néven hívják – 13-án hirtelen kórházba került, sérvvel operálták. A küzdelmet 1965. május 25-re halasztották. A lewistoni bunyó előtt Johnny Vitale nyíltan hangoztatta, az első menetben eldől – s el is dőlt… Azt is pletykálták, Ali muzulmán hittestvérei próbálták megfélemlíteni Listont. Peter Wilson pedig így írt: „Ha az első mérkőzés gyanús volt, a második botrányos.” Ali az első percben egy jobbegyenessel keresztbe verte a medvét, aki elterült a szorítóban. Leütője ahelyett, hogy a semleges sarokba ment volna, fölé tornyosulva ordította: „Kelj fel, te rohadék!” A jelenetet fotó örökítette meg, készítője, Neil Leifer világhírű lett. A „rohadék” lassan feltápászkodott, a mérkőzésvezető Jersey Joe Walcott engedte volna a folytatást, de az időmérő jelzett, Liston 12 másodpercig volt lent, ezért a bíró kiütést hirdetett. Ali szinte láthatatlanul gyorsan vágott oda, ezért sokan csalást emlegettek.

Ám idővel mindkét mérkőzés bevonult a sportág történetébe.