Mákos tészta a Mészáros ikreknek

A franciaországi Maconban 1954. július 24. és 26. között rendezték meg a kajak-kenu világbajnokságot, a magyar válogatott 6 arany-, 5 ezüst- és 5 bronzérmet szerzett, ezzel meg is nyerte a nem hivatalos pontversenyt a sportágban nagyhatalomnak számító Svédország előtt. A kajak-kenu világbajnokságok 1938 óta íródó történelmében az 1954-es seregszemléig csupán egy érem jutott Magyarországnak, 1938-ban Vaxholmban K–1 10 000 méteren Balatoni Kamill ezüstérmet szerzett.

Hogy minek köszönhető a maconi bravúr? Elsősorban annak, hogy a sportvezetőség felismerte a sportágban rejlő lehetőségeket, nevezetesen azt, hogy a jól felkészített versenyzők több versenyszámban is érmet nyerhetnek. Márpedig a sportban elért eredményeket a politika a maga javára igyekezett felhasználni, így volt ezzel a Rákosi-rendszer is, a fordulatot (1948) követően számos sportágat úgymond felemelt. A maconi siker legitimmé tette a kajak-kenut, a kenut Kutas István sportvezér nemes egyszerűséggel indián csónaknak nevezte. Üdvözlő táviratában így írt: „Az 1954. évi kajak- és indián csónak-világbajnokságon kiváló eredményt elért valamennyi versenyző, edző és vezető eredményes munkájához gratulál Kutas István.”

A sajtóban sem maradtak el a méltatások: „Eddig szinte mellőzött sportág emelkedett világhatalommá.” Ennek következményeként az 1956-os melbourne-i olimpián a kajakos Urányi János, Fábián László kettős megszerezte a sportág első aranyérmét, a szintén kajakos Hatlaczky Ferenc, a kenus Hernek István, Parti János ezüstöt, a kajakos Kiss Lajos, illetve a Mohácsi Ferenc, Wieland Károly és a Hunics József, Farkas Imre kenu párosok bronzot érdemeltek ki.

A sportág azért Macon előtt is bontogatta szárnyait, az 1952-es helsinki olimpián a Gurovits József, Varga Ferenc kettős megszerezte a sportág első érmét, egy bronzot a K–2 10 000 méteres számban, ugyanott Parti János a C–1 1000, Novák Gábor a C–1 10 000 m-en második lett.

De maradjunk Maconnál. Kutas István nem csupán dísztáviratban gratulált, korábban a sportág éléről leváltotta Blahó Kálmán vezetőedzőt, helyére Füzesséry Gyulát nevezte ki 1953-ban, a tulajdonképpen még másodrendű sportág élére. Nem Blahó szakmai tudásával volt baj, csak a tatai edzőtáborban a szabadidős birkózóknak nem akart kenut adni, mondván, a drága felszereléssel ne szórakozzanak.

Füzesséry akkoriban korszerűnek mondott edzésmódszerei fellendítették a sportágat. Más kérdés, hogy majdnem porszem került a gépezetbe, egy hajszál választotta el válogatottunkat, hogy ne utazzon el Maconba. A ráckevei edzőtáborból érkezve már felszálltak a vonatra, amikor Bonn Ottó főtitkár falfehér arccal közölte, mindenki menjen haza, mert az utazás elmarad – nincsen pénz az útiköltségre… Pedig 1954 júniusában a költségvetés mintegy 135 millió forintot irányzott elő sport és testnevelési célokra, többek között a világversenyeken való részvételre. Igen ám, de az 1954. július 4-én a futball-vb-döntőben Bernben az NSZK-tól elszenvedett 3:2-es vereség után letargiába süllyedt az ország – ugyanakkor az is tény, a júliusi szigetközi árvizet követő helyreállítási munkák óriási összegeket emésztettek fel.

A versenyzők azonban nem adták fel: a sportág első érmese, Gurovits József és Bánfalvi Kára kajakos bementek a Rákosi-titkárságra és az „asztalra csaptak”, amihez abban az időben nem kevés bátorság kellett… Indokaikat – ne vesszen kárba az elvégzett munka – végül elfogadva a sporthivatal elnöke, Hegyi Gyula engedélyezte az utazást.

Hogy milyen reményekkel álltak rajthoz a mieink? A kajak négyes 1000 méteren győztes hajó egyik tagja, Vagyóczki Imre korábban a Népsportban így emlékezett a maconi napokra. „Dög meleg volt, egy kollégiumban laktunk szerény körülmények között. (…) Kicsit be voltunk tojva, mert nem akartunk leégni.” Ugyanakkor hozzátette, egy fiatalember még Magyarországon elrejtőzött a kenuk szállítására alkalmas ládák egyikében, akkori szóhasználattal élve így disszidált – ezt akkor vették észre, amikor kicsomagolták a hajókat Maconban.

A Népsport július 25-i számában még óvatos optimizmussal fogalmazott: „Az előfutamokban nagyszerűen szerepeltek versenyzőink.” Ám a következő két napon korántsem volt visszafogott az öröm: „Hatalmas sikerrel szerepeltek kajakosaink és kenusaink a maconi világbajnokság első napján. Hét szám közül háromban nyertek világbajnokságot.” Továbbá: „Újabb két világbajnokságot és három második helyet szereztek a magyar versenyzők a maconi kajak és kenu vb második napján.” Az első napot követően aggodalomra adott okot, hogy a K–2 10 000 méteren az Urányi, Varga kettős győzelmét a svédek arra hivatkozva óvták meg, hogy a magyarok az egyik fordulóban akadályozták a duójukat. Egyesben Hatlaczky Ferenc győzelmét ugyancsak megóvták, ennek ellenére a lap így fogalmazott a versenyek felénél: „Az első nap küzdelmei befejeződtek, olyan magyar sikerrel, amelyhez foghatót nem ismer a magyar kajak- és kenusport története.”

Kajak páros 1000 méteren a Mészáros testvérek – György és István – nyertek, György így fogalmazott: „A hatévi kemény munka most hozta meg a gyümölcsét.” Wieland Károly a C–2 10 000 méteren győztes duó egyik tagja is boldog volt: „Bevallom, sokkal jobban féltünk a versenytől, mint kellett volna. Meglepően simán nyertünk.”

A versenybíróság az egyik óvást elfogadta, a párost (Urányi, Varga) kizárta, a Hatlaczkyval szembenit viszont elutasította. Ezzel együtt: „Teljesítményüket a más országbeliek meg sem közelítették, minden dicséret, minden elismerés megilleti őket.”

A sportlap július 29-i száma címlapján így köszöntötte kajakosainkat, kenusainkat: „Üdvözöljük világbajnokainkat! (…) A magyar fiúk és leányok jöttek, láttak, győztek. Megjelenésük pillanatától kezdve felhívták magukra a figyelmet gyönyörű stílusukkal, szemre is szép és eredményes evezésükkel. Eredményeik pedig önmagukért beszélnek. Nevüket egyszerre ismerte meg a haza és a külföld újságolvasója. (…) Csak edzettek szorgalmasan, dolgoztak és küzdöttek, hogy dicsőséget szerezzenek a hazának, amely nevelte őket, amely lehetőséget adott nekik, hogy kifejleszthessék tehetségüket.” Azért a sorok között ott bujkál némi politika is: „Mert volt valamiféle kajak- és kenusport Magyarországon azelőtt is. Csak éppen »proli« sportnak tekintették, lenézték, nem támogatták az »úri« Magyarország sportjának irányítói és gazdái.” A Népsport messzire ment: „Dicsőség nektek, ifjú, szerény magyar sportolók, dicsőség a hazának, amely ilyen fiatalságot szül és nevel!”

Talán nem véletlen, hogy a magasztos értékelésnek is köszönhetően a Keleti pályaudvaron rengetegen fogadták a Bécsen keresztül hazatérő sportolóinkat. A Műegyetemen építészmérnöknek tanuló Mészáros ikreket a szüleik várták, a mama elárulta, hogy egy hatliteres lábosban kedvenc ételüket, mákos tésztát főzött a fiainak.

A vb-értékelésben Népsport kijelölte az utat: „A jövő feladata közé tartozik elsősorban, hogy szakembereink tovább növeljék válogatottjaink állóképességét, erősítsék hosszútávú versenyzőink taktikai felkészültségét, s fokozzák tovább rövidtávú versenyzőink robbanékonyságát, gyorsaságát. Férfi kajakválogatottunk eredményes világbajnoki szereplése késztesse arra kajaksportunk szakembereit, hogy a sportköri sovinizmust félretéve dolgozzanak az egységes magyar kajaksport világraszóló eredményeinek megtartása, az utánpótlás nevelése és válogatottjaink további kiváló eredményei érdekében.” Hozzátéve: kenusaink és női kajakosaink jóval a várakozások felett szerepeltek. Mindent összevetve: „A nehezebb feladat az lesz, hogy megőrizzük a sportágban nemzetközi vezető helyünket.”

Hét évtized távlatából bizton leszögezhetjük: olimpiai érmek garmadája bizonyítja – megőriztük.

EMLÉKEZTETŐ
Kajak-kenu világbajnokság
1954. július 24–26., Macon

A magyar érmesek
Arany: Parti János (C–1 1000 m), Wieland Károly, Halmay József (C–2 10 000), Hatlaczky Ferenc (K–1 10 000), Mészáros István, Mészáros György (K–2 10 000), Vagyóczkí Imre, Kovács László, Nagy I László, Szigeti Zoltán (K–4 1000), Pintér Hilda, Bánfalvi Klára (K–2 500)
Ezüst: Hernek István (C–1 1000), Bodor István, Tuza József (C–2 1000), Csonka Ferenc, Sasvári Mihály (C–2 10 000), Egresi Vilma, Lieszkovszki Valéria (K–2 500), Szörényi Ervin, Sován András, Wágner Ferenc, Hatlaczky Ferenc (K–1 4x500 váltó)
Bronz: Hernek István (C–1 10 000), Csonka Ferenc, Sasvári Mihály (C–2 10 000), Hatlaczky Ferenc (K–1 1000), Wágner Ferenc, Sován András (K–2 500), Urányi János, Mészáros István, Mészáros György, Varga Ferenc (K–4 10 000)