Népsport: kikapott a Fradi a stadionavatón a Vasastól

A Ferencváros 1909-ben kapta meg az Üllői úton a jelenleg is használatos telket, amelyen az FTC akkori alelnöke, Mattyók Aladár építész tervei szerint megépült a pálya és a főtribün. Az avató mérkőzést a Fradi az MTK ellen játszotta 1911. február 12-én, a zöld-fehérek Schlosser Imre két góljával győztek 2:1-re. Hogy mennyire összefonódott a klub és Budapest IX. kerülete, jól jellemzi egy korabeli idézet: „Mikor a sporttelepet fölavatták, akkor már az FTC egy volt a Franzstadttal. Alapszabályok ugyan nem írják elő, de tény az, hogy az FTC közgyűlésein választják a IX. kerület képviselőjét, plébánosát, városatyáit. Ferencvárosi képviselő csak az lehet, akinek neve jól cseng az FTC-ben.”

Az Üllői úti létesítményben majd’ 52 évig rendeztek mérkőzéseket. Az utolsó bajnokit 1963. november 20-án játszották (FTC--DVTK 3:0), az ezen a pályán szerzett utolsó Fradi-gól Juhász István nevéhez fűződik.

Az új stadionhoz tartozó klubépületet 1971. február 19-én adták át. Hogy erre miért kellett hét és fél évet várni? Nos, erre hivatalos magyarázat nincsen, ám 1970 januárjától, amióta a Népsport rendszeresen beszámolt az építkezésről, találunk rá némi utalást. Akkor még úgy volt, hogy 1973. augusztus 31. lesz az új stadion premierje, ám a cikkekből kiderül, az építkezést rengeteg körülmény gátolta. „Gondoljunk csak a hosszú, kíméletlen télre vagy az árvízre. Az építőipari munkások negyven százaléka az árvíz sújtotta területekről való.”

Tegyük hozzá, a Fradi a hatvanas-hetvenes években sem volt a rendszer csapata, ezért sem hamarkodták el az építkezést. Ugyanakkor azt se hallgassuk el – leszámítva talán a ZTE-pálya újjáépítését –, hogy akkoriban enyhén szólva sem gomba módra nőttek ki a földből az új stadionok… Mondjuk ki, az 1956-os forradalmat követő kádári konszolidáció része lehetett a létesítmény felhúzása: lám, nem utálunk benneteket…

Négy és fél évvel az utolsó meccset követően, 1968. május 20-án a Népsportban „Hogyan áll a Fradi-pálya ügye?” címmel Kalmár István, az egyesület elnöke tisztázott néhány kérdést. Olvasói felvetésre például azt, hogy ugyan lassan fél éve megvolt már az építési engedély, de mozgolódást nem nagyon lehetett látni a pályán. Az elnök elmondta, a kivitelező jelezte, hogy még abban a félévben nekilát a munkálatoknak – figyelem, már májust írtunk! – , de beszélt a szurkolói felajánlásokról is, „ha a szükség úgy hozza, társadalmi munka vállalásával is segítik az új pálya mielőbbi felépítését.” Dömsödről az építkezési csekkszámlára 2800 forintot utaltak át, s azt írták, ha felutaznának dolgozni, ennyit tenne ki az útiköltség. Inkább elküldik az összeget, talán többet segítenek vele… Kalmár nem tagadta, nem jött be az ötlet, hogy a népstadionbeli bajnokikra (az FTC az építkezés alatt pályaválasztóként ott játszotta NB I-es mérkőzéseit) megemelték a helyárakat, hogy a régi és az új összeg közti különbözetet az új létesítmény építésére fordítsák. Csökkent a nézőszám, igaz, az elnökség ezt nem csupán a drágább jegyeknek, hanem a gyengébb teljesítménynek is tulajdonította, mindenesetre visszatértek a régi árakhoz.

Az 1970-es helyszíni riportokban egyre többször bukkant fel Rácz József neve. A beruházási főmérnök a milánói San Siróhoz hasonlította az új létesítményt, újdonság volt, hogy a stadionba nem terveztek atlétikai pályát, ez azt jelentette, hogy a nézők az alapvonaltól tíz, a partvonaltól mintegy ötméternyi távolságra ültek. Az első ütemterv szerint 30 ezer férőhelyesre tervezték a stadiont, amelyet 36 ezresre bővítettek volna. Rácz a nézők közelségéről ezt mondta. „Atmoszférája lesz ennek a stadionnak! Képzeljék csak el, a közönség közvetlenül a partvonal mellett foglal helyet. Szinte ott érzik majd a labdarúgók a nyakukon a szurkolók lélegzetét.”

Az év októberében ismét csak az építkezés lassúsága a téma. A sportlap Fradi-szurkolók valós vagy képzeletbeli párbeszédét idézi, amelyben a drukkerek lemondóak, mondván, akkor lesz itt csapat, amikor elkészül a pálya. A szkeptikusok 2000-re tippelték az átadást, de abban mindkét fél megegyezett, hogy annál azért hamarabb lesz jó csapat… Rácz nem kertelt. „Sajnos, néhány alvállalkozó nem tartja be ígéretét. Elmaradnak a munkával, és így más szakmák dolgozóit is akadályozzák.” A tudósító kiemelte. „Szembetűnő a Kőfaragó Vállalat késése. A mozaik- és kőlapok glédában állnak. Alig néhány négyzetméteren látszik a kezük munkája.” A klubház avatására is több időpontot kijelöltek már, akkor éppen a nevezetes dátumot, november 7-ét emlegették. „A látottak alapján kevés a valószínűsége a novemberi átadásnak, pedig nagy szükség lenne rá.”

December 18-án aztán már a félkész épületben tartották meg az elnökségi ülést, az év utolsó napján pedig a Dél-Amerikából visszatérő futballisták is ott koccintottak az új esztendőre. A Dániából hazajövő legendás Fradi-játékos, Toldi Géza is ott volt az eseményen, amely bizony elhúzódott, az emelkedett hangulatban Albert Flóriánék a Fradi-indulót is elénekelték.

A végül 14 és fél millió forintos költséggel elkészült klubházat 1971. február 19-én adták át. Az épületet már az új elnök, Harót János mutatta be, összesen 10 irodahelyiség, két tanácsterem, egy-egy klubszoba, könyvtár- és sakkszoba, négy játékos- és két játékvezetői öltöző, orvosi szoba, négy szertár és megfelelő műszaki centrumok épültek, s volt egy nyolc szobából álló szállodai részleg is. A meghívottak bejárták a létesítményt, majd az est záró programjaként a hűséges Fradi-szurkoló, Kemény Kázmér zenekara játszotta a talpalávalót, Aradszky László, Harangozó Teri, Bakacsi Béla, Payer András, Szécsi Pál és Németh Marika emelték a rendezvény fényét.

A régi lelátókat 1971-ben végleg lebontották, megkezdődött az új aréna építése, amelyet a Műegyetem építészmérnöki karának docense, Schall Miklós és Kapsza Miklós adjunktus tervei alapján öntöttek betonba. A 110x68 méteres pálya mellé 29 505 (9159 ülő-, 18 734 állóhely, 1612 tisztelet-, illetve szolgálati jegy) néző befogadására alkalmas lelátó épült. A szurkolók a biztonsági előírásoknak megfelelően, csak felfelé haladva tíz perc alatt elhagyhatták a nézőteret. 1974 januárjában sajtótájékoztatón jelentették be, hogy az FTC 75 éves jubileuma alkalmából, a május 5-i Ferencváros--Győr bajnoki mérkőzéssel avatják fel a stadiont, végül a május 19-re kisorsolt Vasas elleni találkozóra esett a választás.

A megnyitón 16.15-kor hat ferencvárosi kézilabdázó (köztük a világválogatott Szilágyi István és a futballisták későbbi technikai vezetője, Havasi Mihály) kivitte a csapatzászlót, amelyet Havasi húzott fel az árbócra. Lénárt Lajos mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes, a Fradi elnöke lépett a mikrofonhoz, majd 16.30-kor Hajós György, a Középület-építő Vállalat igazgatója Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszternek jelentette. „A pálya elkészült!” 

Ezt követően az egykor az FTC-ben és a Vasasban is pályára lépő Takács II József vezetésével kivonultak a csapatok a kezdőkörbe. Az ünnepet csupán az árnyékolta be, hogy Müller Sándor góljával a Vasas 1-0-ra megnyerte a mérkőzést. Az FTC edzője, Dalnoki Jenő meg is jegyezte, számos régi fradista „egy ilyen kudarc után szégyenében egy hétig nem ment volna ki az utcára. Mint ahogy legszívesebben én ma is ezt tenném…”. Dékány Ferenc, a labdarúgó-szakosztály vezetője sem rejtette véka alá véleményét: „Több játékosunk teljesítménye méltatlan volt ehhez a nagyszerű stadionavatáshoz.”

S hogy milyen az élet? A csapat első győzelmét az új létesítményben 1974. június elsején ugyancsak az MTK ellen aratta, az eredmény is az volt, mint anno a régi pályán: 2–1 a Fradinak. Az új otthonban az első ferencvárosi gólt Branikovits László lőtte.