A Dunába robbantott olimpiai bajnok

L. PAP ISTVÁNL. PAP ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2024.11.04. 09:07
null
A felrobbantott Margit híd, előtérben a villamos, amelyre a hiedelmekkel ellentétben nem szállt föl Kabos Endre, teherautón igyekezett át Budára. A tragédia részletei mindmáig homályosak
November 5-én, 118 éve Nagyváradon megszületett a magyar kard ötödik egyéni olimpiai bajnoka, a csapatban további kétszer arany-, egyéniben az 1936-os bajnoki cím mellé négy évvel korábban egy bronzot is begyűjtő Kabos Endre. Aki nyolcvan évvel ezelőtt, a 38. születésnapja előtt egy nappal értelmetlen, tragikus halált halt a Margit híd felrobbanásakor.

Egészen pontosan azt sem lehet tudni, miért robbant fel Budapest hídjai közül az első – csak az biztos, hogy az akkor már Vecsésnél járó szovjet hadsereg lassan bezárta a főváros körül az ostromgyűrűt, a minél lassabb előrenyomulást a Wehrmacht a hidak aláaknázásával, majd tervszerű felrobbantásával kívánta lelassítani. De a Margit híd november 4-én délben véletlenül repült a levegőbe.

Rajta Kabos Endrével, a berlini hőssel, aki éppen 1936-os (és 1932-es) aranyainak köszönhette, hogy zsidó munkaszolgálatosként nem vezényelték a frontra, hanem idehaza maradhatott. Ahogyan mások esetében, itt is rengeteg a sajtóban, a visszaemlékezésekben feltűnő csúsztatás, nagyban valószínűsíthető, hogy Kabost a többi munkaszolgálatossal együtt nem „éppen átvezényelték a hídon”, hanem a feleségéhez tartott egy kisteherautóval Budára, amikor a robbanás bekövetkezett. (Petschauer Attila ugyancsak a második világháború olimpiai bajnok magyar zsidó áldozata, az ő halála körül is sok a tévhit – kettejük emlékét őrzi a Napfény íze című film, a főhőst, Sonnenschein Ádámot a rendező-forgatókönyvíró Szabó István Kabos és Petschauer alakjából gyúrta össze.)

Zöld Ferenc vívómester 2004-ben a Magyar Nemzetben úgy emlékezett, hogy beszélgetett vele, mielőtt elindult a végzetes útra, de ő nem csatlakozott hozzá. „Megállóban találkoztunk, hívott, menjek át vele, ott bujkált a feleségével. Ha vele megyek, én sem élnék” – mondta a később Amerikába távozó Zöld. Ez a „megálló” lehetett a táptalaja annak, hogy az Index például „Az olimpiai bajnok a halál villamosán ült a felrobbanó Margit hídon” címmel írt Los Angeles és Berlin hősének tragédiájáról, miközben Kabos villamosra végképp nem szállt… És az is biztos, hogy hivatalos munkaszolgálatosként bujkálnia sem kellett.

Született: 1906. november 5., Nagyvárad
Elhunyt: 1944. november 4., Budapest
Sportága: vívás (kard, párbajtőr)
Eredményei: 3x olimpiai bajnok (1932, kardcsapat; 1936, kard egyéni és csapat), olimpiai 3. (1936, kard egyéni); 6x Európa-bajnok (1931, kardcsapat; 1933, kard egyéni és csapat; 1943, kard egyéni és csapat; 1935, kardcsapat), Eb-2. (1931, kard egyéni); 4x országos bajnok (kard- és párbajtőrcsapat)
kabos endre

Azóta sem derült ki, pontosan hányan haltak meg a robbantásban – széles skálán mozog a számuk, 100 és 600 közé teszik –, mások mellett Kabos Endre holtteste sem került elő a Dunából. Az első robbanás után a pesti hídfőnél villamosok, lovaskocsik és autók csúsztak a folyóba. Kabos Endre unokahúga, a ma 93 (akkor 13) éves neves fotóművész, Keleti Éva úgy emlékezett a tragédiára, hogy a bajnok az Eötvös utcai vívóteremben egy jó barátjával sakkozott, a tábla mellől azzal állt fel, hogy indulnia kell, mert fát visznek Budára. Teherautóval mentek, a detonáció pillanatában értek fel a hídra. Az első robbanást mindannyian túlélték, a következőt már nem.

„Kiugrottak az autóból és rohantak, mert a Bandi azt mondta, hogy rohanjunk a kis hídhoz, ami a szigetre vitt be. Valószínűleg ő mint sportoló jobban szaladt, és belerohant a második robbanásba – mondta a tragédiáról Keleti Éva. – Az én nagymamám onnantól kezdve nem hagyta el ezt a lakást. Ült a hintaszékben, és várta vissza a fiát. Mert azt mondta, hogy ha valaki meghal, legalább szólnak róla. »De nekem senki nem szólt, én várom.«”

Kabos Endre (balra) nagyszerű vívó volt, három olimpiai aranyérem a bizonyíték rá

A rádió aznap még foglalkozott az esettel, az azonosítható halottak nevét is bemondta, de a lapok – mai szemmel felfoghatatlan módon – a küszöbön álló budapesti ostrom előtt, „nemzeti érdekből” gondosan elhallgatták a történteket…

Ahogyan a Margit hídon a végzetes balszerencse érte utol, a Reggeli újság 1936. október 19-ei kiadása szerint nyolc évvel korábban Kabosnak igenis mázlija volt: egy autóbusz elütötte a Berlini téren (a mai Széll Kálmán tér). Az olimpiai bajnok elmondta, hogy „a kettes jelzésű busz hirtelen fékezett, a kocsi megcsúszott és fellökött. Nekiestem egy fának, de nem történt különösebb bajom. (…) Erős fizikumom és szerencsém játszott közre ennél a balesetnél is. És bár híres vagyok állóképességemről, olyan biztosan mégsem állok, hogy egy autóbusz ki ne billentene a stabilitásomból.” Később kiderült, hogy Kabos bordatöréssel úszta meg az esetet.

Magáról a robban(t)ásról is rengeteg legenda kering, de szinte bizonyos, hogy a német utászok mellett a véletlen műve is volt – különben nem lett volna nagyjából negyven katona honfitársuk is az áldozatok között. A Vörös Hadsereg közeledtével valóban tervezetten felrobbantott budapesti Duna-hidak közül elsőként a Margit repült a levegőbe. A németek a többi hidat már tudatosan rombolták le, december 29-én a két vasúti híd, majd 1945 januárjában, 14. és 18. között, öt nap alatt szépen sorban, délről észak felé haladva a Horthy Miklós híd (mai Petőfi híd), a Ferenc József híd (Szabadság híd), az Erzsébet híd, majd a Lánchíd is a Dunába szakadt.

Egy szemtanú szerint 1944. november 4-én (már akkor is gyásznap lett, akárcsak 12 évvel később, az 1956-os forradalom vérbe fojtásakor…) villamosok, autók zuhantak a vízbe emberek százaival. Egy 6-os villamos két összetört kocsija még kilátszott a vízből (ennek a peronjáról többen a vízbe tudtak ugrani, és vakszerencséjüknek köszönhetően megúszták a tragédiát, nem úgy azok, akik a zsúfolt járműben rekedtek…), sebesültek jajveszékelése hallatszott. A hídrácsokon holttestek hevertek, a kavargó vízben hullák, fuldokló sebesültek voltak. Hajók, csónakok, a rendőrség motorosai nyüzsögtek a híd körül, próbálták menteni, akit még lehetett.

Kabos Endrén azonban már nem volt mód segíteni, a bajnok egy nap híján mindössze 38 évet élt.

Kabos (Katz) Endre 1906. november 5-én született Nagyváradon, Berettyóújfalun nőtt fel, majd családjával Budapestre költözött, ott is érettségizett. Húszévesen lett a Vívó Athletikai Club tagja, civilben hét évig banktisztviselőként dolgozott, majd fiókvezető lett, 1932-ben pedig már megnyerte az első olimpiai válogatót. Los Angelesben egyéniben bronzérmes lett Jekelfalussy-Piller György és az olasz Gaudini mögött, csapatban pedig olimpiai bajnok. Három hónappal később a Sporthírlapban bejelentette, hogy visszavonul, elajándékozta a kardját, és közölte, hogy a vívás helyett gyümölcsexporttal kíván foglalkozni.

Ehhez képest maradt a páston (Aschner Lipót, az UTE mecénása segített neki, így lett az Egyesült Izzó főtisztviselője, ezzel párhuzamosan pedig az Újpest vívója), az 1933-as Eb-n – csak 1937-től hívták világbajnokságnak a legnagyobb nemzetközi vívóversenyt – két aranyat nyert, 1934-ben ugyancsak duplázott, és az egyik favoritként utazott a berlini játékokra. Itt ellenállhatatlanul vívott, veretlenül, a három csoportkörből sorozatban 17 (!) győztes asszóval jutott be a kilences fináléba, kezdésnek legyőzte Gerevich Aladárt és Rajcsányi Lászlót, majd a következő öt csörtét is megnyerte – már 24 győzelemnél járt, amikor bizonyossá vált, hogy ő az egyéni olimpiai bajnok. Így aztán az utolsó, emiatt vesztes meccsét már fél vállról is vehette.

Az olimpia után a visszavonulását firtató újságírói kérdésre azt felelte: érdekli Japán világa, annál is inkább, mert az első olimpiáját Amerikában nyerte meg, ha pedig 1940-ben eljutna Tokióba, körbe utazhatná a világot. Nem így történt, előbb az olimpiai mozgalom, majd Kabos élete vett tragikus fordulatot.

TOKIÓRÓL MÁR CSAK ÁLMODOTT

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik