Bundesliga: idegenben fordított a Wolfsburg, megint nyert a Bochum

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.12. 18:21
null
Antwi-Adjei góljával nyert a Bochum (Fotó: AFP)
Egygólos hátrányból felállva nyert a Wolfsburg a Hoffenheim otthonában a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 15. fordulójának szombati játéknapján. A többi délutáni mérkőzésen a Hertha a Kölnt, a Leverkusen a Stuttgartot múlta felül hazai pályán, míg a Bochum Augsburgban diadalmaskodott.

 

A Hoffenheim–Wolfsburg összecsapás első félidejében sokáig csak a kimaradó helyzetek miatt hördült fel a közönség, de a szünet előtt két gólt is összehoztak a csapatok. Elsőként Christopher Baumgartner fejelt a „farkasok” kapujába, majd vendégszögletet követően Arnold fejesét Baumann kapus Ozan Kabak lábára ütötte, így öngóllal egyenlített a Wolfsburg. Niko Kovac együttese az 56. percben szerezte meg a győztes találatot, Ridle Baku parádés ellentámadás végén talált be. A hátralevő időben a hazaiak nem tudtak újítani, így a lefújás után a „farkasok” örülhettek.

Sokáig egy szerencsés Diaby-gól jelentette a különbséget Leverkusenben, a francia szélső lökete ugyanis Anton csípőjén pattant meg, így a labda becsapta Müllert. A mérkőzés hajrájában Tah is bevette a Stuttgart kapuját, így viszonylag simán nyert a gyógyszergyári alakulat.

2–0-s hazai sikert hozott a Hertha–Köln mérkőzés is. A 9. percben Plattenhardt beadásából Kanga fejelt a kapuba, majd a második játékrészben Richter értékesített egy kipattanót – Sandro Schwarz fiai otthon tartották a pontokat.

Igazi hatpontos meccset nyert meg a Bochum Augsburgban. A mindent eldöntő találat Antwi-Adjei nevéhez fűződött az 58. percben, majd nem sokkal később hazai oldalon Berisha kihagyott egy tizenegyest. A „kékek” egymás utáni második sikerüket aratták, az utóbbi öt bajnoki fellépésükön pedig harmadszor győztek.

NÉMET BUNDESLIGA
15. FORDULÓ
Hoffenheim–Wolfsburg 1–2 (Baumgartner 42., ill. Kabak 45+5. – öngól, Baku 56.)
Bayer Leverkusen–VfB Stuttgart 2–0 (Diaby 30., Tah 82.)
Hertha BSC–1. FC Köln 2–0 (Kanga 9., Richter 54.)
Augsburg–Bochum 0–1 (Antwi-Adjei 58.)
Werder Bremen–RB Leipzig 1–2 (Gross 56., ill. André Silva 13., X. Schlager 70.)

KÉSŐBB
Schalke–Bayern München 0–2
(Gnabry 38., Choupo-Moting 52.)

KORÁBBAN
Borussia Mönchengladbach–Borussia Dortmund 4–2 (J. Hofmann 4., Benszebaini 26., M. Thuram30., M. Koné 46., ill. Brandt 19., Schlotterbeck 40.)

VASÁRNAP JÁTSSZÁK
15.30: Mainz–Eintracht Frankfurt
17.30: Freiburg–Union Berlin (Tv: Match4)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 15 10 4 1 49–13 +36 34
2. RB Leipzig 15 8 4 3 30–21 +9 28
3. Union Berlin 14 8 3 3 23–16 +7 27
4. Freiburg 14 8 3 3 21–16 +5 27
5. Eintracht Frankfurt 14 8 2 4 31–23 +8 26
6. Borussia Dortmund 15 8 1 6 25–21 +4 25
7. Wolfsburg 15 6 5 4 24–20 +4 23
8. Mönchengladbach 15 6 4 5 28–24 +4 22
9. Werder Bremen 15 6 3 6 25–27 –2 21
10. Hoffenheim 15 5 3 7 22–22 0 18
11. Bayer Leverkusen 15 5 3 7 25–26 –1 18
12. Mainz 14 5 3 6 18–23 –5 18
13. 1. FC Köln 15 4 5 6 21–29 –8 17
14. Augsburg 15 4 3 8 18–26 –8 15
15. Hertha 15 3 5 7 19–22 –3 14
16. VfB Stuttgart 15 3 5 7 18–27 –9 14
17. Bochum 15 4 1 10 14–36 –22 13
18. Schalke 15 2 3 10 13–32 –19 9

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik