Bundesliga: „Több mint 100 millió euróért fog távozni”

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2020.03.15. 11:07
null
Peter Bosz (balra) szerint Kai Havertz (jobbra) távozik a nyáron (Fotó: AFP)
Több európai élcsapat is élénken érdeklődik a Bayer Leverkusenben futballozó Kai Havertz iránt, és jó esély van rá, hogy a hétszeres német válogatott középpályás már a nyáron klubot válthat – jelentős összegért.

 

Havertz 17 évesen mutatkozott be a Bundesligában, és gyorsan alapemberré vált Leverkusenben: az azóta eltelt idő alatt 139 tétmérkőzésen játszott, az előző idényben ő volt a liga legeredményesebb középpályása 17 góllal.

„Mindössze húszéves, de már a negyedik idényét tölti a Bundesligában, ez sokat elmond. Mindenki csodagyerekként tekint rá Németországban, intelligens, jó vele együtt dolgozni, még zongorázik is! Amióta eladtuk Julian Brandtot, még inkább reflektorfényben van” – mondta Peter Bosz vezetőedző.

„Nem tudjuk megtartani a nyáron, százmillió euróért fog távozni. Miket is beszélek, több mint százmillióért!”

A holland szakember a koronavírus-járvány kapcsán is felszólalt – Bosz a mérkőzések elhalasztása mellett érvelt a zárt kapus megoldás helyett –, ám ennek a német szövetségnél nem örültek annyira.

„Azonnal küldtek egy dühös hangvételű levelet. Befoghatnám a számat, de nem fogok így tenni – ha kérdeznek tőlem, én válaszolok. Láttam a nézők nélküli Juventus–Inter meccset a televízióban, olyan volt, mint egy amatőr mérkőzés.”

Legfrissebb hírek

A ráadásban csikarta ki a győzelmet a Dortmund

Német labdarúgás
18 órája

A Bayern München a sereghajtó ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Német labdarúgás
21 órája

Schäfer visszatért, de kikapott Brémában az Union

Német labdarúgás
2025.10.24. 22:28

„Nem kell félnem az ellenféltől” – a 17 éves Lennart Karl történelmet írt a Bayernben

Bajnokok Ligája
2025.10.23. 09:40

Luis Enrique: Négy vagy öt csapat van a mi szintünkön a BL-ben, nem lesz könnyű a címvédés

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 07:52

Egy szoros mérkőzésre indult, de kettő hétig maradt a PSG Leverkusenben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 23:03

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.21. 13:14

Középpályás gólzsákja repíti az RB Leipziget

Német labdarúgás
2025.10.20. 10:48
Ezek is érdekelhetik