Hertha: a svájci bajnok edzője lehet Dárdai utódja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.23. 12:09
null
Hiába a megkeresések, Seoane maradni szeretne a Young Boysnál (Fotó: AFP)
Német sajtóhírek szerint a Bundesligában szereplő Hertha BSC labdarúgócsapata a jelenleg a Young Boyst irányító Gerardo Seoanét szemelte ki Dárdai Pál utódjául.

 

Miután a Hertha az előző héten bejelentette, hogy Dárdai Pál a nyártól nem folytatja a munkát az első csapat vezetőedzőjeként, a német sajtóban máris megindultak a találgatások, hogy ki követheti a magyar szakembert a vezetőedzői poszton. A Berliner Zeitung legutóbb az internetes felületén arról írt, hogy Michael Preetz sportigazgató egyik legfőbb jelöltje Dárdai utódlására Dirk Kunert, aki egyáltalán nem ismeretlen közegbe csöppenne a Herthánál.

Az 51 esztendős szakember játékosként két évet eltöltött a berliniek második csapatánál, majd 2000 és 2009 között a klub utánpótlásában, az U19-es és az U17-es együttes edzőjeként dolgozott, a fiatalabb korosztályt 2003-ban és 2005-ben is bajnoki címre vezette. Később rövid ideig dolgozott Törökországban, aztán visszatért Németországba, ahol legutóbb a Mainz, előtte a Hamburg második csapatát irányította.

Most a Bild kapott fel egy másik nevet, mégpedig a svájci bajnok Young Boyst irányító Gerardo Seoanéét. A 40 esztendős szakembert meg is kereste a lap, Seoane viszont elmondta, nem tervezi elhagyni a jelenlegi csapatát.

„Óriási megtiszteltetés számomra, hogy a nevem több európai klubnál is szóba került. Volt már néhány külföldi megkeresésem, de nagyon jól érzem magam a Young Boysnál, itt maradok” – idézi a Bild az edzőt.

Seoane 2011-ben a Luzern utánpótlásánál kezdte edzői pályafutását, elöször az U15-ös, majd az U18-as és az U21-es együttest irányította, mígnem 2018 februárjában ő vette át a felnőttcsapatot, amellyel nagyszerűen teljesített, s bajnoki harmadikként kvalifikálták magukat az Európa-liga selejtezőjébe. A jó szereplést követően Seoane a jelenlegi idényt már a Young Boys élén kezdte meg, ahol nem is vallott szégyent, a gárda fölényesen megnyerte a Super League-et, így a csapat a következő szezonban indulhat a Bajnokok Ligájában.

Legfrissebb hírek

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
Tegnap, 14:20

Ifjabb Dárdai Pálért nem fizetett a Puskás Akadémia – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:04

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

A Puskás Akadémia bejelentette ifjabb Dárdai Pál szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 08:28

A Mönchengladbach megbüntette német válogatott játékosát az interneten keringő videója miatt

Német labdarúgás
2025.07.02. 17:13

Fotók: Kakasdon lépett pályára a Dárdai Team – Dárdai Palkó Felcsútra tart

Minden más foci
2025.06.29. 18:44

Október végén vagy november elején rendezik a Bayern München–Bayer Leverkusen rangadót

Német labdarúgás
2025.06.27. 14:22

Bundesliga: Bayern München–RB Leipzig rangadóval indul a bajnokság

Német labdarúgás
2025.06.26. 09:29
Ezek is érdekelhetik