Bayern: „Az utolsó csepp véremig védem Niko Kovacot”

Vágólapra másolva!
2018.10.08. 13:11
null
E vasárnapi kép tanúsága szerint a Bayern másik vezérével, Karl-Heinz Rummeniggével is teljes az összhang (Fotó: AFP)
Uli Hoeness, a Bayern München klubelnöke megvédte Niko Kovacot, a labdarúgócsapat vezetőedzőjét, akinek irányításával sorozatban negyedik mérkőzésén maradt nyeretlen az együttes.

 

„Az utolsó csepp véremig védem a vezetőedzőnket” – nyilatkozta Uli Hoeness a Kicker című szaklapnak, hozzátéve: a Bayern vezetősége részéről „teljes a nyugalom”, és „egy másodpercre sem jutott eszükbe”, hogy a nyáron érkezett Kovacot hibáztassák az eredménytelenségért.

A bajor sztárcsapat másfél hete 1–1-et játszott hazai pályán az Augsburggal, majd 2–0-ra kikapott a berlini Olimpiai Stadionban a Dárdai Pál irányította Herthától. Ezután a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában csak 1–1-re végzett a vendég Ajaxszal, majd múlt szombaton 3–0-ra kikapott az Allianz Arénában a Borussia Mönchengladbachtól.

Uli Hoeness a múlt héten még kritizálta Niko Kovacot, aki szerinte az indokoltnál is többször forgatja fel a Bayern kezdőcsapatát.

A Nemzetek Ligája mérkőzései miatt most csaknem kéthetes szünet következik a Bundesligában is, addig a horvát Niko Kovac a sztárok távollétében a válogatottakba be nem hívott játékosokkal, valamint az utánpótláskorú futballistákkal folytatja a munkát.

A Bundesliga-tabella hatodik helyén álló Bayern München legközelebb október 20-án lép pályára a német élvonalban: a nyolcadik forduló keretében a Wolfsburg vendége lesz.

Legfrissebb hírek

Harry Kane megdöntötte Lionel Messi egyik rekordját

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 16:06

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 22:51

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27

Harry Kane a Bundesliga tizenegyesrekordere lett

Német labdarúgás
2025.09.21. 12:51

A Bayern Harry Kane triplájára alapozva nyert a PreZero-Arenában

Német labdarúgás
2025.09.20. 17:31

A sokoldalú Konrad Laimert dicsérik a németek a Chelsea elleni BL-meccs után

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 18:32

A Chelsea edzője a BL-vereség után: „Pirosat csak akkor adunk, ha vér folyik?”

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 09:31

Négy angol gól a Bayern München és a Chelsea rangadóján... és kétgólos német siker a végén

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 23:10
Ezek is érdekelhetik