Hertha: Olyan állapotban vagyunk, mint ilyenkor még soha – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.03. 13:33
null
„Olyan állapotban vagyunk, mint ilyenkor még soha” (Fotó: AFP)
Dárdai Pál, a Bundesligában szereplő Hertha BSC labdarúgócsapatának magyar vezetőedzője a Bildnek adott interjúban röviden értékelte a gárda 2017–2018-as idényének első felét, valamint örömmel konstatálta, hogy játékosai megfelelő fizikai állapotban tértek vissza a karácsonyi pihenőjükről.

 

„Pihentető volt Magyarországon. Főztünk, bicikliztünk, színházban voltunk – feltöltődtem, úgyhogy szívesen térek vissza a futballhoz – foglalta össze Dárdai Pál a Bildnek az ünnepeket. – A srácoknak mindössze három szabadnapjuk volt, aztán már az erőnléti edzőkkel kellett dolgozniuk, de ez elégnek bizonyult. Többször is láttam, Palkó mennyit és milyen gyorsan fut, én mentem utána biciklivel. Ez az erőnléti trénereinket dicséri, nagyszerű munkát végeztek. Már tudom, hogy olyan állapotban vagyunk, mint ilyenkor még soha.”

„Sok minden múlik a Stuttgart elleni, első bajnokinkon. Az a mérkőzés megadja az irányt. Ha kikapunk, akkor el kell kezdenünk a táblázat hátsó részére figyelni, ha azonban nyerünk, akkor feljöhetünk a tabella első felébe. Egy pillantás a táblázatra, ami mindent elmond: rendkívül szoros és kiélezett szezon lesz ez.”

„Van huszonnégy pontunk, a tizedik helyen állunk a Bundesligában. A kettős terhet, azt, hogy a bajnokság mellett az Európa-ligában is pályára kellett lépnünk, jól kezeltük. A fiatal játékosaink sok tapasztalatot szereztek, rengeteget fejlődtek. Ha a tavaszi szezonban is szereznénk huszonnégy pontot, nagyon elégedett lennék. Az mindenesetre biztos, hogy az idény második felében jobbnak kell lennünk, mint legutóbb.”

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Bayern München 17 13 2 2 37–11 +26 41
2. Schalke 04 17 8 6 3 28–21 +7 30
3. Borussia Dortmund 17 8 4 5 39–24 +15 28
4. Bayer Leverkusen 17 7 7 3 34–23 +11 28
5. RB Leipzig 17 8 4 5 27–25 +2 28
6. Mönchengladbach 17 8 4 5 27–28 –1 28
7. Hoffenheim 17 7 5 5 27–22 +5 26
8. Eintracht Frankfurt 17 7 5 5 20–18 +2 26
9. Augsburg 17 6 6 5 27–23 +4 24
10. Hertha BSC 17 6 6 5 26–25 +1 24
11. Hannover 17 6 5 6 24–26 –2 23
12. Wolfsburg 17 3 10 4 21–21 0 19
13. Freiburg 17 4 7 6 17–31 –14 19
14. VfB Stuttgart 17 5 2 10 13–21 –8 17
15. Mainz 17 4 5 8 19–28 –9 17
16. Werder Bremen 17 3 6 8 13–20 –7 15
17. Hamburg 17 4 3 10 15–25 –10 15
18. 1. FC Köln 17 1 3 13 10–32 –22 6

 

Legfrissebb hírek

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
8 órája

Egyetértenek a Bundesliga-edzők: megvédi bajnoki címét a Bayern München

Német labdarúgás
13 órája

BUNDESLIGA 2025–2026, EREDMÉNYEK, MENETREND, TABELLA

Német labdarúgás
2025.08.14. 13:23

Veszélyben Schäfer András helye az Unionban

Légiósok
2025.08.13. 09:46

Florian Wirtz lett az előző szezon legjobb futballistája Németországban

Német labdarúgás
2025.08.10. 18:21

Gulácsi Péter egy lipcsei hospice-gyermekkórháznak ajánlotta fel a bónuszát

Német labdarúgás
2025.08.04. 20:04

A Chelsea még ezen a nyáron megszerezné Xavi Simonst és Garnachót is – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.08.04. 19:51

Már csak a Puskás hibátlan; Madaras Norbert: Csapataink kihozták magukból a maximumot

E-újság
2025.08.03. 23:55
Ezek is érdekelhetik