NS: Gulácsi újra a Bayern ellen; a legifjabb Bozsik fivér – szombat

Vágólapra másolva!
2017.10.27. 23:33
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk:

Simon Krisztián nem tagadja, amikor először találkozott az újpesti öltözőben Asmir Suljiccsal, nem egészen értette, mit remél a szakmai stáb a vékonyka sráctól, akit „egy erősebb fuvallat is elfújhatott volna”. Aztán gyorsan kiderült, hogy erről szó sincs, a középpályás pedig kiválóan bánik a labdával, így a két játékos remekül megértette egymást a pályán. Szombaton azonban már ellenfélként találkoznak, hiszen Suljic időközben a Videotonhoz igazolt. Hogy mit várnak a Megyeri úti találkozótól ők ketten, kiderül cikkünkből.

A Német Kupában szerdán már megmérkőzött egymással a Bayern München és a Leipzig. A kupacsata a bajorok sikerét hozta, noha a lipcseiek magyar kapusa, Gulácsi Péter parádésan védett. Szombaton újra szembekerül egymással a két együttes, ez alkalommal azonban már a Bundesliga keretében. A német sajtó lelkendezve ír a párharcról, ám a lipcseiek magyar másodedzője, Lőw Zsolt szerint egyelőre nem versenyképesek a rekorderbajnokkal.

Hosnyászky Norbert jövőre nem szerepel a férfi vízilabda-válogatottban, így jelenleg nincs olimpiai bajnok játékos a keretben. Az egriek átlövője lapunknak nyilatkozva azt mondta, akkor sem döntött volna másképp, ha a budapesti világbajnokságon sikerül aranyérmet nyerni, ugyanis most már szeretne több időt tölteni a gyermekeivel. Mégsem csapta be maga mögött végleg az ajtót. Hogy miben maradtak Märcz Tamás szövetségi kapitánnyal, megtudhatják írásunkból.

Bozsik Lajos a legifjabb a Bozsik fivérek közül, s ma már csak ő él az öt fiúból. Mégpedig Párizsban, de néhány hete felesége társaságában Magyarországon járt, s ez idő alatt interjút adott a Nemzeti Sportnak. A Hosszabbítás mellékletünkben található cikkből sok egyéb érdekesség mellett azt is megtudhatják, mit mondott öccsének Bozsik József arról, miért is vesztettük el az 1954-es vb-döntőt, s kiderül az is, miként vélekedett az orosz nyelv szépségéről Puskás Ferenc a rettegett Farkas Mihály előtt.
Simon Krisztián nem tagadja, amikor először találkozott az újpesti öltözőben Asmir Suljiccsal, nem egészen értette, mit remél a szakmai stáb a vékonyka sráctól,
akit „egy erősebb fuvallat is elfújhatott volna”. Aztán gyorsan kiderült, hogy erről szó sincs, a középpályás pedig kiválóan bánik a labdával, így a két játékos remekül megértette egymást a pályán. Szombaton azonban már ellenfélként találkoznak, hiszen Suljic időközben a Videotonhoz igazolt. Hogy mit várnak a Megyeri úti találkozótól ők ketten, kiderül cikkünkből.

A Német Kupában szerdán már megmérkőzött egymással a Bayern München és a Leipzig. A kupacsata a bajorok sikerét hozta, noha a lipcseiek magyar kapusa, Gulácsi Péter parádésan védett. Szombaton újra szembekerül egymással a két együttes, ez alkalommal azonban már a Bundesliga keretében. A német sajtó lelkendezve ír a párharcról, ám a lipcseiek magyar másodedzője, Lőw Zsolt szerint egyelőre nem versenyképesek a rekorderbajnokkal.

Hosnyászky Norbert jövőre nem szerepel a férfi vízilabda-válogatottban, így jelenleg nincs olimpiai bajnok játékos a keretben. Az egriek átlövője lapunknak nyilatkozva azt mondta, akkor sem döntött volna másképp, ha a budapesti világbajnokságon sikerül aranyérmet nyerni, ugyanis most már szeretne több időt tölteni a gyermekeivel. Mégsem csapta be maga mögött végleg az ajtót. Hogy miben maradtak Märcz Tamás szövetségi kapitánnyal, megtudhatják írásunkból.

Bozsik Lajos a legifjabb a Bozsik fivérek közül, s ma már csak ő él az öt fiúból. Mégpedig Párizsban, de néhány hete felesége társaságában Magyarországon járt, s ez idő alatt interjút adott a Nemzeti Sportnak. A Hosszabbítás mellékletünkben található cikkből sok egyéb érdekesség mellett azt is megtudhatják, mit mondott öccsének Bozsik József arról, miért is vesztettük el az 1954-es vb-döntőt, s kiderül az is, miként vélekedett az orosz nyelv szépségéről Puskás Ferenc a rettegett Farkas Mihály előtt.

 

Legfrissebb hírek

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
10 órája

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2025.09.10. 23:58

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
2025.09.10. 01:05

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
2025.09.07. 00:05

Marco Rossi: Hét éve maximálisan elhivatott vagyok, ez nem változott; Kevin Kilbane: Ez lesz az ír labdarúgás elmúlt tíz évének legfontosabb mérkőzése

E-újság
2025.09.06. 07:05

Marco Rossi optimizmusát a támadók jó formája erősítheti; Máté Csaba: Amióta megérkeztünk, nem kaptunk ki a bajnokságban

E-újság
2025.09.04. 23:56
Ezek is érdekelhetik