Bayern: fordulat? Ügynöke tagadja a válogatott játékos érkezését

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.03. 14:54
null
Julian Brandt jövője továbbra is kérdéses (Fotó: AFP)
A korábbi hírekkel ellentétben nem született megegyezés a Bundesligában szereplő Bayern München és a Bayer Leverkusen között Julian Brandt átigazolása ügyében – legalábbis a játékos édesapja (és egyben ügynöke), Jürgen Brandt szerint.

 

Korábban megírtuk, hogy a Bild értesülései szerint a Bayern München már megállapodott a Leverkusennel Julian Brandt vételárában – a bajorok a hírek szerint 30 millió eurót fizetnek a játékosért. A portál hozzáteszi, hogy a középpályás állítólag barátainak elszólta magát, hamarosan klubot vált.

A német lap hírére a „gyógyszergyáriak” játékosának édesapja reagált, aki tagadta a megegyezés létrejöttét.

„Nem igaz a hír, miszerint Julian megegyezett a Bayern Münchennel. Még sohasem került olyan helyzetbe, hogy a jövőjéről kellett – vagy akart – volna döntenie” – mondta Jürgen Brandt a Kickernek.

A rendkívül nagy tehetségnek tartott, 20 esztendős Brandt ötször már a német válogatottban is pályára lépett. Tizenhét évesen mutatkozott be a Bundesligában, a jelenlegi szezonban 33 mérkőzésen összesen háromszor volt eredményes, emellett nyolc gólpasszt osztott ki.

Legfrissebb hírek

Nem akart szerződést hosszabbítani, ezért megvált edzőjétől a Werder Bremen

Német labdarúgás
Tegnap, 12:18

A Liverpool megtette az első ajánlatát Wirtzért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.26. 11:46

Erik ten Hag a Leverkusen új edzője – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.26. 11:10

Erik ten Hag már hétfőn aláír Leverkusenbe – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.25. 10:26

Wirtz a Bayernnek kosarat, a Liverpoolnak zöld utat adott – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.24. 12:32

Bundesliga: menesztették az Augsburg edzőjét és sportigazgatóját

Német labdarúgás
2025.05.23. 19:19

Ancelotti megnevezte utódját, akiben szerinte minden megvan, ami a Real vezetéséhez szükséges

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 17:54

Erik ten Hag igent mondott a Leverkusennek, de érkezése nincs kőbe vésve – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.23. 09:03
Ezek is érdekelhetik