Videó: Guardiola magasztalta Schweinit, majd odaszúrt neki

Vágólapra másolva!
2015.08.04. 09:43
Josep Guardiola, a Bundesligában szereplő Bayern München vezetőedzője legutóbbi sajtótájékoztatóján szólt néhány szót Bastian Schweinsteigerről, aki néhány hete szerződött az angol Manchester Unitedhez. Nem volt igazán gáláns.

A 44 éves szakember először az egekig magasztalta a Bayern korábbi világbajnokát, és elmondta, Schweinsteiger fantasztikus játékos, aki a Manchester Unitedben is nagyon jó lesz, de ezek után azért sikerült kicsit „odapiszkálnia” a 31 esztendős középpályásnak.

„Sajnos nálunk az elmúlt három évben rengeteget bajlódott sérüléssel, emiatt ebben az időszakban a kondíciója nem volt túl jó” – mondta el Guardiola. Utólag próbált kompenzálni és hozzátette: Schweinsteiger egészségesen nagyszerű futballista.

A katalán tréner kijelentése azért is érdekes, mert Schweinsteiger kulcsembere volt a Bayern Münchennek a 2012–2013-as szezonban, amikor a csapat minden trófeát megnyert, amit csak lehetett, valamint a német labdarúgó-válogatott 2014-es világbajnoki sikerében is hatalmas szerepe volt.

Guardiola Schweinsteiger távozásáról

Legfrissebb hírek

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
21 órája

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
22 órája

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26

Videó: méhraj miatt szakadt félbe a mérkőzés

Minden más foci
2025.09.05. 20:00

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02
Ezek is érdekelhetik