Hertha: Dárdai nem engedi el a kölcsönből visszatérő szélsőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.06. 14:14
Nem túl fényes szezont zárt Szami Allagui, a Hertha 29 éves tunéziai labdarúgója, aki az elmúlt idény nagyobb részét a mainzi kölcsönben töltötte. Utóbbi klubnál a jövőben már nem számítottak rá, nem úgy Dárdai Pál. A berliniek magyar trénere úgy érzi: van még potenciál a szélsőben.

Allagui a 2013–2014-es idényben kilencszer volt eredményes, amely teljesítménnyel – Adrian Ramos mögött – a második helyen végzett a Hertha házi góllövőlistáján. Mindezt úgy, hogy többnyire szélsőként számítottak rá. A legutóbbi bajnokságban viszont mindössze öt perc jutott számára a berlinieknél, mert elvitte a Mainz. Bemutatkozó meccsén éppen a Hertha otthonában léphetett pályára Berlinben, és góllal járult hozzá a 3–1-es vendéggyőzelemhez. Az ősszel megkapott bizalommal azonban nem tudott élni, a tavaszra csereember lett, aki perceket kapott. Amikor egyáltalán keretbe jelölték.

Az immár Dárdai Pál irányította Hertha leginkább a támadójátékkal, a gólokkal, a jó helyzetkihasználással maradt adós a tavasszal. Egy jó formában lévő Szami Allaguinek nagy hasznát tudná venni a szélen a magyar tréner, különösen a sokat kritizált Salomon Kalou alternatívájaként, még inkább párjaként. A tunéziainak jólesett, hogy Dárdai nem engedte elmenni, sőt, május végi születésnapján személyesen hívta fel őt, hogy gratuláljon, és a közös jövőről egyeztessenek. A tunéziai magát olyan játékosnak tartja, akinek szüksége van az edzői dicséretre, ezt meglovagolva a pénteki hírverő meccsen – amelyen a Hertha 10–2-re nyert – négyszer volt eredményes. Szami Allagui berlini szerződése 2016 nyaráig érvényes.

Legfrissebb hírek

A Wolfsburg Dárdai Bence nélkül ikszelt a nagyot küzdő Hoffenheimmel

Német labdarúgás
3 órája

Willi Orbán is bekerült a Bundesliga legjobbjai közé az EA Sports FC-ben

Német labdarúgás
4 órája

Hét meccs után szenvedett vereséget a Hertha

Német labdarúgás
5 órája

Xabi Alonso az idény végén távozik Leverkusenből – hivatalos

Német labdarúgás
11 órája

Nagyon sok pénzt buknának a játékosok, ha a Lipcse lemaradna a Bajnokok Ligájáról

Német labdarúgás
2025.05.07. 11:07

Florian Wirtz kikosarazta a Real Madridot és a Manchester Cityt – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.06. 21:10

Menesztette vezetőedzőjét a Wolfsburg – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.04. 22:26

A Freiburg kezéből kicsúszott a kétgólos előny, de így is bajnokká avatta a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2025.05.04. 19:34
Ezek is érdekelhetik