Hertha: a sajtó már Dárdai új szerződéséről faggatózik

Vágólapra másolva!
2015.04.06. 14:29
A vasárnap a Paderbornt 2–0-ra legyőző Hertha BSC zsinórban az ötödik bajnokiján maradt veretlen, így nem csoda, hogy a mérkőzést követő sajtótájékoztatón a német újságírók már Dárdai Pál szerződéshosszabbításáról faggatták a klub vezetőségét és a vezetőedzőt.

„Előbb dolgozunk, aztán célokat tűzünk ki, és csak ezt követően beszélünk" – fogta rövidre Michael Preetz sportigazgató.Michael Preetz sportigazgató.

Dárdai sem volt sokkal bőbeszédűbb.

„Nem foglalkozom ezzel a kérdéssel. Ha jól játszunk, és jönnek az eredmények, úgyis új szerződést kapok. Ellenkező esetben nem – mondta Dárdai, aki jelenleg megbízott edzőként irányítja a Herthát, de ha így folytatja, főállású vezetőedző lehet. – A legfontosabb a Hannover elleni pénteki meccs. Ha azon is három pontot szerzünk, beszélhetünk új célokról.”

A játékosok többsége is elismeri Dárdait, a Paderborn elleni meccs első gólját szerző Valentin Stocker azt mondta, most, Dárdai irányítása alatt kapta meg mindazt Berlinben, amiért nyáron a Baselt elhagyva a Bundesligába szerződött.

„Nagyon hálás vagyok Pálnak, hogy meghonosította ezt a játékot a csapatnál, a kontrajáték nekem is nagyon fekszik " – mondta a svájci.

Legfrissebb hírek

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
6 órája

Aranybányából ifitemető – Moncz Attila publicisztikája

Német labdarúgás
2025.07.25. 22:59

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Markus Krösche – egy üzleti zseni Frankfurtból

Német labdarúgás
2025.07.22. 15:18

A Bundesligán belül váltott klubot a Debrecen és a Diósgyőr egykori csatára

Német labdarúgás
2025.07.19. 17:38

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23

Viharos hónapok jöhetnek a Bayernnél – átalakulhat a vezetőség

Német labdarúgás
2025.07.15. 08:13
Ezek is érdekelhetik