Leverkusen: Hyypiä visszavonul, edző lesz a finn válogatott mellett

Vágólapra másolva!
2011.05.02. 14:29
A szezon végén visszavonul Sami Hyypiä, a Bayer Leverkusen veterán, 37 éves finn középhátvédje.

Hyypiä visszavonulása után edzőként folytatja, ő lesz az egyik segítője a finn válogatott szövetségi kapitányának, Mika-Matti Paatelainennek. Edzői gyakornokoskodása során volt csapatánál, a Liverpoolnál is eltölt egy „inasidőszakot”, majd 2012-től a Leverkusen edzői stábjának is tagja lesz.

Hyypiä utódja a Leverkusennél a pályán Ömer Toprak, a Freiburg 21 éves védője lesz – a fiatal játékos ötéves szerződést kötött a gyógyszergyáriakkal.

A visszavonuló finn védő karrierje során a MyPa, a Willem II és a Liverpool együttesében játszott a Leverkusen előtt, a nemzeti mezt 105 alkalommal ölthette magára. Ő minden idők legtöbb európai kupamérkőzésen szereplő finn labdarúgója, 110 mérkőzéssel.

Bajnokok Ligája-győztes, UEFA-kupa-győztes, angol FA-kupa-győztes, angol Ligakupa-győztes, európai Szuperkupa-győztes, Finn Kupagyőztes – viszont soha, egyetlen csapatával sem szerzett bajnoki aranyérmet. Kilenc alkalommal választották meg Finnországban az év labdarúgójának 1999 és 2010 között.

Legfrissebb hírek

Moldovában futballoztak kollégáink

Minden más foci
2025.05.06. 21:42

Florian Wirtz kikosarazta a Real Madridot és a Manchester Cityt – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.06. 21:10

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.06. 10:55

Futballindiánok – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2025.05.02. 23:07

Marco Rossi elmondta, kinek szurkol a Puskás-Suzuki-kupán

Minden más foci
2025.05.02. 12:19

Labdarúgás: az ifi BL-ben sem tartoznak az elithez a magyar csapatok

Utánpótlássport
2025.04.30. 09:15

Football Forum Hungary: „Már csak a válogatott futballban győzheti le Dávid Góliátot”

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 16:04

Football Forum Hungary: A számok azt mutatják, változtatni kell a magyar utánpótláson – Csepregi György

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 13:17
Ezek is érdekelhetik