Huszti Szabolcs hétfőn este már a Hamburger SV játékosa lehet

Vágólapra másolva!
2009.01.31. 20:55
Német sajtóinformációk szerint Huszti Szabolcs, a Bundesligában szereplő Hannover magyar válogatott középpályása várhatóan még a téli átigazolási szezonban elhagyja jelenlegi csapatát, és a Hamburg együttesében folytatja pályafutását.
Huszti Szabolcs játéka felkeltette a HSV vezetőinek érdeklődését
Fotó: Imago
Huszti Szabolcs játéka felkeltette a HSV vezetőinek érdeklődését
Huszti Szabolcs játéka felkeltette a HSV vezetőinek érdeklődését
Fotó: Imago
Huszti Szabolcs játéka felkeltette a HSV vezetőinek érdeklődését

A sport1.de internetes portál információi szerint Huszti Szabolcs, a Hannover 96 magyar válogatott középpályása még az átigazolási piac hétfő esti zárása előtt elhagyhatja jelenlegi csapatát, és a Hamburg együttesében folytathatja pályafutását.

„Huszti távozni akar a klubtól. Ezt többször is közölte velünk, közvetlenül és közvetetten is. Két konkrét ajánlata van, az egyik egy külföldi csapattól, a másik pedig a Hamburgtól” – mondta a Hannover elnöke, Martin Kind a csapat szombat délutáni, Schalke elleni győztes meccse után.

Az elnök ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a Hamburg ajánlatának anyagilag megfelelőnek kell lennie ahhoz, hogy elengedjék Husztit az észak-német kikötővárosba – de a szándék immár nyilvánvaló, a Hannover nem áll a magyar válogatott középpályás útjába.

Huszti Szabolcs 2006-ban került jelenlegi csapatához, és szerződése a szezon végén lejár, így a Hannover csak abban az esetben lát pénzt egyik legjobbjának távozásából, ha még hétfőig eladja.

A Hamburg jelenleg harmadik helyen áll a német Bundesligában, míg a Hannover csupán a 12. – így valószínűleg Husztinak sem lenne ellenére a költözés.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Hoffenheim 18 12 2 4 44–23 +21 38
2. Hertha 18 11 3 4 29–21 +8 36
3. Hamburg 18 11 3 4 27–24 +3 36
4. Bayern München 18 10 5 3 39–25 +14 35
5. Bayer Leverkusen 18 10 3 5 37–22 +15 33
6. Borussia Dortmund 18 7 9 2 28–20 +8 30
7. VfB Stuttgart 18 8 4 6 28–22 +6 28
8. Wolfsburg 18 7 6 5 35–26 +9 27
9. Schalke 18 7 6 5 24–17 +7 27
10. Werder Bremen 17 7 5 5 39–28 +11 26
11. 1. FC Köln 18 7 2 9 20–26 –6 23
12. Hannover 18 5 5 8 21–32 –11 20
13. Eintracht Frankfurt 18 5 4 9 24–31 –7 19
14. Arminia Bielefeld 17 2 8 7 15–27 –12 14
15. Karlsruhe 17 4 1 12 15–32 –17 13
16. Energie Cottbus 18 3 4 11 12–31 –19 13
17. Bochum 17 1 8 8 19–30 –11 11
18. Mönchengladbach 18 3 2 13 18–37 –19 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik