Beckenbauer szerint Ribéry iránt mindig lesznek érdeklődők

Vágólapra másolva!
2008.11.28. 14:47
Franck Ribéry szárnyal a Bundesligában, és ez bizony nem kerüli el a nagy klubok figyelmét: Franz Beckenbauer szerint a Chelsea és a Real Madrid is szívesen igazolná a Bild lap által a világ legjobb játékosának tartott francia játékmestert.
A Bayern München játéka nagyban függ Franck Ribérytől (jobbra)
Fotó: Imago
A Bayern München játéka nagyban függ Franck Ribérytől (jobbra)
A Bayern München játéka nagyban függ Franck Ribérytől (jobbra)
Fotó: Imago
A Bayern München játéka nagyban függ Franck Ribérytől (jobbra)

Amikor Jürgen Klinsmann leült a Bayern München kispadjára, az újdonsült vezetőedző egyik legfőbb célja így hangzott: a csapat sikere ne függjön egy embertől, jelen esetben Franck Ribérytől.

Ezt nem igazán sikerült megvalósítani, hiszen a bajorok jelenlegi sikersorozatában nagy szerepe van a francia középpályásnak. A Bayern már 12 tétmérkőzés óta veretlen, és talán mondani sem kell, hogy ez a sorozat akkor kezdődött, amikor Ribéry sérüléséből felépülve ismét kezdőként kapott lehetőséget – és a játékmester azóta is jó teljesítménnyel segíti csapatát.

A francia válogatott játékos szárnyalását látva felvetődik a kérdés, hogy meddig tudja őt megtartani a Bayern München? A kérdés nemcsak a szurkolókat, hanem Franz Beckenbauert, a klub elnökét is foglalkoztatja.

„Teljesen világos: egy olyan játékos iránt, mint Ribéry, mindig lesznek érdeklődők” – magyarázta a „Császár”, aki azt sem felejtette el hozzátenni, hogy nem lesz egyszerű megszerezni tőlük a franciát.

„Természetesen nem adnánk el őt bárkinek. Ahhoz már igazán nagy csapatnak kell bejelentkeznie érte. Úgy gondolom, hogy a Chelsea és a Real Madrid háza táján már szóba került Franck neve.”

Beckenbauer fején találta a szöget, hiszen a királyi gárda már akkor is csábította Ribéryt, amikor még a Marseille-ben játszott, míg a „kékek” tulajdonosa, Roman Abramovics is szívesen látná őt a Stamford Bridge-en.

Ha a Bildben megjelent statisztikát vesszük alapul, akkor érhető, hogy kapós lett a Bayern (egyik) legjobbja: az „opta-Sport-Daten” cég által készített összehasonlítás ugyanis elárulja, hogy Ribéry jobb, mint Cristiano Ronaldo, Lionel Messi, Steven Gerrard, Kaká vagy éppen Frank Lampard.

A francia játékmester ugyanis többször ér labdába, és többször bocsátkozik párharcba mint riválisai; ő céloz a legpontosabban, és a helyzetkihasználásban sincs párja – így a Bild egyből ráaggatta a „világ legjobb játékosa” címkét.

Nem csoda, hogy Franz Beckenbauernek fő a feje, hogy meddig lesznek képesek megtartani Ribéryt.
Legfrissebb hírek

Felavatták Beckenbauer szobrát az Allianz Arénánál

Német labdarúgás
18 órája

Franz Beckenbauer, a Császár 80 éve született

Német labdarúgás
2025.09.11. 13:12

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

Nem borult a papírforma Augsburgban, ötgólos meccsen nyert a Bayern

Német labdarúgás
2025.08.30. 20:39

Váratlan fordulat, mégsem lesz a Bayern játékosa Nicolas Jackson?

Német labdarúgás
2025.08.30. 18:20

Nicolas Jackson Németországban köt ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.08.30. 10:17

Nagyot kínlódott a Bayern, de a 94. percben fejelt Kane-góllal továbbjutott a Német Kupában

Német labdarúgás
2025.08.27. 22:48
Ezek is érdekelhetik