Egyre több lábon áll a magyar sport; Nemcsak Fábián, Betlehem is kórházba került

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2024.08.15. 23:28

A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk:

 

Ha csak az elmúlt öt olimpiát nézzük, szembetűnő a fejlődés. A magyar vonatkozású sportágak túlnyomó részében pontszerzésig is eljutottak sportolóink Párizsban, szépen mutat az érmes sportágak száma is, korábban sosem látott aranyunk (tekvandó) is van – azaz jól láthatóan szépen teljesít a magyar sport, és még bőven van benne fejlődési potenciál. Mindeközben azt is megnéztük, miként teljesítettek a nagyhatalmak, és kik bukták a legnagyobbat. Címlapsztori két oldalon.

Öröm és gyász a Honvédnál. Ugyanazon a napon vált biztossá, hogy hazánk egyik leggazdagabb üzletembere, Leisztinger Tamás áll a szebb napokat is megélt, momentán másodosztályú klubot megvásárló csoport élén, ugyanakkor 85. életévében elhunyt a kispestiek egyik ikonja, a játékosként és edzőként is emlékezeteset alkotó Komora Imre…

Szoboszlainak ez az év meghozhatja az áttörést. A pénteken kezdődő Premier League-idény előtt angol futballbeharangozó egy oldalon.

Betlehem Dávid és Fábián Bettina is kórházban kötött ki. Párizsi nyílt vízi hőseink közül a jelek szerint csak Rasovszky Kristóf úszta meg a Szajnát, mivel nemcsak a nőknél 5. Fábián Bettina, hanem élete párja, a férfiaknál bronzérmes Betlehem Kristóf is alaposan megsínylette a szennyezett vizet – Kovács Erikának elmesélték, mi is történt velük.

 

Legfrissebb hírek

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfuballra; Vámos Petra az elmúlt évről

E-újság
4 órája

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
2025.07.28. 23:25

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
2025.07.27. 23:40

A fiatalos lendület repítette férfi vízilabda-válogatottunkat Szingapúrban; Az MTK tartotta a lépést a bajnok Fradival

E-újság
2025.07.26. 23:54

Az idény eleji forma ára – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 23:53

Béla bácsi cáfolata – Malonyai Péter publicisztikája

Vízilabda
2025.07.26. 23:53

Varga Zsolt: Ezzel a szenvedéllyel nagy dolgokra képes a csapat; Sima újpesti sikerrel kezdődött az idény

E-újság
2025.07.25. 23:55

A végjátékban dőlt el, férfi vízilabda-válogatottunk is ezüstérmes; Különleges meccs vár Kecskés Ákosra Újpesten az NB I nyitányán

E-újság
2025.07.25. 00:00
Ezek is érdekelhetik