Marco Rossi most Dibuszt tesztelheti; Marozsán a top 50-ben

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2024.03.25. 23:03
null

A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:

Újabb felkészülési válogatott meccs következik: Koszovó ellen. Marco Rossi ezúttal Dibusz Dénest állítja a kapuba, amúgy pedig részletesen beszélt a kapusposzttal kapcsolatos vívódásairól – kész szerencse, hogy az Eb-ig még van három hónapja. Címlapsztori két oldalon.

Kedd estére eldől az utolsó három hely is az Eb-n. A három liga utolsó pótselejtezőjéről minden, amit tudni érdemes egy oldalon.

Szélig Viktor szerint lépésről lépésre haladnak a fehérvári hokisok. Az új csarnokba költöző magyar élcsapat igazgatója azt is elmondta, hogy a hiányposztokat légiósokkal tölti fel az osztrák ligában szereplő klub.

Marozsán Fábián már a 16 között Miamiban. Az 1000-es tornák bombaerős mezőnyében szinte lubickoló magyar teniszező edzője, Balázs György úgy véli, az Alexei Popyrin elleni siker még nagyobb tett volt, mint a dán Rune vasárnapi legyőzése.

És ha kedd, akkor Junior-melléklet: Székely Norbert a női kosárlabda utánpótlás-válogatottakról, Lakatos Tamás a hónap utánpótlásedzője.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
12 órája

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
2025.07.09. 23:38

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
2025.07.08. 23:24

Három meccs van hátra a klub-vb-ből; Babos Tímea újra a győztes úton

E-újság
2025.07.07. 23:51

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
2025.07.06. 23:40

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában; Szabó László: Humort és derűt tanultam a parasportolóktól

E-újság
2025.07.05. 23:55

Repedések a jövő évi labdarúgó-vb rendezői között; Garda Krisztina: Nem féltem a fiatalokat, mindenki belevaló a csapatban

E-újság
2025.07.04. 23:41

Nikitschert a Rayo Vallecano csábítja; Öt európai, két brazil és az Al-Hilal maradt

E-újság
2025.07.02. 23:50
Ezek is érdekelhetik