Törökország: életét veszthette a földrengésekben egy másodosztályú csapat kapusa

Vágólapra másolva!
2023.02.06. 18:38
null
Egyelőre nem tudni, életben van-e Ahmet Eyüp Türkaslan (Fotó: sabah.com.tr)
Egymásnak ellentmondó hírek láttak napvilágot a hétfő hajnalban és délelőtt nagy erejű földrengésektől sújtott Törökország másodosztályú labdarúgó-bajnokságában szereplő Yeni Malatyaspor kapusa, Ahmet Eyüp Türkaslan állapotáról. A klub korábbi elnöke szerint a 28 éves labdarúgó elhunyt, a jelenlegi elnök viszont cáfolta elődje szavait.

 

Amint arról beszámoltunk, hétfő hajnalban és délelőtt több nagy erejű földrengés rázta meg Törökország déli részét és Szíriát. A 7.7-es és 7.8-as magnitúdójú rengések délutánra több mint 2000 áldozatot követeltek. Hétfő délután aztán egybehangzó nemzetközi sajtóhírek arról számoltak be, az áldozatok között van a másodosztályú Yeni Malatyaspor második számú kapusa, a 28 éves Ahmet Eyüp Türkaslan.

Mint kiderült, a sajtó egységesen a Yeni Malatyaspor korábbi elnökére, Adil Gevrek információira támaszkodott.

„Az utolsó hír, amit kaptam Eyüpről, hogy a feleségét sikerült élve kimenteni a romok alól, őt viszont sajnos nem” – idézte a török Sabah című napilap a korábbi klubvezetőt.

Gevreket viszont cáfolta a klub jelenlegi elnöke, Haci Ahmet Yaman, szerinte ugyanis elődje állításai nem tükrözik a valóságot.

„A Türkaslan haláláról szóló hírek tévesek. Azon alapulnak, hogy a mentőcsapatok levonultak a helyszínről, mert újabb földrengés történt, ez okozhatta a félreértést. Bízom benne, hogy jó híreket kapunk a jövőben kapusunkról” – fogalmazott a jelenlegi klubelnök a Sabahnak.

Később a csapat vezetőedzőjét, Yilmaz Vuralt is megszólaltatta a lap, a tréner arról beszélt, megpróbál eljutni a földrengések által súlyosan sújtott Malatya városába.

„A legutóbbi bajnoki mérkőzésünk után két nap szabadságot adtam a játékosoknak, így nem sokan tartózkodtak a városban a katasztrófa idején, de Eyüp Türkaslan ott volt. Úgy tudom, a feleségét sikerült kimenteni a romok alól, de róla egyelőre nem érkeztek hírek. A történtek mindenesetre lesújtottak, megpróbálok eljutni Malatyába, hátha tudok valamit segíteni – idézte a Sabah a 70 éves vezetőedzőt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik