Gyász: elhunyt Győrfi János kézilabda-mesteredző

Vágólapra másolva!
2024.04.18. 20:46
Győrfi János (1960–2024)
A Magyar Kézilabda-szövetség csütörtök esti közlése szerint életének 64. évében elhunyt Győrfi János kézilabdázó, mesteredző, a szövetség edző- és utánpótlás bizottságának korábbi vezetője, később elnökségi tagja volt.

 

Győrfi csaknem negyven éven át kézilabdázott, illetve 1989-től 2011-ig élvonalbeli kézilabdacsapatoknál dolgozott vezetőedzőként. Volt többek között a Ferencváros, az Elektromos és a Pestszentlőrinc edzője is, közben pedig a magyar junior-válogatottat is vezette 1996–1997-ben. A kézilabda-szövetségben betöltött funkciói  mellett Győrfi a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetségben is látott el feladatokat, a Szabadidősport Bizottságnak volt elnöke, a TFSE kézilabda-szakosztályának igazgatója volt.

 

„Mindemellett vallástörténetet oktatott, a világhálón különféle témakörökben lelhetők fel tartalmas és emelkedett hangulatú előadásai szeretetről és társadalomról, eredményességről és egészségről. Számos olyan erény szelíd, csendes, de nagy tudású birtokosa volt, amely e rohanó és harsány világban sokaknak bizonyára fel sem tűnt. Ez azonban őt a legkevésbé sem zavarta. Befelé és – mélyen vallásos emberként – felfelé tekintve élte az életét, ennek is köszönhette, hogy hosszú és súlyos betegségét méltósággal, alkotó munkával, derűvel, mondhatni, a külvilág számára szinte észrevétlenül viselte.

Fájdalmasan fiatalon hunyt el, de örömteli módon sokat hagyott maga után.

Győrfi Jánost a Magyar Kézilabda Szövetség és a kézilabdás társadalom saját halottjának tekinti. Hogy emlékét megőrizzük, arra fogadalmat sem kell tennünk – magától értetődik” – áll az mksz.hu közleményében. 

 

 

Legfrissebb hírek

Végső nyugalomra helyezték Nagy Tibort

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 16:41

Kézilabda: gólerős utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2025.09.30. 15:09

Meghalt Lukaku édesapja, korábbi válogatott labdarúgó

Minden más foci
2025.09.30. 07:05

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
2025.09.29. 16:19

Súlyosan megsérült a pályán, 21 évesen elhunyt az Arsenal korábbi akadémistája

Angol labdarúgás
2025.09.25. 21:44

Európai kézilabdaligák: Szikora csapata nyerte a „magyaros” kupameccset

Kézilabda
2025.09.24. 22:51

Szeptember 30-án helyezik végső nyugalomra Nagy Tibort

Labdarúgó NB II
2025.09.23. 20:57

Gyász: elhunyt a férfi tenisz ikonja, Niki Pilic

Tenisz
2025.09.23. 15:22
Ezek is érdekelhetik