PSG: „Ha Messi jön, maradj” – felesége tanácsa Di Maríának

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.01.30. 12:31
null
Ángel Di María (balra) nagyon szeretne klubszinten is együtt játszani Lionel Messivel (Fotó: AFP)
Ángel Di María szerződése az idény végén lejár a PSG labdarúgócsapatánál, de ha Lionel Messi Párizsba igazolna, akkor a felesége azt tanácsolná az argentin szélsőnek, hogy mindenképpen maradjon a francia klubnál – ha kell, akkor akár szakácsként is.

Di María és Messi az argentin válogatottban már évek óta együtt játszanak, mindketten tagjai voltak a 2014-ben világbajnoki, majd az azt követő két évben Copa América-ezüstérmes nemzeti együttesnek, de klubszinten még sosem voltak csapattársak. Idén nyáron jelen állás szerint mindkettejüknek lejár a szerződése saját egyesületénél, s bár nincs teljesen kizárva, hogy Di María Barcelonába igazol, a nemzetközi sportsajtóban keringő hírek alapján arra jelenleg nagyobb az esély, hogy Messi költözik Párizsba. Márpedig ha így lesz, akkor felesége szerint Di Maríának óriási hiba lenne elhagyni a PSG-t.

„Mindig arról álmodoztam, hogy egy csapatban futballozom Leóval – idézi a Sport Di Maríát. – Mindig nagyon rövidnek tűnik az az idő, amit a nemzeti csapatnál együtt töltünk. Nekem nem elég, hogy a válogatottban vele játszhatok. Egyszer volt lehetőségem Barcelonába igazolni, ám ez akkor nem történt meg. Úgy tűnik, most adódhat még egy esély, hogy csapattársak legyünk, de a nyáron lejár a szerződésem, és még nem tudom, hogyan tovább. Szerepeltem már együtt Cristiano Ronaldóval, Neymarral és Mbappéval. Ha ezek után ez megadatna Messivel is, akkor biztos, hogy boldogan vonulnék vissza. Ennél többet nem kívánhatok a futballtól. A feleségem azt mondta, hogy ha Leo a PSG-be jön, akkor akár szakácsként is maradjak, és vendégül láthatjuk egy barbecue partira.”

Ami egyébként Di María esetleges Barcelonába szerződését illeti: a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő katalán klub Víctor Font elnökjelölt megválasztása esetén a nyáron többnyire szabadon igazolható játékosokkal próbálhatja meg megerősíteni a keretét, és a hírek szerint a PSG argentinja mellett Sergio Agüero, Memphis Depay, Juan Bernat, David Alaba, Georginio Wijnaldum, Hakan Calhanoglu és Eric García is a kiszemeltek között van – utóbbi szinte biztosan a Barcában folytatja majd, miután távozik a Manchester Citytől.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik