Liga 1: a rájátszást is döntetlennel kezdte a Sepsi

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2020.02.28. 19:39
A Liga 1 rájátszását is döntetlennel kezdte a román élvonal X-Menjének becézett Sepsi OSK, amely péntek délután hazai pályán nem bírt a négy hónapja nyeretlen Poli Iasi csapatával.

Vad iramban, olykor túlzottan kemény odalépésekkel indult a találkozó, amelynek elején a Sepsi hiába rúgta sorra a szögleteket, igazán veszélyes lövése nem volt. A vendég Poli viszont élt a pontrúgásaival: az 5. percben egy szöglet után Juan Pablo Passaglia fejelte a lécre a labdát, majd az első negyedóra végén Ovidiu Horsia lőhetett 23 méterről, kissé jobbról szabadrúgást, és tökéletesen tekerte a rövid felső sarokba a labdát.

Az első félidő hátralevő részében Marian Barbu játékvezető vívta ki a mintegy kétezer székely néző haragját, mert sem Pavol Safranko elkaszálásakor, sem Sorin Serban kezezésénél nem ítélt büntetőt a hazaiak javára.

A Poli a második félidő elején is piszkos futballal, a játékot tördelve igyekezett őrizni az előnyét, és amíg a Sepsi a széleken próbálkozott támadásokkal, ez öt sárga lap árán sikerült is neki. Amikor azonban a szentgyörgyiek áttértek a középső mélységi passzokra, rögtön zavarba hozták a jászvásári védelmet. Fülöp István egyéni akciója és blokkolt lövése után Pavol Safranko csapott le az eléje pattanó labdára, és nyolc méterről, fordulásból a jobb alsó sarokba lőtte. Az egyenlítés után a Poli végképp feladta támadási szándékait, és a hazai átlövéseket hárító Denis Rusu kapusnak köszönhetően végül megúszta a vereséget.

LIGA 1, ALSÓHÁZI RÁJÁTSZÁS
ELSŐ FORDULÓ

Sepsi OSK–Poli Iasi 1–1 (Safranko 69., ill. Horsia 15.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik