Döntetlen – a jó hangulatú meccs után mindkét csapat kapott serleget (Fotó: Dömötör Csaba)


REMEK PROGRAMSOROZATTAL
– konferenciával, szabadtéri filmvetítéssel, táncművel – emlékezett tavaly Sopron városa az 1921-es népszavazás 100. évfordulójára. Mint ismeretes, a büszke soproni polgárok 1921. november 14-én arról döntöttek, hogy – az antant korábbi akarata ellenére – Magyarország része kívánnak maradni, így mutatva példát hűségből és hazaszeretetből az egész nemzet számára.

A centenáriumi emlékév néhány rendezvényét a koronavírus-járvány miatt azonban át kellett ütemezni, így például a kétszer 40 perces labdarúgó-gálamérkőzést, amelyre a Soproni Közéleti válogatott és az Országgyűlés válogatottjának részvételével csütörtökön került sor a soproni Káposztás utcai stadionban.

A szervezők a Soproni Petőfi Színház színészeit is bevonták a programba, az eseményen Savanyú Gergő volt a szpíker, a gálameccs előtt a Nélküled című dalt Papp Attila adta elő, míg a Himnuszt dr. Ragány Misa, a Pro Kultúra Sopron nkft. ügyvezetője énekelte el. A kezdőrúgást Csapó Károly korábbi 19-szeres válogatott labdarúgó végezte el, aki a Soproni Textilesben kezdte pályafutását, míg az élvonalban a Tatabányai Bányász játékosaként futballozott.

A Soproni Közéleti válogatott tagjait a soproni régió polgármesterei, tisztségviselői és soproni kötődésű sportolók alkották; a csapatot Csiszár Ákos korábbi NB I-es játékos, az SC Sopron elnöke irányította a kispadról. Az Országgyűlés válogatottjában a politikusok és az államigazgatásban dolgozók mellett helyet kapott lapunk főszerkesztője, a 62. percben pályára lépő Szöllősi György, valamint Balázs Pali Fonogram-díjas zenész is, az együttest Magyar Zoltán készítette fel.

A vezetést Róka Norbert, Felsőszéplak tanácsnoka szerezte meg a soproniaknak, majd a játékrész végén Zsilinszky László távoli bombával egyenlített. A második félidőben az országgyűlési válogatott kapufát lőtt, az eredmény azonban nem változott, a jó hangulatú meccs után mindkét csapat kapott serleget.

Ezen a napon tehát mindenki győztes volt – ahogy a magyarság is 1921 novemberében…