Dick Advocaat váltja Dirk Kuytöt az ADO Den Haag vezetőedzői posztján (Fotó: Getty Images)

A hágai csapat közölte, az idény végéig szóló szerződést kötött a 75 éves Advocaattal, aki még játékosként nyolc évig erősítette az ADO-t. Az 1984-es visszavonulása óta edzősködik, volt a holland női válogatott kapitánya, a férfi együttest pedig háromszor is irányította (1992 és 1994 között, 2002 és 2004 között, illetve 2017-ben), de volt az Arab Emírségek, Dél-Korea, Belgium, Oroszország, Szerbia és legutóbb, 2021-ben Irak szakvezetője is.

Advocaat klubszinten a HFC Haarlemet, az SV Venlót, a Dordrechtet, a PSV-t (kétszer), az AZ-t (kétszer) a skót Rangerst, a német Borussia Mönchengladbachot, az orosz Zenit Szentpétervárt, az angol Sunderlandet, a török Fenerbahcét, a Sparta Rotterdamot, az Utrechtet és a Feyenoordot is irányította. Edzőként nevelőegyesülete, az ADO Den Haag a 22. csapata!