Niko Kovac veheti át az AS Monacót (Fotó: AFP)

Moreno 2019 végén Leonardo Jardimtól vette át az AS Monaco irányítását, akkor 2022 nyaráig szóló megállapodást írt alá a hercegségiekkel. A korábban a spanyol válogatottat is irányító tréner 13 bajnokin öt győzelem és öt vereség mellett három döntetlent tudott elérni – a csapat a koronavírus-járvány miatt megszakított idényben végül a 9. helyen zárt. 

A Bild mellett több francia lap is beszámolt Kovac várható kinevezéséről. Sajtóhírek szerint a Monaco már hosszabb ideje egyeztetett a horvát szakemberrel az esetleges közös folytatásról, az egyezség pedig lényegében már meg is született – nem véletlen, hogy épp most jelentették be Moreno távozását. 

Niko Kovac vezetőedzőként eddig az Eintracht Frankfurtot és a Bayern Münchent irányította (2013 és 2015 között a horvát válogatott szövetségi kapitánya volt), előbbinél Német Kupát, utóbbinál kupát és bajnoki címet is nyert – ennek ellenére (leginkább a gyenge szezonkezdet miatt) felbontották a szerződését a második müncheni idényében.