Vb-selejtező: Costa Rica a végén az iksznek is örülhetett Haiti ellen

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.09.10. 08:48
null
Keylor Navas három gólt is kapott Haiti ellen (Fotó: Getty Images)
Négy mérkőzést rendeztek a közép-amerikai és a karibi labdarúgó-válogatottakat tömörítő CONCACAF-zóna világbajnoki selejtezőjében magyar idő szerint szerda hajnalban: Honduras, Jamaica és Curacao otthon tartotta a három pontot, míg Costa Rica őrületesen izgalmas meccsen döntetlenre végzett Haitival.

A selejtezősorozat B-csoportjában Jamaica az első félidő hajrájában szerzett vezetést Trinidad és Tobago ellen, majd a második félidőben tette biztossá győzelmét hazai pályán. A csoport másik meccsén Bermuda kétszer is egyenlített Curacao vendégeként, de a meccset a hazaiak nyerték meg 3–2-re.

A C-csoportban játszották az egész forduló talán legizgalmasabb mérkőzését: Costa Rica hazai pályán már 2–0-ra is vezetett Haiti ellen, a vendégek azonban a második félidőben három perc alatt kiegyenlítettek, sőt a 86. percben a vezetést is megszerezték – nem kis meglepetésre. Costa Rica a 91. percben Juan Pablo Vargas találatának köszönhetően tudta otthon tartani az egyik pontot.

A csoport másik meccsén Honduras odahaza 2–0-ra győzött Nicaragua ellen.

CONCACAF-ZÓNA, VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐK
3. KÖR, 2. FORDULÓ
B-CSOPORT
Jamaica–Trinidad és Tobago 2–0
Curacao–Bermuda 3–2
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Jamaica 6 pont
2. Curacao 4 pont
3. Trinidad és Tobago 1 pont
4. Bermuda 0 pont

C-CSOPORT
Costa Rica–Haiti 3–3
Honduras–Nicaragua 2–0
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Honduras 4 pont
2. Costa Rica 2 pont
3. Haiti 2 pont
4. Nicaragua 1 pont

Foci vb 2026
2025.09.09. 07:49

Vb-selejtező: Suriname idegenbeli sikerrel a csoportja élére ugrott

Stanley Menzo csapata még sohasem járt világbajnokságon, most megnyílhat az út előtte.

A három csoportelső kijut a 2026-os világbajnokságra, a két legjobb második helyezett az interkontinentális selejtezőben folytatja. 

 

Legfrissebb hírek

A magyar futsalválogatott másodszor is legyőzte Costa Ricát

Magyar válogatott
Tegnap, 7:21

A magyar futsalválogatott Costa Ricában nyert

Magyar válogatott
2025.10.18. 08:08

Vb-selejtezők: Nigéria–Gabon és Kamerun–Kongói DK párharcokkal indul a harc a pótselejtezőért

Minden más foci
2025.10.17. 15:01

Gattuso: Ha nem jutunk ki a vébére, elköltözöm az országból

Olasz labdarúgás
2025.10.15. 18:27

A magyar válogatott karnyújtásnyira a vb-pótselejtezőtől – íme, az esélyeink

Magyar válogatott
2025.10.15. 17:48

Vb-selejtezők: Lopetegui szerint történelmet írt kijutásával a katari válogatott

Minden más foci
2025.10.15. 10:52

Vb-selejtezők: Jamaica a csoportja élére állt

Foci vb 2026
2025.10.15. 08:34

Vb-selejtezők: tovább tart a spanyolok hihetetlen rekordja

Minden más foci
2025.10.14. 12:23
Ezek is érdekelhetik