A múlt heti első mérkőzést az ausztrálok 1–0-ra megnyerték Canberrában, és bár Aucklandban Új-Zéland játszott mezőnyfölényben az első félidőben, Mo Toure góljával a vendégek kerültek előnybe.
A második játékrész elején Nestory Irankunda, az angol Watford 19 éves szélsője megduplázta a vendégek előnyét, és bár a szintén Angliában futballozó Chris Wood gyorsan szépített, a Dániában légióskodó Toure a második góljával eldöntötte a meccset.
A 2010-es dél-afrikai vb mellett a jövő évi lesz a második olyan világbajnokság, amelyiken Ausztrália és Új-Zéland is részt vesz; az ausztrálok az Ázsiai zónából, a „kivik” a létszámemeléssel önálló kvótát kiérdemlő óceániaiból jutottak ki.
Bár az ausztrálok egy hagyományos trófeát is a magasba emeltek helyi idő szerint kedd este, a páros mérkőzés névadója egy különleges műtárgy: egy 1923-ban alkotott, a két ország szimbólumaival díszített ládika, az ANZAC Soccer Ashes, amely magában rejt egy másik tárgyat, egy fémből készült trezort. Utóbbi arról nevezetes, hogy az első világháborúban használták a törökországi Gallipolinál, annál a hosszú hónapokig tartó ostromnál, amelynek során ausztrál és új-zélandi katonák ezrei estek el, és amely mindkét ország történelmében emlékezetes közös hivatkozási pont.
Maga a trezor sem üres: ama szivarok hamvait tartalmazza, amelyeket a két csapatkapitány, az ausztrál Alex Gibb és az új-zélandi George Campbell füstölt el a két csapat 1923. júniusi brisbane-i mérkőzése után.
A páros mérkőzés első két kiírását az új-zélandiak nyerték meg (1922, 1923) – ezekkel indult az ausztrál labdarúgó-válogatott története –, a következő négyet Ausztrália (1933–1954), aztán az ötvenes évek közepén a csata kiment a divatból, egy idő után a híres-nevezetes ládika is feledésbe merült. Akik tudtak a létezéséről, szinte mind elveszettnek hitték, mígnem hetven év „rejtőzködés” után egy korábbi ausztrál futballszövetségi elnök, az 1966-ban elhunyt Sydney Storey unokái rábukkantak egy garázsban, egyéb futballrelikviák társaságában, mondhatni eredeti állapotában.
A megtalálás örömére 2023-ban életre kelt az 1954-ben elszunnyadó sorozat: a két csapat akkor Londonban mérkőzött meg a trófeáért, az ausztrálok nyertek, mint ahogyan most kedden is. (Az új-zélandiak 2002 óta képtelenek legyőzni Ausztráliát.)
„A ládika eszmei értéke azért is felbecsülhetetlen, mert az első világháborúban harcoló minden futballistának emléket állít. Közülük mintegy négyezren voltak ott a frontokon, ötszázan sohasem térhettek haza” – adott egy fontos háttérinformációt Trevor Thompson történész a trófea sorsát feldolgozó filmben.
SOCCER ASHES, AUCKLAND
Új-Zéland–Ausztrália 1–3 (Ch. Wood 57., ill. M. Toure 35., 60., Irankunda 54.)