Mourinho: Nem voltak okosak, akik megtámadtak, mert nem ismerték a múltam

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.03.06. 17:48
José Mourinho (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, komoly utóélete van a múlt hét hétfőn rendezett törökországi csúcsrangadónak, a gól nélküli döntetlennel véget ért Galatasaray–Fenerbahce mérkőzésnek, amely után mindkét élcsapat edzőjét eltiltották, ám a vendégeket irányító José Mourinhót rasszizmus vádjával feljelentette a Galatasaray vezérkara. Most a portugál szakember nyilatkozott az ügyről.

A Galatasaray–Fenerbahce csúcsrangadót a török labdarúgásban tapasztalt játékvezetői botrányok miatt a szlovén Slavko Vincicre bízta a Török Labdarúgó-szövetség, a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón pedig a Fenert irányító José Mourinho elárulta, közölte a negyedik játékvezetővel – aki nem mellesleg török –, hogy ha ő vezette volna a mérkőzést, katasztrófába torkollott volna. Ezt követően a Galatasaray vezetősége rasszizmus vádjával jelentette fel a portugál vezetőedzőt, akit egykori játékosai, Didier Drogba és Michael Essien is védelmükbe vettek, ám Mourinhót néhány nappal később két vádpont megsértése miatt összesen négy mérkőzésre tiltották el.

A portugál szakember most a Sky Sportsnak nyilatkozott az ügyről és védte meg magát.

„Nem voltak okosak, akik megtámadtak, mert nem ismerték a múltamat. Nem tudták, milyen kapcsolataim vannak Afrikával, az afrikai emberekkel, az afrikai játékosokkal és az afrikai jótékonysági szervezetekkel. Tehát ahelyett, hogy ellenem irányult, azt hiszem, visszacsapott rájuk. Mindenki tudja, milyen személyiség vagyok. Mindenki ismeri a rossz tulajdonságaimat, de ez nem tartozik közéjük. Épp ellenkezőleg! A legfontosabb dolog, hogy tudom milyen ember vagyok és rossz választás volt rasszizmussal vádolni engem” – zárta rövidre Mourinho.

 

Legfrissebb hírek

Nem tudott előnyt szerezni Spanyolországban az MU; kikapott a Tottenham és a Fenerbahce is az El-ben

Európa-liga
1 perce

Klubja tette közzé, Németh Andrást meghívta Marco Rossi a magyar válogatottba

Magyar válogatott
2 órája

Dupla Tízes: Valódi esélye van Liverpoolba vagy Madridba szerződnie Kerkeznek?

Légiósok
3 órája

Willi Orbánt is kritizálták a csapat gyenge formája miatt a Leipzig szurkolói

Német labdarúgás
4 órája

Európában javíthat Bolla Bendegúz Rapid Wienje

Európa-konferencialiga
9 órája

Romano szerint Kerkez nyáron távozik a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
2025.03.04. 15:20

Heti légiósprogram: Gyollai Dániel csapata kupadöntőt játszik

Légiósok
2025.03.03. 13:51

Légióskörkép: Szoboszlai-gól, Gazdag-, Kerkez- és Kleinheisler-gólpassz

Légiósok
2025.03.03. 11:16
Ezek is érdekelhetik