Calafiori ugyanúgy sérült meg az olasz válogatottnál, mint az Arsenalnál – videó

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.03.21. 18:06
null
Riccardo Calafiori szinte ugyanúgy sérült meg a válogatottban, mint klubjában (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, hiába vezetett Sandro Tonali góljával, az olasz válogatott hazai pályán 2–1-re elveszítette a Németország elleni Nemzetek Ligája-playoff első meccsét. A mérkőzést nem tudta végigjátszani a hazaiak fiatal védője, Riccardo Calafiori, aki kísértetiesen hasonló mozdulat miatt sérült meg nemzeti csapatánál, mint klubjánál, az Arsenalnál.

Calafiorival azt követően történt a szerencsétlen eset, hogy az olaszok ötöt cseréltek. Az Olasz Labdarúgó-szövetség közösségi oldalain tudatta, hogy a találkozó másnapján a védő műszeres vizsgálatokon esett át, melyek bal térdében zúzódást állapítottak meg, ezért biztosan nem lép pályára a németek elleni visszavágón, s visszatért klubjához, az Arsenalhoz, ahol további vizsgálatoknak vetik alá.

Az előzetes közlés alapján a szakemberek még nem tudták megállapítani, Calafiori mikor térhet vissza a pályára, ugyanakkor a Corriere dello Sport szerint könnyen lehet, hogy a védő nem lesz elérhető április elején sem, amikor az Arsenal a Real Madriddal csap össze a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

Minden más foci
2025.03.20. 22:42

Hiába Tonali korai gólja, a németek egygólos előnnyel távoztak Milánóból

A csereként beálló Tim Kleindienst és Leon Goretzka is betalált.

NEMZETEK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
OLASZORSZÁG–NÉMETORSZÁG 1–2 (1–0)
Milánó, Stadio San Siro. Vezette: Francois Letexier (Cyril Mugnier, Mehdi Rahmouni) – franciák
OLASZORSZÁG: Donnarumma – Di Lorenzo, Bastoni, Calafiori – Politano (Bellanova, 64.), Barella (Frattesi, 83.), Rovella (Ricci, 64.), Tonali, Udogie – Kean (Lucca, 83.), Raspadori (D. Maldini, 71.). Szövetségi kapitány: Luciano Spalletti 
NÉMETORSZÁG: Baumann – Kimmich, Tah, Rüdiger, Raum (N. Schlotterbeck, a szünetben) – Gross (Andrich, 90.), Goretzka – Sané (Adeyemi, 82.), Musiala, Amiri (Leweling, 66.) – Burkardt (Kleindienst, a szünetben). Szövetségi kapitány: Julian Nagelsmann
GÓLSZERZŐ: Tonali (9.), ill. Kleindienst (49.), Goretzka (76.)
A visszavágót vasárnap Dortmundban rendezik.

Legfrissebb hírek

Megvan Gyökeres első gólja, az Arsenal sima győzelemmel hangolt a PL-re

Angol labdarúgás
2025.08.09. 20:06

La Liga: többszörös nemi erőszakkal vádolt játékost igazolt a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2025.08.07. 19:08

Gyökerest lecserélték, az Arsenal kikapott a Villarrealtól

Angol labdarúgás
2025.08.06. 20:57

Az Arsenal korábbi szűrőjével erősíthet a Villarreal – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.08.03. 10:43

Ülőröplabda Eb: a nőknél olasz, a férfiaknál bosnyák címvédés Győrben

Röplabda
2025.08.02. 18:55

Felkészülés: hatalmas baklövés okozta az Arsenal vesztét a Tottenham ellen

Angol labdarúgás
2025.07.31. 15:59

Műugrásban lett meg az olaszok első aranyérme a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.30. 13:23

A női Eb döntőjében a címvédő angolok nyertek a spanyolok ellen – 11-esekkel

Minden más foci
2025.07.27. 20:51
Ezek is érdekelhetik