Hiába Tonali korai gólja, a németek egygólos előnnyel távoztak Milánóból

Vágólapra másolva!
2025.03.20. 22:42
Leon Goretzka gólja révén előnyből várhatják a visszavágót a németek (Fotó: Getty Images)
A Nemzetek Ligája negyeddöntőjében Olaszország Sandro Tonali góljával szerzett vezetést, de a második félidőben fordítottak a németek és egygólos előnyről várhatják a vasárnapi, dortmundi visszavágót.

Tíz perc sem telt el az Olaszország–Németország Nemzetek Ligája-negyeddöntő első mérkőzéséből, és máris megszerezték a vezetést a hazaiak. Nicolo Barella indította a jobb szélen Matteo Politanót, aki bal külsővel középre adott, a felszabadítani próbáló Jonathan Tah pedig Sandro Tonalihoz passzolta a labdát. A Newcastle középpályása nem hibázott, a bal alsó sarokba lőtt. Nehéz időszakon van túl, tavaly augusztusban járt le a fogadási csalás miatt kiszabott tíz hónapos büntetése, a válogatottba pedig szeptemberben, egy év kihagyás után térhetett vissza. Eddig az összes NL-találkozón kezdő volt, és a második gólját érte el a kiírásban. Nem egésszel egy héttel azután, hogy a Newcastle-lal megnyerte az angol Ligakupát! A 30. percben pedig majdnem duplázott, ám Oliver Baumann védte a lövését. Korábbi botránya ellenére egyértelműen ő a jelenlegi olasz válogatott egyik legjobb és legkreatívabb futballistája.

A második félidő elején aztán a csereként beálló Tim Kleindienst fejesével egyenlítettek a vendégek, ezért az olaszok nagy elánnal támadtak a győzelemért. Alig egy óra telt el az összecsapásból, amikor Tonali kétszer is villant: előbb sarokkal passzolt a kapu fölé lövő Moise Keanhez, majd szinte egyből utána Giacomo Raspadorit hozta ziccerbe, de Baumann bravúrral védett.

Negyedórával a vége előtt bal oldali szöglet után Leon Goretzka fejelt a kapuba, a Bayern München középpályása négy év elteltével szerzett gólt a válogatottban. Ezt megelőzően éppen a számunkra keserű emlékű 2021-es Eb-csoportmérkőzésen volt eredményes. A kimondottan jó iramú, izgalmas összecsapáson 2–1-re nyert Németország, így kedvező helyzetből várja a vasárnapi dortmundi visszavágót.

NEMZETEK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
OLASZORSZÁG–NÉMETORSZÁG 1–2 (1–0)
Milánó, Stadio San Siro. Vezette: Francois Letexier (Cyril Mugnier, Mehdi Rahmouni) – franciák.
OLASZORSZÁG: Donnarumma – Di Lorenzo, Bastoni, Calafiori – Politano (Bellanova, 64.), Barella (Frattesi, 83.), Rovella (Ricci, 64.), Tonali, Udogie – Kean (Lucca, 83.), Raspadori (D. Maldini, 71.). Szövetségi kapitány: Luciano Spalletti 
NÉMETORSZÁG: Baumann – Kimmich, Tah, Rüdiger, Raum (N. Schlotterbeck, a szünetben) – Gross (Andrich, 90.), Goretzka – Sané (Adeyemi, 82.), Musiala, Amiri (Leweling, 66.) – Burkardt (Kleindienst, a szünetben). Szövetségi kapitány: Julian Nagelsmann
GÓLSZERZŐ: Tonali (9.), ill. Kleindienst (49.), Goretzka (76.)
A visszavágót vasárnap Dortmundban rendezik.

 

Legfrissebb hírek

82 évesen visszatér a pályára a korábbi Serie A-kapus

Olasz labdarúgás
Tegnap, 13:16

Franz Beckenbauer, a Császár 80 éve született

Német labdarúgás
Tegnap, 13:12

Férfi kosár Eb: elképesztő, félpályán túli dobás adott erőt a németeknek, hogy ellensúlyozzák Doncic 39 pontját

Kosárlabda
2025.09.10. 22:10

Toni Kroos szerint Németország jelenleg fényévekre van a vb-győzelemtől

Német labdarúgás
2025.09.09. 14:02

Gattuso a debreceni olasz siker után: A legőrültebb meccs, amit valaha átéltem edzőként

Foci vb 2026
2025.09.09. 08:39

Kötelező feladat: Kölnben kell javítania a német válogatottnak

Foci vb 2026
2025.09.07. 08:33

„Még mindig ott van a kéznyom...” – Gattuso felpofozta játékosait az öltözőben

Foci vb 2026
2025.09.06. 15:00

A második félidőben jöttek a gólok, Gattuso fölényes sikerrel mutatkozott be az olasz válogatott élén

Foci vb 2026
2025.09.05. 22:58
Ezek is érdekelhetik