Az Aranycsapat-korszak árnyoldalai

Házigazdaként Lovász Tamás István, az MLSZ budapesti igazgatója nyitotta az előadások sorát, az MLSZ és a magyar futballirányítás korabeli történetét tárva a hallgatóság elé, politikai kontextusba helyezve a szakmai viszonyok átalakulását. Szólt néhány meghatározó futballvezető személyes életútjáról; beszélt mások mellett Becskő József MLSZ-elnökről (1945–1946), akit 1947-ben kizártak a Magyar Kommunista Pártból, 1951-ben kitelepítettek Budapestről, majd 1955-ben szerény körülmények között elhunyt, Kenyeres Árpád MLSZ-főtitkárról (1923–1940, 1945–1948), aki háttérbe szorítása után, 1949-ben villamosbaleset áldozata lett, Dr. Ries István MLSZ-elnökről (1946–1950), akit 1950 nyarán letartóztattak, és aki néhány hónappal később, a váci börtönben, vallatása során halt meg. A tanulságos életutak is megvilágították a korszak sajátos viszonyait, amelyekről Barcs Sándor MLSZ-elnök (1950–1963), a sokoldalú sport- és médiavezér 1989-ben így nyilatkozott: „Ha csak az akkori eredményeket nézzük, akkor paradox módon kell megállapítani, hogy a magyar labdarúgás elérte a csúcspontot: nemzeti tizenegyünket éveken át teljesen joggal tartották a világ legjobb csapatának. Igen ám, csakhogy ezeknek a játékosoknak még az elmúlt időszak alapozta meg a karrierjét. A ragyogó eredmények mámorában senki sem gondolt arra, hogy miként fogjuk megtartani ezt a színvonalat.”

Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője hangsúlyozta, hogy a futball mint társadalmi rendszer tömegénél, az érintettek létszámánál, a létesítményigényénél fogva olyan tehetetlenségi nyomatékkal bír, hogy ha elindul a lejtőn, nehezen állítható meg. Ugyanakkor a folyamat megfordításával, a pozitív változások elindításával hosszú távon szintén jelentős hatást lehet elérni az általános színvonalban. A válogatott körülményeinek, stábjának, miliőjének feljavításához vagy szétzilálásához rövid idő is elég, ezt mutatja a vb-döntő elvesztéséhez vezető sok vezetői baki, hozzá nem értés, de ellenkező előjellel az elmúlt tizenöt év tapasztalatai is.

„Kisarkítva mondhatjuk, hogy az akkori politikai környezet, vagyis a háttér, a stáb, a menedzsment számos hiányossága akadályozta az 1954-es világbajnoki győzelmet. Éppen az említett szempontok alapján voltak lépéselőnyben a nyugatnémetek. Nekik ott volt a felázott talajon is stabil támasztást biztosító, csavaros stoplikkal felszerelt Adidas-cipő, a magyaroknak valamiért az egyébként nálunk is ismert pótstoplik és tartalékcipők sem álltak rendelkezésre. A németek a gondos előkészítés során egy erdei, nyugodt szállást foglaltak le a torna idejére, a magyarok a solothurni főtér mellett laktak, ahol a hotel szinte átjáróház volt, a döntő előtti este pedig fesztivált tartottak a téren. A németek az akkor még gyerekcipőben járó szabályozást kihasználva – egyébként etikailag kifogásolhatóan – különféle gyógyszeres eszközökkel javították a teljesítményüket, a magyaroknál ezzel szemben az orvosok és egyéb szakemberek kiválasztásánál a politikai szempontok fontosabbak voltak a szakmaiaknál. Önmagában abszurdum, hogy az MLSZ elnökét, a számos nyelven beszélő, kitűnő nemzetközi kapcsolatrendszert ápoló, Svájcban a válogatottnak sportdiplomáciai segítséget nyújtani képes Barcs Sándort egy angol vendégével elköltött budapesti vacsora miatt nem engedték kiutazni a csapattal. És ez csak néhány hiba a sokból, amely igazolta, hogy hiába számított az Aranycsapat a világ legjobbjának, a legjobb játékosokkal, a politikai keret óriási hátrányt jelentett.”

A konferencián Tobak Csaba, a Fradi Múzeum igazgatója a Ferencváros, Laszip Gábor klubtörténész az Újpest útját mutatta be, Dénes Tamás futballtörténész, a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője a második világháború utáni futballpolitikai bezárkózás káros hatásairól, valamint a Kispestről és az MTK-ról beszélt, a délutáni szekcióban pedig a száz éve született Inter-gólkirály, Nyers István életét is megismerhettük.