Dárdai Pál: A játékosok hátsója ki van teljesen törölve

Rátgéber László először arról kérdezte Dárdait, hogy a válogatottban és a Herthában miként néz ki a szakmai stáb, hányan foglalkoznak a futballistákkal. A Pécsen született Dárdai elmesélte, hogy már a kapusedzőnek is van segítője, a Herthánál két közvetlen kollégája volt, akik folyamatosan segítették. Emellett két fitneszedző, két orvos, elemző, három-négy játékosmegfigyelő, ugyanennyi fizioterápiás szakember és dietetikusok is segítik a munkát. 

„Akkora a stáb, hogy a kisrepülőgépre már a Hertha BSC sem fér fel, de ez már a válogatottban is így volt. A játékosok hátsója ki van teljesen törölve. Nem szólhatnak semmit, ezért van az a szó, hogy profi. Azért profi játékosok, mert profi körülményeket teremtenek nekik. Tehát nincs kifogás, el kell kezdeni teljesíteni. Mi anno elmentünk edzésre, előtte harminc-negyven perccel érkeztünk, átöltöztünk, edzettünk egy jót, lezuhanyoztunk, aztán mentünk haza, ittunk egy jó sört és vége volt. Ma már ez nem így működik. A játékos másfél-két órával a tréning előtt felkészül, az edzés után pedig jégfürdőtől kezdve az infrakabinon át a hideg-meleg vizes fürdőig minden van. Most már annyi mindent kell tenni azért, hogy a hétvégén játszani tudj... Tizenkét-tizenhárom kilométereket futnak a meccsen, és nagyon sok a sprint, régen nem volt ennyi. A lényeg az, hogy ezt a rengeteg mérkőzést fizikai és mentális szétszakadás nélkül tudja lejátszani a játékos. És az igazi sportoló a saját pénzéből még privátban is eljár kezelésekre, hogy teljesen fitt legyen. Más világ van már...” – mondta Dárdai Pál.

Rátgéber az edzésmódszereiről is kérdezte, ezen belül a kommunikációt pedzegette: „Mindenkin GPS van, ma már mindenkiről tudjuk, hogy mennyit futott, sprintelt és a többi... Van, aki fele annyit sprintelt, mint a másik, ilyenkor behívom, megkérdezem, baj van-e, ha nincs, akkor miért nem csinálja. Itt jön a pszichológia, s az, hogy miként motiváld a játékost.”

Kifejtette, maradi szakembernek tartja magát, még mindig azokat a szavakat használja a munkában, hogy regeneratív, extenzív és intenzív: „Szerintem ezt a hármat kell forgatni. Én ezt úgy teszem, hogy megkérdezem a fitneszedzőt, az adott napon mit szeretne csinálni, ha azt mondja, van benne sprint, akkor aznap támadást gyakorlok. Ha azt mondja, most kicsit fáradtabbak, legyen extenzív az edzés, akkor a védekezést gyakoroltatom, azt meg lehet »dízelben« is csinálni. Amikor meg regeneráció van, beteszem például a lábteniszt, a röplabdát, a kosárlabdát, a vízilabdát vagy az asztaliteniszt.” 

Ezekkel kapcsolatban érdekes módszerekre tért ki: „Úgy vittem el őket vízilabdázni, hogy aki nem tudott úszni, az úszógumit kapott a derekára. U15-ös pólós fiúkkal vegyes csapatot csináltam, mert így tudták igazán élvezni. Ha csak mi játszunk, abban nem lett volna nívó, de ezek a pici gyerekek úgy belevitték a trükköt, hogy végül ki sem akartak jönni a srácok a medencéből. Kosárlabdánál körmeccseket szervezek, pingpongot utánpótlás-válogatott játékosok oktatják a fiúknak, majd rendezünk versenyt, amelynek a végén díjazunk. A regenerációnak a frissítés a lényege, erre nem csak a testnek, az agynak is szüksége van. Például lézerharcolni is szoktuk vinni őket, de azt annyira komolyan vették, hogy megszüntettem, mert jobban elfáradtak, mint edzésen. Lábteniszt lehet játszani, négy emberrel regeneratív, hárommal már terhelés. Ha meg feldobják a pénzt, ahogyan mi szoktuk, akkor meg »vérre« megy.”

Dárdai a rutin fontosságáról is beszélt: „Vannak könyvek, de a tapasztalat éri a legtöbbet. Egészen másképp gondolkozom, mint fiatalon, de van mögöttem játékosmúlt, sőt, apu mellett nőttem fel, láttam, hogy abban az időben tizenkét perceket futottak, aminek most már nem igazán lenne értelme. Sokat adok a szememnek, hamarabb látom, ha valaki megsérül, mint bárki más. Ez is nagyon fontos.”