Törökország: örökös eltiltást kapott a bíróverő elnök

Vágólapra másolva!
2023.12.15. 09:14
null
Örökre eltiltották Faruk Kocát (jobbra) (Fotó: Getty Images)
Örökös eltiltást szabott ki a Török Labdarúgó Szövetség Faruk Kocára, az Ankaragücü elnökére, aki a Rizespor elleni, hétfői bajnoki mérkőzés után a pályára berohanva ököllel arcon ütötte a játékvezetőt.

A fegyelmi bizottság a fővárosi klubot kétmillió líra (23.8 millió forint) bírsággal sújtotta, ezen kívül a következő öt hazai mérkőzést zárt kapuk mögött kell megrendeznie.

Az 1–1-gyel végződött találkozó után Koca befutott a pályára és megütötte Halil Umut Meler bírót, aki a földre esett, majd többen megrugdosták. A játékvezető szemsérüléssel került kórházba, ahonnan szerdán hazaengedték. A klubelnök rosszullét miatt rövid időre szintén kórházba került, de másnap őrizetbe vették, és lemondott posztjáról. Azóta szabadlábon védekezik.

A szövetség a botrány után felfüggesztette a bajnokságot, amely kedden folytatódhat. Az igazságügyi miniszter a közösségi oldalán megerősítette, hogy jogszabály-módosítást terveznek a sportban elkövetett erőszakos cselekmények miatt.

Legfrissebb hírek

Vancsa Zalán: Végre! Időtlen idők óta nem rúgtam gólt

Magyar válogatott
2025.10.15. 13:51

U21: Szélesi Zoltán szerint szemmel látható az NB I-ben sokat játszók fejlődése

Magyar válogatott
2025.10.14. 21:50

U21: Szélesi Zoltán szerint a törökök az ukránoknál is erősebbek

Magyar válogatott
2025.10.13. 19:38

Videó: Mocsi Attila csapattársa a saját térfeléről lőtt kapura – nagy potya gól lett belőle

Minden más foci
2025.10.04. 12:08

A magyar parlamenti válogatott legyőzte a törököt

Magyar válogatott
2025.09.30. 17:40

Mocsi Attila: Csak rajtam múlik, hogy számít-e rám Marco Rossi

Magyar válogatott
2025.09.27. 10:15

A törököket a görögök követték a férfi kosárlabda Eb elődöntőjébe

Kosárlabda
2025.09.09. 22:30

Elhagyta az útlevelét, majdnem Törökországban rekedt Lamine Yamal – videó

Spanyol labdarúgás
2025.09.09. 10:26
Ezek is érdekelhetik