MU: a Fenerbahcéhoz igazolt a brazil középpályás – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.14. 08:39
null
Fred távozott a Manchester Unitedtől (Fotó: Getty Images)
A török élvonalbeli Fenerbahcénál folytatja pályafutását az angol élvonalbeli Manchester Unitedtől távozó brazil középpályás, Fred – számolt be róla honlapján az angol klub.

 

A „vörös ördögökhöz” 2018-ban az ukrán Sahtar Donecktől érkező Fred minden sorozatot figyelembe véve 213 mérkőzésen 14 gólt és 19 gólpasszt jegyzett az MU-ban, amellyel megnyerte az angol Ligakupát.

A 20 millió euróra becsült 32-szeres brazil válogatott középpályás a Fenerbahcénál a napokban átesett az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon és a mértékadó Transfermarkt információja szerint négy évre, 2027-ig szóló szerződést írt alá az isztambuli csapatnál.

A Fener egyébként egyelőre remek átigazolási időszakot tudhat maga mögött, hiszen Fred mellett megszerezte a Marseille-től Cengiz Ündert, a Dinamo Moszkvától Sebastian Szymanskit, az Udinesétől Rodrigo Becaót, a Sassuolótól Mert Müldürt a Flamengótól pedig Gustavo Henrique-et, továbbá ingyen érkezett az Intertől a bosnyák Edin Dzeko, miközben Arda Gülert a Real Madridnak, a magyar válogatott Szalai Attilát a Hoffenheimnak, Brumát a portugál Bragának, Diego Rossit az amerikai Columbusnak, Mergim Berishát az Augsburgnak értékesítették, Enner Valencia viszont ingyen távozott a brazil Internacionalhoz.

 

Legfrissebb hírek

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
20 perce

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

A Juventus kész kifizetni az MU által kért transzferdíjat Sanchóért – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 10:17

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Szalai Attila: Vissza akarok kapaszkodni a Fener-szintre

Légiósok
2025.07.18. 09:46
Ezek is érdekelhetik