Horvátország: edzőpályát nevez el Luka Modricról a Dinamo

Vágólapra másolva!
2023.04.18. 17:02
null
Modricot nem felejtették el a Dinamo szurkolói (Fotó: AFP)
A horvát élvonalban szereplő Dinamo Zagreb hivatalos honlapján közölte, a klub egyik edzőpályája a jövőben a Dinamo korábbi játékosa, Luka Modric nevét viseli.

A Dinamo Zagreb hivatalos honlapján megjelentek szerint a klub négyes számú edzőpályájának új nevéről az elmúlt egy hét során dönthettek a drukkerek, s négy lehetőség közül választhattak. A végül 44.91 százalékkal nyerő Luka Modricon kívül választható volt még a '98-as vb-bronzérmes válogatott csapatkapitánya, Zvonimir Boban, az azon a vb-n a hollandok elleni bronzmeccsen betaláló Robert Prosinecki, valamint a 2018-as világbajnokságon ezüstérmes horvát válogatott középpályására Mateo Kovacic.

Modric még ifistaként, 2000-ben 15 évesen került a Dinamo Zagrebhez, s 2003-tól 2008-ig volt a felnőttcsapat tagja. Háromszor lett bajnok a zágrábiakkal, kétszer Horvát Kupa-győztes, s egyszer nyert horvát Szuperkupát a csapattal, s a horvát bajnokság legjobbjának is megválasztották, mielőtt 2008-ban a Tottenhamhez igazolt volna.

A 37 éves középpályás négy évet töltött a Tottenhamnél, majd 2012-ben a Real Madridhoz igazolt, s azóta is a királyi gárda játékosa – a mostani keretből csupán a szintén aranylabdás Karim Benzema volt már akkor is a Real Madridnál.

 

 

Legfrissebb hírek

Boban több mint három évtized után visszatér a Dinamo Zagrebhez

Minden más foci
2025.04.15. 10:34

Az angol másodosztályban lett klubtulajdonos Luka Modric

Angol labdarúgás
2025.04.14. 21:04

Kikapott a Dinamo Zagrebtől, sorozatban kilencedik bajnokiján maradt nyeretlen az NK Osijek

Minden más foci
2025.04.12. 20:50

Már megint edzőt keres a Dinamo, Cannavarót is kirúgták

Minden más foci
2025.04.09. 13:33

Az Eszék idegenben legyőzte a Dinamo Zagrebet, és bejutott a Horvát Kupa elődöntőjébe

Minden más foci
2025.02.26. 21:56

Luka Modric továbbra is maradna a Real Madridnál – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.02.24. 18:09

Újjáépítik a zágrábi Maksimir Stadiont

Minden más foci
2025.02.22. 14:07

Modric szerződése lejár a Real Madridnál, de a Dinamo Zagrebnek várnia kell

Spanyol labdarúgás
2025.02.07. 19:49
Ezek is érdekelhetik