Született: 1933. augusztus 18., Marrákes (Francia-Marokkó) |
Állampolgársága: francia |
Sportága: labdarúgás |
Posztja: csatár |
Válogatottsága/góljai: 21/30 (1953–1960) |
Klubjai játékosként: US Marocaine Casablanca (1950–1953), Nice (1953–1956), Reims (1956–1962) |
Klubjai edzőként: Franciaország (szövetségi kapitány, 1967), Luchon (1968–1969), PSG (1973–1976), Toulouse (1978–1979), Marokkó (szövetségi kapitány, 1979–1981) |
Kiemelkedő eredményei: világbajnoki 3. (1958), BEK-döntős (1959), 4x francia bajnok (1956, 1958, 1960, 1962), 2x Francia Kupa-győztes (1954, 1958), vb-gólkirály (1958), BEK-gólkirály (1959), 2x francia gólkirály (1958, 1960) |
A kis Just Louis Fontaine (a neve szökőkutat jelent, igazán szép) Casablancában francia iskolába járt, a jogilag egy bordeaux-i intézmény alá rendelt Lyautey Líceumba, amely a marokkóiak nagy örömére a megszálló franciák marsallja, a volt hadügyminiszter Louis Hubert Gonzalve Lyautey nevét viselte. Marrákesben kezdett el futballozni, Casablancában pedig a helyi US Marocaine-től kapta meg első szerződését, és még nem volt húszéves, amikor felfigyelt rá a Földközi-tenger túlpartján fekvő Nizza francia első osztályú együttese. Az OGC Nice-ben már ipari mennyiségben termelte a gólokat, és amikor a nagy Raymond Kopa 1956-ban a Real Madrid–Reims BEK-döntő után az első galaktikus korszakát építgető spanyol bajnokhoz távozott, nem volt kérdés, hogy Reimsben ki veszi át a helyét: Just Fontaine.
A francia válogatottban már 1953-ban bemutatkozott, amolyan megelőlegezett bizalomként kapta meg a lehetőséget, és rögtön élt is vele, hiszen december 17-én három gólt szerzett a Luxemburg elleni, 8:0-val végződő barátságos meccsen. Ezt követően viszont legközelebb csak 1956-ban kapott meghívót, sőt, az 1958-as világbajnoki évre is úgy fordult rá, hogy mindössze három válogatottság állt a neve mellett. Visszavonulásakor is csak 21, ám ebből 1958-ra jut 12, no meg a 18 gól, amelyek közül 13 a júniusi, svédországi világbajnokságra esett.
A selejtezőben egyetlen meccsen sem játszott, a franciák a belgák és az izlandiak előtt harcolták ki a jogot a részvételre, akkor még Thadée (eredeti lengyel nevén Tadeusz) Cisowski volt a gólfelelős, Belgium ellen például francia rekordként ötöt rúgott, ám súlyos sérülése miatt lemaradt Svédországról. (Akárcsak Racing Paris-beli magyar csapattársa, az 1947-ben még éppen legálisan külföldre távozó Ganz-csatár, Újlaki József, azaz Joseph Ujlaky, aki a selejtezőben Izland ellen duplázott.)
A nem túl erős B-csoportban a Paraguay elleni nyitányon (7:3) mindjárt hármat vállalt, a jugoszlávoktól elszenvedett vereségért (2:3) legkevésbé a duplázó Fontaine-t tették felelőssé, főleg, mert a végül továbbjutást, sőt csoportelsőséget érő skótok elleni 2:1-et az ő gólja tette biztossá.
Ekkor hatnál járt, Franciaország pedig a negyeddöntőben. (Nem úgy az olyan nagy futballnemzetek, mint az argentinok, az angolok, no meg a négy évvel korábban még Puskás Ferenccel, az addigi vb-gólrekordot 11-gyel tartó Kocsis Sándorral és Czibor Zoltánnal a mieink.) Következtek az északírek, akik meg sem kottyantak Albert Batteux válogatottjának – a 4:0-s sikerből Fontaine a második és a harmadik találattal vette ki a részét. Az elődöntőben a trón felé száguldó brazilok már megoldhatatlan feladatot jelentettek a Kékeknek, a 17 éves Pelé például háromszor is beköszönt nekik (2:5), de Fontaine 9. percben esett gólja még az 1:1-et és a reményt jelentette.
Az éremszerzéshez az kellett, hogy a címvédő NSZK-t megverjék a bronzmérkőzésen, és ez fényesen sikerült. Sepp Herberger csapata csak nyomokban emlékeztetett a magyarverő 1954-esre, de Helmut Rahn és a svédországi csapatkapitány, Hans Schäfer azért ott volt, mindketten be is találtak a franciák ellen – más kérdés, hogy a túloldalon Just Fontaine négy gólt tett hozzá az addigi kilencéhez. Csapata 6:3-ra nyert, ő pedig úgy lett gólkirály, hogy mögötte az egyaránt hatgólos Pelé és Rahn végzett. (Négy évvel később hatan – köztük Albert Flórián – zártak néggyel, ennél többre a chilei tornán senki sem volt képes – csak hogy Fontaine 13 gólját értékelni tudjuk.)
Hősünkön kívül is ismer a futballtörténelem egynyári vb-fecskéket, hiszen még a nagy Paolo Rossi sem sokat tett hozzá a sportág történelméhez az 1982-es szárnyaláson túl, a szintén olasz Toto Schillacinak pedig kis túlzással másból sem állt a karrierje, mint 1990 nyarából, hogy Oleg Szalenkóról, az 1994-ben a Kamerun elleni mesterötössel társgólkirály, hol ukrán, hol orosz csatárról, vagy a nyomokban még futballt tartalmazó kolumbiai James Rodríguezről (2014) ne is beszéljünk.
Just Fontaine legalább 1959-ben BEK-gólkirály lett még a maga 10 találatával (meg kétszer odahaza, a 2002 óta Ligue 1-nek nevezett francia ligában is), akkor ő vitte a döntőbe a Reimst, ott azonban a Puskás Ferenccel megerősített Real várt a francia bajnokra. Kár, hogy Luis Carniglia edző a döntőre nem nevezte az Atlético elleni két elődöntőben egyaránt győztes gólt szerző, makkegészséges, ám hivatalosan sérült magyar bálványt, más kérdés, hogy a sorozatban negyedik BEK-siker után emiatt végül az edzőnek kellett mennie...
FONTAINE 13 GÓLJA AZ 1958-AS VILÁGBAJNOKSÁGON
A 89 éves gólgyárost Franciaországban ma is nagy becsben tartják, 2003-ban például az azt megelőző ötven év legjobbjának választották, pedig nem kell sorolni, hogy Kopától Michel Platinin át Thierry Henryig vagy Zinédine Zidane-ig kik jelentették a konkurenciát...
Hiába, azt a svédországi 13 gólt nem olyan könnyű feledni – utolérni vagy felülmúlni pedig alighanem lehetetlen.
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. december 10-i lapszámában jelent meg.)