Videó: fegyveresek támadtak a belizei válogatott buszára

Vágólapra másolva!
2021.03.23. 12:59
null
A belizei válogatott az indulás előtt (Fotó: facebook.com/footballbelize)
Motoros, maszkot viselő fegyveresek akarták kirabolni a világbajnoki selejtezőre Haitire érkezett belizei labdarúgó-válogatott tagjait, amikor a repülőtérről a szállodába utaztak busszal – jelentette az MTI.

A bandát az sem zavarta, hogy a csapatot szállító járművet négy rendőr kíséri, végül velük tárgyaltak, és folytathatta útját a busz, így a rablást megúszták a futballisták, ugyanakkor a vendéglátás nem volt barátinak nevezhető. A belizeiek jelezték, hogy a szállodájukat csak a csütörtöki világbajnoki selejtezőre és az előtte lévő edzésekre hagyják el, és akadt olyan szövetségi vezető is, aki szerint haza kellene utazniuk ilyen támadást követően, mert „csalódottságot és undort éreztek”.

VIDEÓ AZ ESETRŐL

Az egyik utas a Facebookra kitett egy fotót, amelyen látszik, hogy maszkot viselő fegyveresek állják körül a járművet. Deon McCauley csapatkapitány szerint egy pillanatig intenzív félelemben voltak.

A belizei szövetség a támadásról értesítette a nemzetközi (FIFA), valamint a térségi (CONCACAF) szövetséget is.

Az észak- és közép-amerikai, valamint a karibi térség vb-selejtezői a héten rajtolnak.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Az MLSZ közleményt adott ki a portugál–magyar meccs előtti malőrről

Magyar válogatott
2025.10.18. 18:04

Szoboszlai beérte az Aranycsapat egyik legendáját az örökranglistán

Magyar válogatott
2025.10.16. 11:15

C. Ronaldo pocsék lövőformában – szombaton egy mutatóban jobbak voltunk a portugáloknál

Magyar válogatott
2025.10.13. 15:21

Manaj kapáslövése döntött, mindhárom pontot elvitte Szerbiából az albán válogatott

Foci vb 2026
2025.10.11. 22:55

A mi 11-ünk: az NS így küldené pályára a magyar válogatottat Örményország ellen

Magyar válogatott
2025.10.08. 10:05

Vb-selejtező: Costa Rica a végén az iksznek is örülhetett Haiti ellen

Minden más foci
2025.09.10. 08:48

Dán siker Görögországban, nem segített a svédeken a remek támadóhármasuk

Foci vb 2026
2025.09.08. 22:53

Állítsa össze a magyar válogatott Írország elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
2025.09.05. 11:54
Ezek is érdekelhetik