Megfoghatatlan – Csinta Samu publicisztikája

Mi tagadás, némileg meglepetésszerűen ért, hogy máris nyakunkon a labdarúgó-válogatott idénye. Furcsa amnéziámnak leginkább az lehet az oka, hogy az esztendő már az első perceitől kezdődően a futball Európa-bajnokság jegyében él bennem, pláne, miután megerősítést kaptunk az UEFA-tól, mely szerint a kontinensviadalt mindenképpen megrendezik. A bizsergető bizonyosságérzetet keltő hír az összes agysejtemet elfoglalta, hiszen amellett, hogy a rendezvény korábbi életünk egy részének visszatérésével kecsegtet, az a sohasem tapasztalt kaland is vár ránk, hogy Európa-bajnokságot rendezhetünk, amelyen a magyar válogatottnak is drukkolhatunk. Ennyi jót megfogalmazni sem könnyű, hát még mellette annak is helyet szorítani, hogy mindjárt kezdődik egy következő világverseny selejtezősorozata, sőt, március végére már három vb-selejtezőn is túl leszünk.

Három hét múlva ilyentájt például már annak fogunk örülni, hogy sikerült megfognunk a jóval magasabbra taksált lengyel válogatottat, benne a megállíthatatlan Robert Lewandowskival, márpedig ez a bravúr vetekedik a mesebeli legkisebbik királyfi valamennyi próbatételével. Vagy ellenkezőleg, afölött lamentálunk, hogy nekünk sem sikerült, de jártak már ezzel így sokan mások. Mert hát a magyar válogatott március 25-én a Puskás Arénában fogadja a lengyel gárdát, a mérkőzés végkifejlete pedig biztosan kihat a két soron következő vendégeskedésre, még ha San Marinót és Andorrát nem is soroljuk a lidérces álmokkal riogató ellenfelek közé.

Hogy a lengyelek elleni nyitó meccs kapcsán Lewandowski külön kiemelést kap, még akkor is indokolt, ha a futball közismerten csapatjáték. A Bayern München középcsatára ugyanis nemcsak a 2020-as év legdíjazottabb játékosa, de pályafutása csúcsán van – bár abban sem vagyok teljesen biztos, hogy nincs feljebb. Ezt Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya is így gondolhatja, hiszen a Nemzeti Sport minapi lapszámában maga is fontosnak tartotta kiemelni, hogy Lewát jószerével senki sem tudja megállítani: szinte minden meccsen betalál, s ha véletlenül nem, gólpassz­ra biztosan futja tőle, az általa lefoglalt védőkapacitás mellett a társak előtt nyíló, csak nagyon nehezen számszerűsíthető helyzetekről nem is beszélve.

Nem tudom, igaz-e, de végül is miért ne lenne... Egyrészt mert maga a lengyel mesélte el, másrészt a történet másik szereplője sem cáfolta a Borussia Dortmund–Real Madrid Bajnokok Ligája-elődöntő 2013. április 24-i, 4–1-es német győzelemmel végződő első meccsén elhangzottakat. A futballtörténelem egyik legellenszenvesebb alakja, a Real portugál középhátvédje, Pepe szólt oda állítólag a találkozó vége felé elvégzendő egyik szögletnél fáradhatatlanul pozícióért birkózó Lewandowskinak: „Rúgtál már négy gólt, még mindig nem elég?” A BEK-múltat is odaszámolva a tizedik BL-győzelmére készülő Real álmait jószerint egyedül tépte szét az akkor nem egészen 25 esztendős lengyel csatár, úgy szerezve mesternégyest, hogy közben korántsem használta ki valamennyi helyzetét.

Nem tudom, ki milyen mértékben hisz a predesztinációban, én bevallom, egyre inkább odafigyelek a hasonló árulkodó jelekre. Így aztán a magam részéről cseppet sem tartom véletlennek, hogy három évvel korábban, 2010 márciusának második felében lehetetlenítette el a kontinens légi közlekedését az izlandi Eyjafjallajökull vulkán kitörése. Így dőlt dugába Lewandowski angliai útja, és a légtér kitisztulásával párhuzamosan a lengyel is megvilágosodott: a Blackburn Rovers helyett a Borussia Dortmund ajánlatát fogadta el. Hogy ez volt a jó döntés, persze csak utólag derült ki. De fenyegette Lewát nagyobb veszedelem is: 2008-ban az alig húszesztendős csatárt egy ügynök beajánlotta a Dinamo Bucuresti akkoriban még sokkal szebb napokat élő csapatához. A románoknak azonban nem volt szemük a csiszolatlan gyémánt ragyogásának meglátására, túl fiatalnak találták, inkább a tapasztalt argentin Osvaldo Mirandát választották. Hallott valaki róla? Ha keresnék, momentán nem tudok segíteni. A 2020-as évet még az argentin harmadik ligában szereplő Deportivo Maipúban kezdte, azóta nyoma veszett.

Lewandowski azonban „megúszta” a veszélyes kanyarokat, és élni tudott a Bundesliga kínálta egyedi lehetőségekkel. Talán már az a kijelentés is megkockáztatható, hogy csak megszokásból soroljuk eléje Messit, Neymart vagy Cristiano Ronaldót. Mert amúgy nehezen képzelhető el nála szélesebb repertoárt felmutató csatár. Abszolút kétlábas, tökéletesen fejel, egyformán veszélyes, illetve megjátszható mélységből indulva, ellentámadás során és kis területen. Ha kell, „verekedik” a védővel, vagy villámgyorsan megelőzve érkezik a beadásra. Improvizál, ha a helyzet megköveteli, a gólzsák kötelező egoizmusa sem teng benne túl kóros mértékben. Egyszóval minden idők egyik legjobb csatára. Bár ez meglehetősen közhelyként hangzik.

Mai testalkatát elnézve hajlamosak vagyunk költői túlzásnak tekinteni azokat a gyerekkori képeket, amelyekben piszkafalábúnak, reménytelenül alacsonynak és törékenynek festették le a gyerek „Bobeket”. Bizonyára Franciszek Smuda, a 2012-es ukrán-lengyel rendezésű Európa-bajnokságon a lengyel válogatottat dirigáló szakember is ezerszer szívná vissza, ha tehetné, amit azt követően mondott, hogy először megnézették vele az ifjú Lewandowskit: „Jöttök nekem a benzinpénzzel. Ha fát akarok látni, inkább az erdőbe megyek, nem a futballpályára.”

Marek Siwecki viszont annál inspiráltabb volt. „Fél óra alatt meggyőzött” – állítja Robert első edzője, miután a nyolcéves gyereket elvitték hozzá a szülei. Lewát korábban mindenhonnan eltanácsolták, hiszen nemcsak hogy nem létezett akkoriban csapat az ő korosztályában, de még egy átlagos nyolcéveshez képest is véznácska volt. Siwecki viszont a két évvel idősebbek között tartotta, és a négy közösen eltöltött év alatt már sok minden megváltozott. „Azon kaptuk magunkat, hogy mindannyian szeretjük: rengeteg gólt lőtt, meccseket nyert meg, soha senkivel sem volt problémája. A pályán, a kapu előtt viszont született »gyilkos« volt” – regél róla az edző. Akitől azóta mindenki azt várja, hogy futószalagon termeli ki az újabb és újabb Lewandowskikat. Miközben sejti, hogy aligha találkozik még egyszer akkora tehetséggel.

Szóval jönnek a lengyelek, Lewával az élen. Aki 23 német bajnokin szerzett 28 góljával nemcsak fölényesen vezeti a Bundesliga eredményességi listáját, de amolyan részeredményként kevesebb meccsen jutott el a húsz gólig, mint Gerd Müller, aki 49 évvel ezelőtt egyetlen idényben lőtt negyven góllal állította fel az azóta is érinthetetlen eredményességi rekordját. Az örökranglistán csak a 365 gólig jutó Gerd Müller és a 268 gólos Klaus Fischer előzi meg, utóbbi azonban aligha őrzi meg második helyét, mivel a lengyel már 264-nél tart – 11 meccsel a bajnokság vége előtt.

Egyetlen alkalommal, 2011. november 15-én játszott ellenünk, csereként 25 percet. Akkor sikerült „megfogni”, de hát még nem is tudtuk, hogy félnünk kellene tőle. Egy évvel korábban szegődött el Dortmundba, hiányos német nyelvtudásával és Bundesliga-edzettségével még csak keresgélhette az utat Jürgen Klopp felé. Azóta nem rendeztek magyar–lengyelt, a tűzpróba most következik. Szép feladat lesz, bárkire is osztja ki Marco Rossi. De miután csak ritkán lehet őt távol tartani a góllövéstől, koncentráljunk inkább a csapatunkra. Amellyel mostanában egyre kevesebb bajunk lehet, olyannyira, hogy már attól sem szorul feltétlenül görcsbe a gyomrunk, ha Szoboszlai vagy Orbán nem hadra fogható.

Izguljon Lewandowski! Vesztenivalója legfeljebb neki lehet.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!